Vetés és Aratás, 1985 (18. évfolyam, 1-4. szám)
1985 / 2. szám
megszervezett programjainkhoz sem. Ő eszközöket keres, akiket a Krisztus képére formálhat, akik által munkálkodni tud a világban. Hatni, bár tetteiket nem kísérik látványos jelek. Amikor a Szellem bennünk és a világban végzendő munkájáért imádkozunk, ne felejtsük el az Ef 6,17 szavait: „Vegyétek fel... a Szellem kardját, amely az Isten Igéje.” Tehát a Szellem kardja és Isten Igéje egy és ugyanaz. Szellem nélkül a Biblia szavai holt betűk, amit éppen úgy lehet tanítani az iskolában, mint bármelyik tantárgyat. Ezért mondta az Úr Jézus a megbotránkozó tanítványainak: „A Szellem az, aki életre kelt, atest nem használ semmit; az igék, amelyeket én szóltam nektek, szellem és élet” (Jn 6,63). Igen fontos, hogy az igehirdetésünk mindig a Szellem által indított legyen. A gyarló emberi ajkon elhangzó szavakat csak a Szellem tudja megeleveníteni, élővé és hatóvá tenni. Ezt az erőt a hitetlenek is megérzik. A Szellemnek ezért az „ajándékáért” viszont mindig tusakodhatunk imádságainkban. E fontos és szükséges kitérő után térjünk vissza az Ef 4,7 szavaihoz. Figyeljük meg, hogy mire vonatkozik a „a Krisztus ajándékának mértéke”. A kegyelemre. A kharisz-ra és nem a khariszmá-ra. A kegyelem pedig a Test minden tagjának adatott. Milyen vigasztaló kitétel: mindegyikünknek! A nehéz időkben, életünk sötét óráiban, a kétség napjaiban, a gyász, a fájdalom próbáiban megragadhatjuk Isten szavának biztatását: „Örülj, kegyelembe fogadott, az Úr van veled” (Lk 1,28). Továbbá a mérték az Úr ajándékainak különbözőségére is vonatkozik. Ebből egyenesen következik az, hogy a tagok egyéni felelősséggel tartoznak Uruknak a kapott ajándékok felhasználásával kapcsolatban. Emlékezzünk Jézus példázatára a talentumokkal kapcsolatban (Mt 25 14-30). A ránk nehezedő felelősség súlya alatt bátorító számunkra, hogy a gazda csak öt talentumot várt vissza attól, akinek ötöt adott. Kettőt - nem többet, de kevesebbet sem! - attól, aki kettőt kapott. Ha az egy talentumot átvett szolga csak még eggyel szaporította volna azt, felé is elhangzott volna: „Jól van, jó és hű szolgám .... menj be urad ünnepi lakomájára!” Ha a 8-10 verseket zárójelbe tesszük, akkor világosan áll előttünk, hogy a „Krisztus ajándéka” nem az egyéneknek adott ajándékokra vonatkozik. Az ajándék: különleges képességekkel felruházott emberek. Figyeljük meg: „A kegyelem pedig mindegyikünknek a Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott. Ő adott némelyeket apostolokul (nem apostoli ajándékokat), másokat prófétákul (nem a prófétálás ajándékát), ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul.” Itt öt szolgálatról van szó, ami a mennybement és megdicsőült Krisztus ajándéka az egy Test, a Gyülekezet számára. Különbség van tehát a pünkösdi csodában az egyéneknek adott „ajándékai” és az itt szereplő Titok korszak (Ef 3,9) „ajándéka” között. Ami közös jellemző: a mérték. Vizsgáljunk meg néhány jellemző igehelyet, ahol e kétfajta ajándékokról van szó: „A Krisztus ajándékának mértéke szerint” (Ef 4,7); „A nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak..., a hit szabálya szerint” (Róm 12,6); „... egy és ugyanaz a Szellem munkálja, aki úgy osztogatja, amint akarja” (lKor 12,11); „... kinek-kinek képessége szerint" (Mt 25,15). A Test Feje tagokat ajándékozott a Gyülekezetnek. Egyedül Ő tudja, hogy hány apostolra, tanítóra, diakóniai munkásra stb. van szükség. Ne akarjunk más mértéket előírni Neki. Figyeljünk az ajándékot osztogató Szent Szellemre, fogadjuk el egymásban a 57
