Vetés és Aratás, 1985 (18. évfolyam, 1-4. szám)
1985 / 2. szám
különböző ajándékot, mert mindegyikünk elhivatott valamire. Ne akarjunk evangélisták lenni, amikor a beteglátogatás vagy a vigasztalás képességét kaptuk. Azon a napon, amikor megjelenünk a bírói szék (Krisztus ítélőszéke = béma) előtt, az öt, a kettő vagy az egy talentumot fogja számonkérni tőlünk. Szívleljük meg Pál apostol Arkhipposznak és Timóteusnak küldött üzenetét: „Legyen gondod rá, hogy teljesítsd azt a szolgálatot, amelyet átvettél az Úrban” (Kol 4,17). „Szolgálatodat maradéktalanul teljesítsd” (2Tim 4,5). A Gyülekezet tagjai számára igen fontos, hogy most hűségesen töltsék be feladatukat, mert a jövőben számukra a szolgálatnak újabb mértéke vár. Most csak utalunk az Ef 1,22- 23 versek magyarázatára: a világmindenség teljességre vitelére. Ehhez a grandiózus feladathoz adatott, méretett a kegyelem. Aki a Szent Szellem által kijelölt szolgálatban ma hűségesen megáll, a számonkérés napján elhangzik felé is: „Jól van, jó és hűséges szolgám, a kévésén hü voltál, sokat bízok rád ezután” (Mt 25,21.23). A Sátán közel kétezer év óta igyekszik ezt a dicső jelent és jövőt az Egyház előtt elhomályosítani. Tévútra vezeti azzal, hogy olyan dolgokkal köti le az erejét, idejét, ami nem a feladata. Mennyi energiát pocsékolt el a világi hatalom megszerzésére, vagyongyűjtésre, pártharcokra, az Igéből kiragadott tanítások, emberek által készített dogmák védelmére. A mi generációnk eltelt idejét szemlélve megdöbbenve látjuk, hogy a helyzet semmit sem változott. A rége terhekből ugyan néhányat elhagytunk, de csak azért, hogy újabbakat vegyünk magunkra, vagy más ruhába öltöztessük át. Mennyi erőt vesztegettünk el például az ökumenikus törekvésekre, organizálásra, ahelyett hogy éltünk volna a Szellem által elkészített egységgel. Egyre többet beszélünk a „harmadik világ” problémájáról, a „felszabadítás teológiájának” helyességéről vagy helytelenségéről, ahelyett hogy élnénk az Igét: „Ellenben az egyenlőségnek megfelelően a mostani időben a ti feleslegetek pótolja azok hiányát, hogy máskor azok feleslege is pótolja majd a ti hiányotokat, és hogy így egyenlőség legyen” (2Kor 8,13-14). Mielőtt az apostol részletezné a Krisztus által az egy Testnek, az Egyháznak adott szolgálatot, közbeszúr egy zsoltáridézetet: „Felment a magasságba, fogságba vitt foglyokat, ajándékokat adott az embereknek” (8. v.). Ehhez a mondathoz Pál apostol fűz némi magyarázatot. Ez a néhány vers (Ef 4,8-10) minden időben vitára adott okot a legkiválóbb igemagyarázók között. Az értelmezés még ma is sokféle. A probléma azzal kezdődik, hogy a 8. vers - Zsolt 68,19 - idézete sem a héber szöveggel, sem a Septuagintával (az Ószövetség görög fordításával) nem egyezik meg pontosan, bár az utóbbihoz áll közelebb. Úgy látszik, hogy Pál apostol a zsoltárban levő gondolatot akarta tolmácsolni és Krisztus felemeltetéséről szóló próféciaként kezelte. Amint látni fogjuk, a zsoltárban rejlő üzenetet kimondhatatlanul magasabb szintre emelte. „Fölmentéi a magas hegyre...” - olvashatjuk a Zsolt 68,19-ben. Ez Izráel Istenének győztes fölemelkedéséről beszél, földi nyugvó helyére, a Sionra. Az Efézusi levélben Krisztus fölemelkedéséről van szó Isten jobbjára (vö. Csel 2,33). A „felment” ige aorisztosz particiumban van a görögben, ezért a Károli fordítás visszaadása árnyaltabb: „fölmenvén”. Itt az aorisztosz forma döntő, mert arra utal, hogy az ige a fő eseményt időben megelőzi. Azaz, Krisztus először felment, mielőtt „ajándékot adott”. Sőt, az egész idézetből csak egy szót emel ki, amire figyelmünket irányítani akarja: „Az pedig, hogy »felment«, mi mást jelent, mint azt, hogy le is szállt” (4,9). Az új prot. fordítás helyesen emeli ki a felment szót az idézőjellel. Mire is tette tehát Pál a hangsúlyt? A szövegösszefüggés alapján úgy látjuk, hogy Jézus Krisztus - küldetését maradéktalanul betöltve - nemcsak egy földi hegy tetejére ment fel. Dicső feltámadása után nem a 58
