Vetés és Aratás, 1985 (18. évfolyam, 1-4. szám)
1985 / 2. szám
Neil Fraser: Az öt özvegyasszony Lukács evangéliumában (I.) Milyen jó dolog, hogy abban az evangéliumban, amelyben Jézus Krisztus részvéte és gyengéd együttérzése látható, özvegyaszszonyok is fel vannak jegyezve az Úr Jézussal való találkozásaikkal együtt! Úgy látszik, a Szentírásban az ötös szám állandóan az emberi gyengeségre emlékeztet, de itt az isteni eró olyan tökéletessé vált ebben a gyenge állapotban, hogy az embert diadalról diadalra tudja vezetni. Próbáljuk meg átadni másoknak is azt, aminek ilyen hatalmas, személyes értéke van. 1. Anna - a templom özvegyaszszonya „Volt egy prófétanő, Anna, Fánuel leánya, Aser törzséből. Nagyon előrehaladott korú volt; csak hét évig élt férjével hajadonkora után, és már nyolcvannégy éve özvegyasszony volt. Nem távozott el a templomból, mert böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal. Abban az órában ő is odaállt, hálát adott az Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálemben a megváltást” (Lk 2,36-38). Anna az első özvegy, akit Lukács evangélista említ, és illő dolog, hogy mi is vele kezdjük az özvegyasszonyok történeteinek tanulmányozását. Aser (=boldog) királyi csemegéket termelt (lMóz 49,20), amit utódai is folytattak. Édesanyja, Fánuel (=Isten arca), bizonyára az Úr intése szerint nevelte fel őt, és neve (Anna = kegyelem) a kegyelemben való tiszta megállására emlékeztet. A kegyelem tartotta meg őt (Ef 2,8), kegyelemben állt, és örvendezett Isten dicsőségének reménységében (Róm 5,2). Ahogy megkapta a kegyelmi ajándékot, szolgált vele másoknak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfára (lPt 4,10). „Őróla” beszélt mindig. Meglátva a Királyt és elnyerve a királyi uralom ígéretét, kegyelmet kapott ahhoz is, hogy úgy szolgálja Istent, ahogy az kedves előtte: tisztelettel és istenfélelemmel (Zsid 12,28). Anna szolgált. Erős volt a Jézus Krisztusban való kegyelemben, és amit hallott, közölte a hívőkkel, akik Izraelben a megváltást várták (2Tim 2,1-2). Kegyelemmel a szívében énekelt az Úrnak (Kol 3,16). Ilymódon összegezhetnénk Anna életét és életmódját: Kegyelemből megtartva (Ef 2,8) Kegyelemben állva (Róm 5,2) A kegyelem sáfára (lPt 4,10) Kegyelemmel szolgálva (Zsid 12,28) Kegyelmet énekelve (Kol 3,16) Kegyelemről szólva (Kol 4,16) Milyen csodálatos példaképet állít elénk Lukács. Anna vár, dolgozik, imádkozik és tanúbizonyságot tesz. Nézzük meg aprólékosabban szeretetreméltó jellemének fontosabb vonásait. 1. Anna várt. Nem távozott el a templomból. „Boldog ember az, aki hallgat rám, ajtóm előtt vigyázva nap mint nap, ajtófélfáimat őrizve” (Péld 8,34). „Akik az Urban bíznak (várnak), erejük megújul” (Ézs 40,31). Mennyi áldása van ennek a várakozásnak. Rendelkezésére állni az Úrnak, várni az Urat. „Soha, senki sem hallotta, fülébe nem jutott, szemével nem látta, hogy volna Isten rajtad kívül, aki ilyet tenne, a benne bízókért (várakozókért)” (Ézs 64,3). Mi is örülünk, és várunk (Lk 12,36). „Várjátok a mennyből Jézust, aki megszabadít minket az eljövendő haragtól” (ITesz 1,10). 2. Anna munkálkodik. Az Izráel vigasztalására való várakozás nem tette őt lustává. Ő határozott, mozdíthatatlan és mindig túláradó az Úrért végzett munkában. Éjjel nappal böjtölve és imádkozva szolgált. Várva a mennyből jövő Fiúra, szolgál az élő és igaz Istennek. Nem úgy, mint Izráel, aki, 48
