Vetés és Aratás, 1985 (18. évfolyam, 1-4. szám)
1985 / 1. szám
házigazdának, hogy Isten jutalmazza meg irgalmasságáért. A remete azonban észrevette, hogy kísérője titokban kivette a szekrényből az aranypoharat, batyujába csúsztatta, és amint továbbmentek, magával vitte. A remete ezért már-már megharagudott, de kísérője így szólt „Hallgass! Ilyenek Isten útjai!“ Ezután megint egy házhoz jutottak. A házigazda azonban fösvény volt, káromkodott és szitkozódott a kéretlen vendégekre. Gúnyolta és bántotta őket. „Innen el kell mennünk” mondta a kísérő, „és le kell ráznunk cipőinkről a port. ” De még mielőtt elindultak, odaajándékozta a házigazdának a szép aranypoharat. Az csodálkozott és nem tudta, hogyan jön hozzá. „Mit csinálsz itt?” fortyant fel a remete, de a másik az ujját szájára tette és így szólt: „Hallgass! Ilyenek Isten útjai!“ Estére ismét egy emberhez érkeztek. Ez nagyon jó valaki volt, csak nagyon szomorú. Elmondta, hogy munkájával nem tud boldogulni, üldözi őt a balszerencse, mindenét el kell adogatnia. Nincs neki már egyebe, csak a rozzant viskója, üres falaival. „Isten meg fog segíteni”, mondta a kísérő. De távozásuk előtt fogta a lámpát és felgyújtotta a házat a fejük fölött. „Állj!” kiáltotta a remete és meg akarta akadályozni, de az azt mondta: „Hallgass! Ilyenek Isten útjai!” A harmadik nap estéjén egy olyan férfihez jutottak, aki szívélyesen fogadta őket, de nagyon komor, magába zárkózott ember volt. Csak a kis fiacskájához volt nagyon kedves. Egyetlen gyermeke volt és nagyon szerette. A remetének ez nagyon tetszett. Amikor reggel elbúcsúztak, azt mondta a házigazda: „Én nem tudlak benneteket elkísérni, a fiam majd megmutatja nektek az utat addig a pallóig, amely átvisz a vízen. De vigyázzatok a gyermekre, nehogy valami baja legyen!” „Isten meg fogja őrizni”, mondta a kísérő és kezet nyújtott a házigazdának. Mikor a keskeny pallóhoz értek, amely alatt zúgott a víz, a gyerek vissza akart térni. De a kísérő így szólt: „Menj csak előre!” Mikor a palló közepére értek, megragadta a gyermeket tarkójánál fogva, fölemelte a magasba és lehajította a folyóba. A remete most már nem tartóztatta magát s kísérőjére kiáltott: „Te képmutató ördög! Inkább pusztuljak el a vadonban, vagy tépjenek szét a vadállatok, mintsem hogy veled még csak egy lépést is tovább menjek! Ezek lennének Isten útjai, amelyeket meg akarsz mutatni? Hazudsz és menj a hazugságoddal a pokolba!” De ebben a pillanatban a kísérő angyallá változott. Mennyei fény sugározta körül és így szólt: „Halljad János! Az a pohár, amelyet elvettem a barátságos embertől, meg volt mérgezve. A fösvény bűnei büntetéséül a halált üríti ki belőle. A szegény, szorgalmas ember ismét felépíti a házát, és a hamu alatt kincset fog találni. Ezáltal kijut nyomorúságából. Az az ember, akinek a gyermekét vízbe dobtam, hírhedt gonosztevő. Gyermekéből, akit rosszul nevelt, idővel gyilkos lett volna. Most pedig az apa szívét gyermekének elvesztése bűnbánatra fogja indítani, maga a gyermek pedig jó helyen van. Te nem ismerted ki magad Isten útjainak bölcsességében és igazságosságában. Lásd! Most láthattál belőle egy darabot. Légy megelégedett ezután!” Ezzel az angyal eltűnt. A remete felébredt, bement a kunyhójába és ettől a naptól fogva kigyógyult minden kételyéből. Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján! Zsoltár 139,33-24 12
