Vetés és Aratás, 1983 (16. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 1. szám
A világ világossága »Ti vagytok a világ világossága. A lámpást nem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat!« (Mt 5,14-16). A világosság mint szimbólum minden isteni jónak, igaznak és szépnek a jelképe. Az Úr Jézus egyik kijelentése, mely a fenti Ige párhuzama, így hangzik: »Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága!« Krisztus az emberiség tündöklő napja, a követői pedig a napkorong körül mozgó bolygócsillagok; fényüket, melyet terjesztenek, Tőle nyerik. Világosságuk tehát nem a sajátjuk, hanem kölcsönzött fény, akárcsak naprendszerünk bolygóinak csillogása. Ebben az értelemben mondja Krisztus: »Ti vagytok a világ világossága!« Urunknak e kijelentése a követői feladatára utal. A világosság áldott fénye nélkül az egész teremtett világra sötétség borulna. Ehhez hasonlóan Krisztus nélkül az emberiséget a bűnnek örök éje venné körül. Mi űzi el a nyomor, a tudatlanság és gonoszság sötét éjét? Mi szünteti meg a halál félelmetes borúját és mi hozza létre az élet derűjét? Nem az emberek tudomány-bölcselete és művészete, hanem Isten hatalmának életet teremtő világossága és végtelen szeretetének az életet fenntartó, dicső fénye. Krisztus az isteni világosság fényforrása és tanítványai feladata a rájuk áradó fény visszatükrözése. Mi módon történhetik ez? Oly módon, hogy az egyéniségünk a Krisztusból kiáradó fény továbbterjesztője lesz. Mi teszi a bűnöst erre képessé? Mi által lesz a sötétség hatalmának alattvalójából a világosság fejedelmének képviselője és követe? Isten kegyelme és szent Fiának érdeme viszi véghez ezt a gyökeres változást. A Szentírás megtérésnek és újjászületésnek nevezi ezt a csodálatos élményt, és erre értendő Jézus Urunk mondása: »Övé lesz az élet világossága«. Aki megtér, az isteni világosság birtokosa és továbbterjesztóje lesz. Mi a világosság rendeltetése? Az Úr Jézus mondja: »A lámpást nem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek«. Ez hitünk nyilvános megvallására vonatkozik. Istenben hinni és vallásosnak lenni ugyanis kétféleképpen lehet: nyilvánosan és titokban. Miért titkolja némely ember a hitét? Miért rejtegeti a vallásos meggyőződését mint valami dugárut? Az emberektől való félelmében? Ez a félelem gyávaságba dönt, és aki gyáva lelkülettel próbálkozik a kegyesség ösvényén járni, olyan úton halad, mely előbb-utőbb zsákutcába vezet. Aki az emberektől való félelmében a Krisztustól nyert világosságot »véka alá rejti«, lelkileg fokról fokra elsatnyul. Képletesen szólva: hitének a véka alá rejtett mécsese levegő hiányában egy darabig még pislog, végül elalszik. A lelkünk ellensége folyvást azon van, hogy megfélemlítsen. Hogyan védekezzünk ez ellen? Spurgeon tanácsa így szól: Az emberektől való félelem legjobb ellenszere az istenfélelem. Más szóval: akinek szíve, hite Istenben gyökerezik, fokozatosan erőre tesz szert és bátorságot nyer, hogy Krisztusról bizonyságot tegyen. Amikor Pál apostolt egyik missziói útja alkalmával az ellenségei megfélemlíteni igyekeztek, az Úr egy látomásban így szólt hozzá: »Ne félj, hanem szólj és ne hallgass, mert én veled vagyok, és senki sem árthat neked!« Az apostol hittel fogadta Ura biztatását, és tapasztalatáról így írt: »Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?« 13
