Vetés és Aratás, 1983 (16. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 1. szám

A világosságunk világítson az emberek előtt, szólít fel Krisztus. De minden vilá­gítás energiafogyasztást jelent. A mécses­nek olajra, a lámpának petróleumra és a villanykörtének áramra van szüksége. A lelki élet fényereje is utánpótlásra szorul. Hol meríthet a lelkünk világító erőt? Jé­zus közelségében. Némely lakásnak ked­ves fali dísze egy foszforral impregnált ke­reszt vagy csillag, mely az éj sötétjében gyengén világít. Idővel azonban erejét veszti és egészen elhalványul. Ezen úgy lehet segíteni, hogy egynéhány percre a napra helyezzük, utána megint világít. Az isteni világosság utánpótlása hasonló fo­lyamat. Jézus közelségében isteni fényerő árad a lelkűnkbe. Szorgalmazzuk ezért so­kat Jézus Urunk közelségét az imában, az evangélium tanulmányozásában és lelki­szellemi elmélyülésben. Ez ruház fel erő­vel a bizonyságtevéshez és ez tesz képes­sé, hogy felebarátainknak az Istenhez ve­zető utat bevilágítsuk. »Úgy ragyogjon a ti világosságotok az em­berek előtt, hogy lássák jó cselekedeteite­ket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat« - olvastuk. Mit jelent ez a gyakorlatban? Számtalan eset közül egy megtörtént kis esemény: Tábori kórházban egy sebesült katonának szemet szúrt az őt ápoló diako­nissza nővér szelídsége. Valahányszor a sebét kötözte vagy a lázát mérte, kihívóan viselkedett vele. Egyre-másra tüntetett az istentelenségével, és gúnyolódásával töre­kedett a diakonisszát ellentmondásra, ha­ragra ingerelni. Az ápolónővér azonban némán tűrte a sok sérelmet, csak a szeme lábadt néha könnybe. Ez egy darabig így ment, míg a beteg végül beleunt és felha­gyott vele. De néhány nap múlva bocsá­­natkérően megragadta a hivő ápolónővér kezét és így szólt: »Kedves nővér, kell hogy Isten legyen az égben, ha a földön olyan angyalok vannak, mint maga!« - Mi történt abban a tábori kórházban? Az, hogy egy hivő lélekből kiáradó isteni vilá­gosság egy sugara áthatolt egy kemény szív kérgén. Más szóval: Jézus egyik hű tanítványának magatartása egy hitetlensé­gében megrögzött ember figyelmét Isten­re terelte és létrehozta azt, amire Krisztus felszólít: »Hogy lássák jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.« Ez nemde gondolkodóba ejt és megfon­tolni késztet, hogy a mi magatartásunk hasonló helyzetben vajon milyen hatást vált ki? Az eljárásunk, beszédünk és cse­lekvésünk rokonszenvet vagy ellenszenvet vált ki Isten országa iránt? Krisztus min­den hű tanítványa világosságot terjeszt maga körül, a hűtlen tanítvány viszont ár­nyékot támaszt. »Aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága« - jelentette ki Krisztus. És ebből az következik, hogy a tanítvá­nyok élete csak úgy lesz világos, ha a drá­ga Mester lesz az életük világossága. Iste­nünk kegyelme segítsen ahhoz, hogy a mi életünk is ilyen legyen. Lant Emil Vetőmagvak A rosszkedv: a lélek náthája. Ragá­lyos. Forró imádság, buzgó könyör­gés az orvossága. + + + Csak az tud helyesen élni, aki helye­sen tud imádkozni. + + + Az IMÁDSÁG szívednek: pajzs, Istennek: áldozat, Sátánnak: korbács. + + + Bűn és imádság halálos ellenségek. Egyik feltétlen megöli a másikat. + + + Krisztus katonái legdicsőbb győzel­meiket térdeiken vívják ki. 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom