Vetés és Aratás, 1983 (16. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 1. szám
Az erős horgony . . . Nekünk erős bátorításunk van, akik odamenekültünk, hogy belekapaszkodjunk az előttünk levő reménységbe. Ez a reménység lelkűnknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé, ahova elsőként bement értünk Jézus (Zsid 6,18-19). Amikor egy hajó veszedelembe kerül, a viharban szinte már nem is lehet uralni és óhatatlanul sodorja a szél a part felé, akkor sokszor a horgony az egyetlen reménység. Lukács tudósításában olvassuk, amit a folgoly Pál apostol Rómába vezető hajóútjáról ír: »Mivel féltek, hogy esetleg sziklás helyre vetődünk, a hajó farából négy horgonyt vetettek ki, alig várva a virradatot (Csel 27,29). Sokszor járunk mi is hasonlóan. Hányszor néztünk szembe mi is földi várakozásainkban ilyen veszéllyel és szenvedtünk talán hajótörést is. Akkor azután ott ülünk a roncson, amit szerzett nekünk a világ és vágyakozva tekintünk a menekülés útja felé. Egyetlen reménységünk a dicsőségnek a reménysége Istenünk részéről. A horgony azonban csak akkor tölti be a feladatát, ha az valóban szilárdan meg tudott kapaszkodni. A homokba lebocsátott horgony nem ér semmit. Itt feltehetjük mi is a kérdést: Miben reménykedünk mi? Nézhetünk-e egy jobb virradat felé? Várhatod-e, hogy a holnapi nap jobbat hoz részedre, mint a mai? Min csüng a szíved? Milyen reménységbe kapaszkodsz, Testvérem? Ha várakozásod reménysége a mennyben lévő és az övéiért hamarosan visszatérő Jézus Krisztus, akkor horgonyod szilárdan áll, jól vetetted ki. A föld viharai és az élet csalódásai ebben az esetben nem ártanak neked. Megváltott szüleim örökségétől Milyen gyakran halljuk: »Egészen olyan, mint az anyja!« »Ez az apjától ragadt rá.« »Mint a nagyanyja!« De legtöbbször csak a gyengeséget hangsúlyozzák, vagy ha valaki hibát és bűnt követett el. Beláthatatlan következménye lett Ádám és Éva engedetlenségének, az első bűnnek a Paradicsomban. Ádám lépése okozta a bűnt, és ezzel a halál uralma kiterjedt az egész emberiségre. Ugyanilyen messzire terjed Jézus Krisztus engedelmes cselekedete, odaadása és áldozati halála is, minden ember üdvösségére. »Nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtelen bárányén, a Krisztusén!« (lPét 1,13) Christa von Viebahn ) SEGÍTS, MERT ELVESZEK, URAM! Segíts, mert elveszek, Uram! Lábam sötétbe’ jár, előlem elsuhan a napsugár Szívemben száz tövis sajog, kitépni nem lehet. Boldogtalan vagyok Tenélküled. Ne hagyj magamra, Istenem! Magamban elveszek. Csak egy szót szólj nekem, s újjáleszek! F.L. 12
