Vetés és Aratás, 1983 (16. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 4. szám
benne áll fenn« (Kol 1,15-17). Azért az emberré lett Krisztus »tulajdonába« jött (Jn 1,11). Életteljességéből áll fenn a mindenség túlcsorduló kegyelemben (Jn 1,16). Krisztus tehát Isten visszavonhatatlan »igen«-je teremtésére. Viszont benne ez a teremtés kimondja saját, Isten előtt teljes érvényű »igen«-jét Istennek: a hála, az elismerés és mindenekelőtt az imádás igenjét azért, hogy lehet, hogy nem maradt a nemlétben. Krisztusban Isten e világba lépett, történetébe, sorsába. Őbenne a világ újra belekerül Istenbe. Az ember részesévé válik az isteni természetnek (vö. Kol 2,10; 2Pét 1,4). És a kegyelemben részesült, Krisztustól megragadott emberben az egész ember-alatti teremtés is közelébe kerül Istennek, létének célpontjához ér (vö. Róm 8,18-23). Krisztusban e világ végül is beteljesedése felé tart. A világnak és az emberiségnek már rendelkezésére áll minden hajtóerő, hogy megérjen a teljes dicsőségre, s ezek az erők működnek is közöttünk. Mindez kimondhatatlan ÖRÖMÖT jelent. Örömöt, hogy élünk, és a nagy nap felé tarthatunk, amikor a Krisztusban kiteljesedett teremtésből zavartalanul és vég nélkül felcsendülhet Isten dicsérete. Ebben az örömben benne él a bizonyosság, hogy végleg megmaradhatunk, sohasem hullunk ki az életből; felfog és biztonságban tart egy mérhetetlen Hatalom keze, aki nem húzza vissza karját, egy mérhetetlen Jóság, aki szeretetében önmagát adja. Még egyszer, sejtelmesen átvonul mindez a lelkemen egy este, amikor mint halálraszánt a nagy teremben a haldoklók sarkában fekszem. Vetítettképes előadást tartanak nekünk. Hazánk egyik legszebb helyének képei még egyszer elmondják, milyen szép Isten világa, milyen nagyszerű, ha egészségesen élhet benne az ember. A kísérő muzsika mondja, és az emberek arcáról leolvasható: Gyönyörű az Isten világa! Az előadásnak vége. Örömöt akartak szerezni nekünk - semmi mással, mint szép világunk látványával. De azután történik valami, ami mintha eltorzítaná a szép, harmónikus, örömre, boldogságra gyújtó világ képét. Néhány perccel az előadás után, nem meszsze tőlem, az egyik ágyban meghal egy férfi. Egy embernek meg kell halnia. Sokaknak. Mindannyiunknak meg kell halnunk, el kell hagynunk e világot. így kell lennie, bár - vagy éppen mert a világ oly szép, és csodálatos dolog élni? Mivel ez a világ szép, van valami még szebb. Mivel ez az élet nagyszerű, azért nyitott fölfelé, kész kitárulni nagyobb intenzitásra és tökéleteségre. Ez történik meg a halálban. A halál az életörömre, a világnak és szépségeinek szeretetére nyomott legvilágosabb pecsét. Az önmagán túlmutató világ éppen a Krisztustól megragadott ember halálában, halálba tartásában állítódik bele igazi életébe, sajátos tökéletességébe. Egész világosan látjuk ezt Krisztusnál. Senki sem szerette a világot úgy, mint ő. Azért nem is szenvedett tőle senki úgy, mint Ő. És ezért csak szeretetből fakadó halálával tudta mindörökre megpecsételni a világ örömét, szépségét és beteljesedését. Mert az igazi életö108
