Vetés és Aratás, 1983 (16. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 4. szám
Méltatlanul méltó »Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám« (Mt 8,8). Az alázatosság a hit fövege, amelyet mindig megemel Krisztus előtt, ha eléje járul, vagy ha csak reá gondol. Gyönyörű és hasznos dolog így köszönteni az Urat. A kapernaumi százados feltétlenül bízott Jézus szavának az erejében. Ezt a hitet Jézus csodálkozva dicsérte meg, és dicséretében saját szívét sebezve meg, mondta: »Senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izráelben.« Amikor még csak az Úr szava ér el téged, azt mondod: ez is több, mint amit várhatnék, ez is meghaladja érdemeimet, csak szólj, Uram, és örökre elég nekem! Azt kívántad, hogy szóljon - és szólt, s amit mondott meglett. Boldog, aki tapasztalja Jézus szavainak benne és körülötte végbemenő, gyógyító erejét. Mennyi áldást nyert már beteg szolgád, szegény lelked, amikor nyomorúságának ügyét elé vitted. Jézus meghallgatott téged, hites gyümölcse beérett, lelked meggyógyult; erőtlensége, munkaképtelen szenvedő tehetetlensége elmúlt Jézus gyógyító beszédétől. Elhitted és megkaptad. Azt hitted: többet nem is kaphatok, mert többre semmiképpen nem vagyok méltó. De egy idő után szíved, hiszen Ő alkotta azt, mégis többet akar a kívülről hallott szónál, és akarja, kívánja azt, amire sémimképpen sem méltó: Jézus közelségét, állandó bentlakozását. Isten irgalmas munkája, hogy nem vagy méltó a magad szemében, de Isten jósága az, ha mindazzal megajándékozhat, amire nem vagy méltó. Amikor szívünkben őszinte a méltatlanság benső vallomása, nem csupán álnok, képmutató imádság, hanem egész bensőnk állítása, akkor olyan légüres tér támad bennünk, amelybe boldogan sodródnak be Istennek mindazon ajándékai, amelyeket csak másoknál szemléltünk, vagy magunk számára ábrándoztunk. A legnagyobb dolog azonban az, amikor a szív képes arra a döntő vallomásra, hogy bár nem vagyok méltó, hogy Jézus bennem lakozzék, de kívánom azt. Nem tudom, milyen komoly feladatokat sürgetsz saját lelkedben. Jó és szent szándékok tolonghatnak ott egymás hegyénhátán, gyönyörű rendszertelenségben - de engedd át most a helyet ennek az egynek: Jézus jelenlétének. A kapernaumi százados alázatossága abban nyilvánult meg, hogy nem hívta be hajlékába Jézust. A te alázatosságodnak az a bizonyítéka, hogy méltatlan voltodban eléje borulva el nem engeded Őt, míg be nem tér hozzád. Gondold el, mennyi mindenre nem vagy méltó, de amint Ó betért hozzád, már mindent kérhetsz, hiszen minden a tiétek, ti pedig a Krisztusé. Aki a Fiút nekünk adta, mindent nekünk adott ővele együtt (Róma 8,32). Nekünk, méltatlanoknak, hogy méltóképpen becsüljük meg Őt és ajándékait. Ne akarjunk kevesebbet a dicsőséges egésznél! Z.J. Ajándékvárás Mikor a karácsonyfa alatt az ajándékok után egy levélkét talál a gyermek azzal az ígérettel: »Még kapsz valamit, de még nem érkezett meg!« - akkor ez különösen izgalmas, nagy öröm számára. Ha megmutatja az ajándékait valakinek, akkor mindig hozzáteszi: »És még kapok valamit!« Isten gyermekei, akik valóban gazdag áldást vesznek, így találnak szintén egy külön levélkét a karácsonyfa alatt, életük fája alatt! Az Újszövetségben így olvassuk: »Még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk Őhozzá, és olyannak fogjuk Ót látni, amilyen valójában« (ÍJn 3,2). Isten szeretetének drága ajándékait naponként hálásan vehetjük, de - »még kapunk valamit!« 103