Vetés és Aratás, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 3. szám
A megtérés három mozzanata »Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek; hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje!« (Csel 3, 19). Ez a felszólítás Péter apostol ajkáról hangzott el, amikor a jeruzsálemi templomban az ott egybegyűlt hallgatóság előtt bizonyságot tett Krisztusról. Ezt megelőzően az apostol egy béna koldust gyógyított meg, aki a templom bejáratánál alamizsnát kéregetett a názáreti Jézus nevében. Ez óriási feltűnést keltett, és Péter ezt az alkalmat felhasználta s a csodálkozó népnek prédikált. »Térjetek meg!« - szólította fel őket. Mit akart ezzel mondani? A Szentírásban gyakran esik szó a megtérésről; de mi az értelme és a gyakorlati jelentősége? Vizsgáljuk meg ezt a kérdést a szent Ige fényében. A Szentírás tanítása alapján és számos megtérési példa nyomán megállapítható, hogy a megtérés három mozzanatra tagozódik: A bűn felismerése, annak megbánása és Isten'kegyelmének elfogadása. Szabatosan kifejezve: alapos bűnismeret, őszinte bűnbánat és feltétlen hit. E három megtérési mozzanat sorrendjében az első a bűnös állapot felismerése. Csak az a beteg megy orvoshoz, aki tudja, hogy beteg. Csak az ragadja meg a feléje dobott mentőövet, aki tudja, hogy életveszélyben van. A bajtól csak az akar megszabadulni, aki tudja, hogy bajban van. - Ehhez hasonlóan a megtérés első stádiuma a bűn felismerése, vagyis a bűntudat. Dávid király az 51. zsoltárban így kiált fel: »Ismerem az én bűneimet, és a vétkem szüntelen előttem forog!« A bűn felismerése, amely fogalmilag egybeolvad a bűntudattal, még nem megtérés, hanem annak csak első stádiuma. A bűnös állapotunk felismerése fontos, mert vágyakozást támaszt bennünk a bűn terhétől való szabadulás után. Amikor a filippii börtönőr a maga bűnös voltára ráeszmélt, térdre borulva azt kérdezte az apostoltól: »Mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?« - Bűnismeret nélkül nem vágyakozott volna az üdvösség után. De bármennyire is fontos a bűntudat, üdvözíteni nem képes. Ez csak az első lépés a megtérés útján. Az első lépést kell hogy kövesse a második: a bűn megbánása, vagyis az őszinte bűnbánat. Ennek fogalma tisztázásra szorul, mert valamit megbánni többféleképpen lehet. A csintalan gyermek pl. megbánja, amit tett, mert fél az apja büntetésétől. A tettenért gonosztevő azon bánkódik, hogy a törvény szigora rá fog nehezedni. Nem a bűnét bánja meg tehát, hanem annak következményeit. Kétféle bűnbánat van: egy önsajnálkozó bánat a történtek miatt, és egy őszinte bánat az elkövetett bűneink felett. Helyesen mondja Spurgeon: Boldog az a bánat, amely arra késztet, hogy bűneink felett bánkódjunk! A nem őszinte bűnbánatra jellemző a men* tegetőzés és az arra való törekvés, hogy a megtörtént dolgot simán »átvészeljük«. Az őszinte bűnbánatot viszont jellemzi a töredelmes bűnvallomás és a komoly elszántság: a bűnnel radikálisan szakítani. Ehhez hozzátartozik annak a felismerése és bevallása, hogy minden elkövetett bűn sérti Isten szentségét. Dávid bűnvallomása így hangzott: »Vétkeztem az Úr ellen!« A hazatérő tékozló fiú Jézus példázatában így szólt apjához: »Vétkeztem az ég ellen és te ellened!« Ezzel függ össze Krisztus Urunk oktatása a Miatyánkban, amikor Istenhez esedezünk: »És bocsásd meg a mi vétkeinket!« Aki ezt teszi és őszinte bűnbánattal Isten megbocsátó kegyelmét kéri, az a megtérés második stádiumát érte el. A megtérés harmadik, befejező mozzanata az Isten által felkínált kegyelemnek teljes hittel való elfogadása. »Isten úgy szerette a világot, hogy érte odaadta egyszülött Fiát« - olvassuk az Evangéliumban. Ez annyit jelent, 72
