Vetés és Aratás, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 1. szám

A mennyei Atya gondviselése »Minden gondotokat hagyjátok Őrá, mert neki gondja van rátok!« (1 Péter 5,7) A Szentírásnak e rövid, de nagy jelentő­ségű szavának megfontolása céljából vessünk először egy pillantást az ember életterére, amelybe Isten helyezte. A földet, az emberiségnek ezt a lakóterét óriási méretek jellemzik. A föld kerülete 40 ezer km, a felülete 510 millió km2 és ezen az óriási területen kb. három és fél milliárd ember él. De a föld csak egyik bolygója a napnak, és annak nagyságé* hoz viszonyítva kicsinynek mondható. A nap ugyanis egymillió háromszázezer­szer nagyobb a földünknél. De a nap óriási nagysága is »összezsugorodik«, ha a világegyeten bámulatos kiterjedé­sével hasonlítjuk össze, s néhány nap­csillag 300-ezerszer nagyobb a mi na­punknál. Földünk távolsága a naptól 150 millió km, és az onnan ránkáradó fény ezt a távolságot 8 perc alatt teszi meg, jólle­het a fény szédületes sebességgel ha­lad, ti. másodpercenként 300 ezer kilo­métert. A leggyorsabb repülőgép 12 évet repülne, míg a naphoz érne. Né­mely csillag olyan messze van tőlünk, hogy tüneményes sebességű fényének évszázadokra van szüksége, hogy hoz­zánk érjen. A csillagok, illetve naprend­szerek sokasága pedig egyenesen el­képesztő. A csillagászat tudománya a naprendszerek számát csak hozzávető­legesen tudja megállapítani, de annyi bizonyos, hogy egynéhány milliárd csillagról eshet szó, vagyis megszámlál­­hatatlanok, akárcsak a tengerpart homokszemei. A gondolkodó elmét indokoltan megren­díti a világegyetemnek minden képzele­tet felülmúló nagysága és kiterjedése, hisz a földünk hozzá képest csak egy porszem, amely a világűrben lebeg. Mennyire igaza van a zsoltárosnak, amikor lelkesülten felkiált: »Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat« (Zsolt 19,2). A csillagos ég szemlélete a zsol­­táros figyelmét az ember sorsára terel­te, és ezen eltűnődve így szólt: »Mikor látom az egeket, a te ujjaidnak munká­ját, a holdat és a csillagokat, amelyeket teremtettél, így szólok: Micsoda az em­ber, hogy megemlékezel róla, és az em­bernek fia, hogy gondod van reá« (Zsolt 8,4-5). Dávid királynak ez a felismerése egy minden kétséget kizáró tényre utal: Isten, akinek létünk köszönhetjük, törő­dik velünk és gondunkat viseli. Isten hatalma felülmúl mindent, Isten szerete­­te kiterjed mindenkire! Amilyen igaz, hogy hatalmának semmi sem túl nagy, olyan igaz, hogy szeretetének semmi sem túl kicsi. Krisztus Urunk az úgynevezett Hegyi Beszédében részletesen szemlélteti Isten gondviselő szeretetét, mondván: »Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek fe­lől! Tekintsetek az égi madarakra ... a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Néz­zétek a mező liliomait... Ne aggodal­maskodjatok tehát, a ti mennyei Atyátok tudja, hogy mire van szükségetek« (Mt 6,25-34). Urunknak ez a biztató tanítása fényt vet az emberi sors kialakulására. Az ember e föld teremtményei között a legmaga­sabb fokon áll. Az élete nem egy röpke felbukkanás és megint letűnés, mint a növények és az állatok élete, hanem felfelé ível a földi létből az örök élet felé. Isten érdeklődése az egész teremtett világra kiterjed, de az embert azonfelül szereti is. Szent Fiában, az Úr Jézus Krisztusban lehajol hozzánk, hogy meg­mentsen, megváltson és gyermekeivé tegyen. A világegyetem Alkotója és mennyek Ura annyira szívén viseli az ember sorsát, hogy egy bűnös megtéré­se örömet vált ki a mennyben, mondotta Jézus. A világmindenségben látható a mindenható Isten kezének nyoma, a 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom