Vetés és Aratás, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 1. szám
KERESZTELŐ JÁNOS ÉS AZ ÚR JÉZUS Olvasd: Máté 4,12-17 A első tanulság ebben az Igében az, hogyha egyszer Isten elkezdi az Ő munkáját, akkor semmiféle hatalom nem tudja azt félbeszakítani vagy megakadályozni. Amikor Heródes Keresztelő Jánost börtönbe vetette és később lefejeztette, mindjárt az Úr Jézus lépett az ő helyére. Ettől kezdve az Úr Jézus három esztendeig munkálkodott. De Ő már munkája kezdetén gondoskodott arról, hogyha elmegy, legyenek akik ezt a munkát tovább folytassák, ezért választotta ki tizenkét tanítványát. És ez ma is így megy nemzedékről nemzedékre. Isten minden időben kiválasztja és elrendeli a legmegfelelőbb embereket a különféle szolgálatokra, akik által építi az Ó országát. És senki ne gondolja azt, hogy Isten emberileg a legkiválóbb és legbölcsebb vagy legokosabb embereket használja fel az О szolgálatában. Igaz, hogy vannak kiváló eszközei Istennek, de vannak olyan szolgálatok, amelyeket a legegyszerűbb emberek által végez az Úr, mindenkit a maga helyére állítva. És minden hivő embernek az a legjobb szolgálata, amit Isten bízott rá. És az a legjobb helyünk, ahová éppen Isten helyezett bennünket mind a családban, mind a társadalomban. Ne gondoljuk azt, hogy Isten munkája csődbe jut kimagasló egyéniségek nélkül. Ezt láthatjuk a Szentírásban is. Elment Keresztelő János, elment az Úr Jézus, elmentek az első apostolok, és az Úr munkája azóta is szüntelenül folyik és mindaddig folyni fog, amíg teljesen el nem lesz végezve. A másik tanulság az ebben az Igében, hogy az Úr Jézus csak Izráel népe között munkálkodott és hirdette az evangéliumot. Ez nem valami zsidó fanatizmus volt, hanem Isten elsősorban Izráel népét választotta ki arra, hogy az egész világ előtt, minden nemzet között képviselje az Ő nevét. Az a meglepő, hogy ahol az Úr Jézus elkezdte az Ő munkáját, azt a vidéket »a pogányok Galileájá«-nak nevezték. »De nem marad sötétség ott, ahol elnyomás van. Először megalázza Zebulon és Naftali földjét, de végül megdicsőíti a tenger felé vivő utat, a Jordánon túli részt, a pogányok területét« (Ezs 9,1). Ezek a törzsek nagyon közel voltak a pogányokhoz. így nem azok váltak zsidókká, úgynevezet prozelitusokká, hanem ők váltak pogányokká, vagy legalábbis a pogány szokásokat elsajátították. Ez azt jelentette, hogy ők voltak a nagyobb szellemi sötétségben. Ez minden időben így van; ha mi nem tudunk hatással lenni hitetlen környezetünkre, akkor hatással vannak azok mireánk. Az ördög nemigen használ erőszakot a hivő emberekkel szemben, hanem a legtöbb eredményt a legravaszabb csábítással éri el. Minden erőszak bizonyos ellenhatást vált ki az emberből. A tanítványoknak is azt mondta az Úr Jézus, hogy először Jeruzsálemben, aztán Júdeábán, aztán Samáriában hirdessék az evangéliumot, majd csak azután az ország határán túl. Ez ma is így van. Bár most egy névleges keresztyén világban élünk, de mégis teljes szellemi sötétségben élnek az emberek. Más szóval: ma is pogányság van körülöttünk. Ez a mai világ sem más, mint »pogányok Galileája«. De amint elvette az Úr az evangéliumot Izráel népétől, mivel megvetették Már minden rövidebb lesz - az út gyéren napos — s szívverés, lélegzet, a szó is akadoz. Az ember bölccsé válik s másképpen méreget: nem évekkel — napokkal mérem az életet. Kutas Kálmán 6
