Vetés és Aratás, 1980 (13. évfolyam, 1-3. szám)

1980 / 3. szám

AZ IMÁDSÁG „Az imádkozásban állhatatosak legye­tek, vigyázva abban hálaadással“ (Kol 4,2) Sok igehely világítja meg számunkra az imádság nagy jelentőségét. Általa le­hetőségünk van Istennel közvetlenül beszélni. Ezt a „szentélybe vezető utat“ Jézus Krisztus tette számunkra szabad­dá az ö vére által (Zsid 10,19-20). A hivő ember mindenkor élhet vele, sőt a Zsidók 10,22 egyenesen fel is szólít, hogy járuljunk Hozzá bizalommal. Szá­mos Ige figyelmeztet, hogy az imádsá­got el ne hanyagoljuk. Az imádságban négy dolognak kell kife­jeződnie. 1. Imádás: Áldjuk és magasztaljuk a mi nagy és szent Istenünket. Dávid számos zsoltára ad erre példát. Több újszövet­ségi levél kezdődik így: „Áldott az Is­ten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja“. 2. Hálaadás azért, hogy lehajolt hoz­zánk, és minket, elveszett bűnösöket megajándékozott azzal a lehetőséggel, hogy Benne mennyei Atyánkra találhas­sunk. Hálát adunk az ö Fiának, a mi Urunk Jézusnak, Aki engesztelő áldoza­ta révén utat készített számunkra az Atyához. Világosan felismerhetjük a hálát Jákob imádságában, amikor azt mondja: „Ki­sebb vagyok minden te jótéteményed­nél és minden te hűségednél, amelyeket a te szolgáddal cselekedtél“ (1Móz 32, 10). Még ennél is mélyebb az a hála, amely a tanítványokat eltölti, amikor az Úr kegyelmére és jóságára gondolnak, amely örök üdvösséget ajándékozott nekik. Szoktunk-e hálát adni? Ha a szenvedés­nek arra a súlyos útjára gondolunk, amelyet Urunk végigjárt értünk, akkor bizonyára el kell ismernünk, hogy na­gyon kevés a mi hálánk. 3. Kérés, mert tudhatjuk, hogy mennyei Atyánk minden dolgunkról gondoskodni kíván. Ezzel a bizalommal már Izráelből is so­kan fordultak Istenhez. Pál, aki imaéle­tében gazdag tapasztalatokra tehetett szert, erre szólít fel minket: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Is­ten előtt“ (Fii 4,6). Kéréseinket Isten elé vinni — ez a Ben­ne való eirejtettség tudatával ajándékoz meg, hiszen gondjainkat lerakhatjuk Előtte. Még ha olykor nem is teljesítheti kéréseinket, imádságunk nyomán föltét­lenül békesség tölti el szívünket, és ez megőrzi értelmünket Krisztus Jézusban (Fii 4,7). 4. Közbenjáró könyörgés: Ezáltal a hi­vő befolyásolhatja Isten cselekvését. A közbenjáró imádságra egyik leg­nagyobb példánk Mózes, aki újra meg újra közbenjárt Istennél Izráel népéért, amikor az lázadozott és engedetlenül elfordult Istentől. Ugyanígy példaké­pünk lehet Pál, akinek leveleiből oly gyakran kicsendül könyörgése a gyüle­kezet megépüléséért, valamint egye­seknek a hitéletben való megerősödé­séért. Az ITimóteus 2,1-2 felhívását, hogy könyörögni kell „minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért", éppoly fontosnak kell tartanunk, mint az emberek üdvösségre jutásáért mondott imádságokat. Isten Igéjében számos őszinte és ko­moly imádság maradt ránk. Legnagyobb példaképünk azonban maga az Úr Jé­zus, Aki oly sok imádságban eltöltött órában nyert erőt az Atyánál. Tőle ta­nuljuk meg a legfontosabb belső maga­tartást, amely hivő bizalommal engedi át a döntést az Atyának: „Ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tied" (Lk 22,42) — tudta mondani, amikor tu­datosan elindult értünk a szenvedés fáj­dalmas útján. Eleget imádkozunk? Újra meg újra fel kell tennünk magunknak ezt a kérdést. Ez az „Istennel való beszélgetés" az 50

Next

/
Oldalképek
Tartalom