Vetés és Aratás, 1980 (13. évfolyam, 1-3. szám)
1980 / 3. szám
Ha napjában csak egyszer ... Ha napjában csak egyszer kicsit elcsendesednél, s egyedül Isteneddel egy kicsit csendben lennél: kérdések oldódnának, balzsam hullna sebekre ... az a csendesség lenne út az örök életre. (Németből T. E.) erőforrás az Úr követésének útján. Olyan kiváltság ez, amellyel minden hívőnek minél gyakrabban élnie kell; önmagunk számára is, de együtt is, mint közösség, sűrűn gyakoroljuk. Az ember személyes imádságára vonatkozik az Úr szava a Máté 6,6-ban: „Te pedig, amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van.“ Ez megtanít arra, milyen fontos, hogy kettesben legyünk Istennel csöndes 'imádságban, zavartalanul, távol a hétköznapok és a környezet feszültségeitől, egyedül Vele, meghitt közösségben. Nyilvánvalóan mindnyájunknak sok oka van a magasztalásra és hálaadásra, kérésre és közbenjáró imádságra, s ezt mind Jézus Krisztus által vihetjük és vigyük az Atya elé. Jó, ha rendszeresen tesszük ezt, és időt szakítunk rá még olyankor is, amikor úgy tűnik, hogy valamilyen okból el kellene hagynunk vagy halasztanunk. Ez olyan veszteség lenne, amit nem tudunk később pótolni. Újra meg újra megtapasztalhatjuk, hogy az imádságra fordított idő nem veszett el, sőt, gazdagon gyümölcsözik, nemcsak időben, hanem mindenekelőtt isteni áldásokban és hittapasztalatokban. Dánielnek szokása volt naponta háromszor imádkozni (Dán 6,10), és mennyi erőt és áldást nyert ezáltal! Arra nézve nincs előírás, hogy a napnak melyik időszakában, vagy milyen alkalommal imádkozzunk, Nyilván mindenki maga felismeri, hogy számára melyik a legalkalmasabb idő az imádkozásra. Ez semmiképpen nem jelenti azt, hogy a rendszeres imaidő kötelező a számunkra. Éppen az egyéb imádságok — legyenek azok csupán rövid, gondolatbeli kiáltások az Úrhoz—adnak erőt pl. egy különleges feladat elvégzéséhez, vagy segítenek tanácsot kapni az Úrtól egy bizonyos döntés meghozatalában. Jó, ha esténként is hálát adunk mégegyszer az Úrnak mindazért, amivel a nap folyamán megajándékozott. Fontos tudnunk tehát, hogy a nap minden szakában fordulhatunk az Úrhoz. „Az imádkozásban állhatatosak legyetek" — mondja Pál a kolossébelieknek (4,2). A tesszalonikabelieknek pedig így ír: „Szüntelen imádkozzatok“ (1Teez 5, 17). Ez azt jelenti, hogy állandóan kapcsolatban legyünk Istennel. Mindent elmondhatunk Neki, ami foglalkoztat, és megva,lIhatunk Neki mindent, amiben csődöt mondtunk. így várhatunk Tőle segítséget. Mivel a Vele való közösség alapján állandó „forró drót“ köt össze bennünket, ezért valahányszor szükség van rá (és ez nyilván igen gyakran előfordul), mindannyiszor felhívhatjuk Öt. így pl. ha autóvezetés közben nehéz helyzetbe kerülünk, rövid, de komoly imádságban fordulhatunk az Úrhoz, anélkül hogy ez elvonná figyelmünket a forgalomról. Minden azon múlik, milyen a belső, lelki beállítottságunk, az Úrral való kapcsolatunk. „Az imádságban állhatatosak legyetek“ — ez azt jelenti, hogy nem szabad belefáradnunk. Sokszor úgy véljük, Istennek cselekednie kell, ha valamit kétszer vagy háromszor elmondtunk Neki, és meglankadunk, ha nem lép közbe. Különösen közbenjáró könyörgéseinkre jellemző ez. Csakhogy Isten útjai mások, mint a mi gondolataink. Gyakran megtörtént, hogy Isten a rendszeres, komoly imádságokat csak évek múltán hallgatta meg. Pál a példaképünk ebben is. Ő mindenkor megemlékezett imádságában a gyülekezetekről (pl. Fii 1,3-4). Legyünk állhatatosak az imádkozásban, de minden kérésünk alkalmával mondjuk el hivő bizalommal: „Legyen meg a Te akaratod". Paul Krumme 51
