Vetés és Aratás, 1980 (13. évfolyam, 1-3. szám)
1980 / 3. szám
Az imádságról Az imádságot már ősidők óta a lélek lélegzetvételének nevezik. A levegő, amelyre testünknek szüksége van, minden oldalról körülvesz minket és igyekszik belénk hatolni. Ismert dolog, hogy a légzést nehezebb visszatartani, mint lélegzetű Csak nyitva kell tartani légzőszervünket, s a levegő máris tüdőnkbe hatol és teljesíti a testet éltető feladatát. Az a levegő, amelyre lelkűnknek szüksége van, szintén körülvesz minket, mindenkor és minden felől. Isten a Krisztusban a maga sokféle és tökéletesen elegendő kegyelmével egészen körülvesz bennünket. Csak arra van szükség, hogy megnyissuk szívünket. Az imádkozás nem más, mint Jézust beengedni, hogy szükségeinkhez közeledhessen, és engedni, hogy legyőzze azokat. Milyen kegyelem! Ö, aki az imádságot ajándékozta nekünk, jól ismer bennünket. Tudja, miből teremtettünk, és gondol arra, hogy csak por vagyunk. Ezért tette az imádkozást olyanná, hogy a legerőtlenebb ember is tud imádkozni. Hiszen ez csak azt jelenti, hogy megnyílik Jézus előtt. Ehhez nem erő kell. Ez akarat dolga. Be akarjuk-e engedni Jézust nyomorúságainkba, ez az imádság egyetlen, de alapvető kérdése. Az imádság szívünk állapota: lelkiállapot. Az imádkozás egy bizonyos szivbeii magatartás Istennel szemben, amelyet Ő a mennyben azonnal mint kiáltást hall meg. Hogy ez szavakká alakult-e vagy nem, ez Isten előtt nem jelent semmit, nekünk azonban igen .. . Az imádkozás a legfontosabb munka Isten országában. Isten azt akarja, hogy azonnal kezdjünk ehhez a munkához, amint átadjuk magunkat neki. Imádságunkkal csatlakozzunk ahhoz a keresztyén munkához, amelyért hivő atyáink áldoztak, szenvedtek, harcoltak és imádkoztak. Folytatnunk kell az ő munkájukat és tovább kell építenünk azt, legelőször és legtöbbet imádkozással. O. Hallesby: „Az imádságról“ című könyvéből 3. szám 13. évfolyam
