Vetés és Aratás, 1979 (12. évfolyam, 2-4. szám)
1979 / 4. szám
Istennel - a teljes életen át „Mert te vagy, Uram, reménységem te vagy, Uram, bizodalmám ifjúkorom óta. Te voltál támaszom születésem óta, te hoztál ki anyám méhéből, téged dicsérlek szüntelen. Istenem, te tanítottál ifjúkorom óta, mindmáig hirdetem csodáidat. Istenem, ne hagyj el késő vénségemben sem, míg csak hirdethetem hatalmadat, nagy tetteidet a jövő nemzedéknek“ Zsoltár 71,5-6, 17-18. „Milyennek képzeled Istent?“ — kérdezte egyszer tőlem egy rokonom. — Nem képzelem, hanem megtapasztaltam: hatalmasnak, jóságosnak, mindig hűségesnek! — válaszoltam. Ezt a zsoltárt öreg ember írta, aki így tekint vissza Istenre, mert Isten hűséges volt hozzá egy életen át. Az esztendő utolsó napja: a visszapillantás és emiéKezes aincuma, a yyuisan múló idő felmérésének alkalma. Múlik az idő: „mintha repülnénk“ — vegyük ezt számba úgy, hogy „bölcs szívhez jussunk.“ Lássuk, mit jelent a teljes emberéletet Isten hűségére támaszkodva végigélni. A 71. zsoltár egész élettörténetet tömörít néhány versben. Élettörténetet Istennel. Van, aki csak gyerekkorban vallásos, aztán „kinövi“, mint a gyerekruhát. Van, aki csak élete derekán kap érintést Istentől, de aztán elhajlik, elfordul Tőle. Van, aki csak öregkorban tér Istenhez. A zsoltáros az emberélet teljes útját végig Istennel járja! Születés. „Uram, te voltál támaszom születésem óta, te hoztál ki anyám méhéből ...“ Születésünk előtt már Isten keze formálja testünket, személyiségünket, formál minket nem tucatlénnyé, hanem egyedülálló, senkivel nem azonosítható személyiséggé; Ö ruház fel képességekkel, melyek később kibontakoznak; lehetőségekkel, melyek majd megvalósulnak életünk során. Gyermekkor, ifjúkor. „Te vagy, Uram bizodalmám ifjúkorom óta ... te tanítottál ifjúkorom óta." A gyermeknek, ifjúnak szüksége van valakire, akire bizalommal támaszkodhat — és szüksége van arra is, hogy tanítsák, neveljék. Szülein, tanítóin túl — Istent ismerte fel végső, nagy Támaszként, akiben mindig megbízhatott — és Mestere is Isten volt, akinek bölcsességéből meríthetett. Jó az, ha valaki fiatal korában tanulékony — és ha hajlandó Istentől tanulni, Igéjéből meríteni. Ravaszságot, intelligenciát lehet örökölni; — műveltséget, szakmai tudást lehet iskolákban elsajátítani — de igazi bölcsességet csak Istentől tanulhatunk, mert az istenfélelem a bölcsesség kezdete. Felnőttkorát a zsoltáros így foglalja össze: „Az Úr Istennek nagy tetteivel járok, nagy tetteit hirdetem — légy erős Kősziklám, ahová mindig mehetek“ (16, 3). Életében nagy eredményeket fel tudott mutatni, de ezeket nem a maga erejének tulajdonította. És sokféle veszedelemben tapasztalta meg, hogy Isten erős Kőszikla, ahová a váltakozó körülmények között mindig folyamodhat. Isten embere nem hisz a véletlenben: megvallja, hogy minden eseménynek van valami, Istentől megszabott jelentősége. öregkorának megrendítő vallomását önti szavakba: „öreg koromban se vess el engem, ha elfogy az erőm, ne hagyj el! Istenem, ne hagyj el késő vénségemben sem, míg csak hirdethetem hatalmadat, nagy tetteidet a jövő nemzedéknek“ (9, 18). öreg ember imádsága hangzik. Az élet tavasza rég elmúlt, a férfierő és az eredményes tevékenység alkotó korszaka is. Elhagyták barátai, tovaröppentek gyermekei, a maguk életét élik már... Több hozzátartozója van a temetőben, mint az élők sorában ... Mire számíthat öregkorban az ember? Mit várhat éppen akkor, amikor az öregkor közelgő nyomorúságai mindjobban ijesztik? Ereje fogy, magára marad, a rohanó életben mintha mindjobban fölöslegessé, sőt teherré válna ... Isten em-84
