Vetés és Aratás, 1979 (12. évfolyam, 2-4. szám)
1979 / 4. szám
bérét minden aggodalommal szemben felvértezi az a bizonyosság, hogy Isten mellette marad, ha bárki más elhagyná is. Istennek a múltban megtapasztalt hűségéből merítve, bizalommal épít további hűségére is. öregembernek, ha visszatekint, emlékezetében felelevenednek bűnei, mulasztásai — de szabad Istenhez kiáltania: „Ne vess el engem!“ Testi-szellemi ereje egyre fogy, de szabad kérnie Urától: „Ha elfogy az erőm, ne hagyj el engem!“ Gyenge életünket Isten erős karja őrzi. Mi öregszünk, de Isten szeretete nem „öregszik meg", nem avul el. Mindvégig szereti övéit. Ha elkezdte bennünk a jó munkát, el is végzi. Semmi sem szakíthat ki a kezéből. A megváltott ember végső sorsára mutatnak a zsoltárosnak e szavai: „Sok nyomorúságot és bajt láttattál meg velem, de újra megelevenítesz, még a föld mélyéből is újra felhozol engem. Igen naggyá teszel, hozzám fordulsz és megvigasztalsz" (20—21). Az Úr nagy tettei kísérik végig az ő választottainak életét, minden Tőle volt, ami érte őket — de legnagyobb tette a megváltás! Itt már éppen ezért a zsoltáros hangja ujjongó hálahimnuszba torkollik: „Én is magasztallak hárfával hűségedért, Istenem! Ujjong az ajkam, ha tenéked zenghet, lelkem is, amelyet megváltottál (22 —23). Amit még messziről sejthetett csak az ószövetségi zsoltáros, azt mi színről-színre látjuk, tudjuk, hisszük: Áll Jézus keresztje a Golgotán, ahol megváltásunk végbement, és az Ő húsvéti győzelme a biztosítéka annak, hogy a föld mélyéből is felhozza övéit. Ha í g у búcsúzunk az esztendőtől, így tekintünk vissza és előre, akkor nem remegted szívünket az elmúlás gondolata, hanem boldog, hálás szívvel lépünk át egy újabb küszöbön. Istennel — a teljes életen át; Istennel — a biztos, jó cél felé! Kérüx 85
