Vetés és Aratás, 1979 (12. évfolyam, 2-4. szám)
1979 / 4. szám
ban akartam nekihajtani valaminek. Más alkalommal arra akart kényszeríteni a Sátán, hogy ugorjak le az emeletről. De Isten megőrzött ettől is. így következett be a második szólítás. Majdnem halálos kimenetelű motorkerékpár-balesetet szenvedtem. Nyomait talán egész földi életemben viselnem kell. Ez a figyelmeztetés mélyen megrázott, de a döntés még akkor sem történt meg az életemben. Azonban Isten drága Szelleme már egyre mélyebben hatolt bensőmbe. Egyre nagyobb lelki fájdalmak gyötörtek, egyre súlyosabb lett a teher, egyre mélyült bennem a konfliktus. Bibliám előkerült a szekrény aljából. Néha olyan kétségbeesés fogott el, mint Zarándok útja című könyvben a Keresztyént. Képtelenségnek láttam, hogy szabaduljak a rabságból. Még balesetem előtt édesanyám, majd pár év múlva apám is az Úrhoz költözött. Anyám súlyos betegágyán azt mondta egyszer nekem: „Csak az Úrról ne feledkezzetek meg!“ Ezek a drága szavak most már egyre többször csengtek a fülemben. így jött el a harmadik szólítás. Több mint egy évvel az említett balesett után Isten egy igen fájdalmas betegséggel látogatott meg. Egyedül és elhagyatva vergődtem kimondhatatlan fájdalmak és kínok között. Nagyon kétségbeestem, mert nem tudtam, mi történik majd velem. Féltem, mert nem voltam kész arra, hogy Isten előtt megjelenhessek. Akkor tudtam már, hogy csak egyedül Ő segíthet. Fájdalmaimban is megláttam, milyen nyomorult vagyok, de azt is éreztem, hogy Isten ott áll mellettem szeretetével és kegyelmével. Ott, abban a percben, mintha megnyílt volna előttem valami, és én teljes valósággal hittem az Úr jelenlétét. Összetört a szívem és feltétel nélkül, bűneimmel együtt Neki adtam az életemet. Felragyogott nekem Krisztus, aki mindig szeretett engem, még akkor is, amikor a bűn sarában éltem (Jer 31,3). Igen, ezen a délutánon találkoztam az én Megváltómmal, aki engem elfogadott, hogy soha többé el ne engedjen. Azt hiszem, ez volt az én utolsó lehetőségem. Szívem örökké hálás az új életért, melyet ingyen kegyelemből kaptam. Azóta megtapasztaltam azt is, hogy nemcsak bűneimet vette el, hanem megszabadított a sötétség hatalmától. Ahogy átadtam az életemet, az Úr testi betegségemből is szinte egyik napról a másikra meggyógyított. Azután egymásután hullottak le a kötelékek. Meghaltak az „óriásaim“. Nem kellett már a cigaretta meg az ital, és nem kellett többé a sátáni muzsika. Új ének szakadt fel a szívemből, Istennek dicsérete. Azóta sok harcon és próbán vezetett keresztül az Úr, de boldog vagyok, mert nevem föl van írva a mennyekben. Életem hátralévő részében szeretnék hűséggel szolgálni Annak, aki drága áron vásárolt meg engem. Egy dolog okoz néha szomorúságot: az elpazarolt esztendők hosszú sora. Erről eszembe jut egy történet. Volt egy istenfélő ember, akinek a fia bűnben élt. Valahányszor káromolta Istent a fiú, az apa egy szöget vert egy deszkába. Egyszer ez a deszka teljesen tele lett szegekkel, melynek láttán a fiú összetört és életét letette Isten kezébe. Most már az apa kiszedhette a szegeket. Boldog volt a fiú, nem voltak már szegek. Egyszer csak hirtelen felkiáltott: „Apám, a szegek helyével mi lesz?“ Igen, a szegek helye fáj nekem is. Úgy szeretném elmondani mindenkinek, főképpen a hivő szülők gyermekei közül azoknak, akik olyan nehezen tudnak dönteni, akik félig itt, félig ott akarnak élni: ne játsszanak a kegyelemmel, mert az idő egyszer lejár, és ne gyűjtsék a szegeket, mert azoknak a helye nagyon fáj. Én sajnos sokat gyűjtöttem; de előttem áll egy másik fajta szegek helye, azoké, amelyek az Úr Jézus Krisztus testén vannak. Ezekben találtam meg az én békességemet, „és az Ö sebeivel gyógyultam meg“ (Ézs 53,5). Csillag János * „Isten adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az Ő Szelleme által, hogy a Krisztus lakjék szívetekben a hit által. “ Ef 3,16-17 83
