Vetés és Aratás, 1979 (12. évfolyam, 2-4. szám)
1979 / 2. szám
Mint az Úrnak... „Amit tesztek, lélekből végezzétek, úgy mint az Úrnak és nem úgy, mint embereknek“ (Kol 3,23). Fenti Igénk a Biblia egyik kulcsszava. Mi állandóan abban a veszélyben forgunk, hogy a Jézussal való tapasztalatainkat valami kegyes helyhez akarjuk kötni. Tapasztalatainkat, élményeinket a vasárnapi istentiszteletektől, bibliaóráktól, a bibliaolvasással töltött csendes időtől vagy valami más, szokatlan alkalomtól várjuk. Pedig ezekre bőséges lehetőség adódik a hétköznapokban is. Isten Igéje azt mondja, hogy minden, amit csak teszünk, Isten előtt, az Ő tekintete előtt menjen végbe. Mindig és minden! Isten ezzel teljes életünket szólítja meg; hétköznapjainkat csak úgy, mint ünnepnapjainkat, mind a tevékeny életben, mind a betegágyon, otthon és útközben. Ami rám van bízva, azt teljes szívből kell végeznem. Ha valamit teljes szívből teszek, írok vagy mondok, akkor nem bizonytalankodva, tépelődve végzem azt, hanem határozottan és örömmel — az Úrnak és nem embereknek. Mi sokszor egyáltalán nem vagyunk figyelmesen annál, ami pillanatnyilag a feladatunk. Vagy emlékezéseinkből élünk, vagy már eleve újabb tervezgetésekkel foglalkozunk, aminek még nincsen itt az ideje. Urunk azonban elvárja, hogy teljes szívvel annál legyünk, amit éppen teszünk, mind magánéletünkben, mind a nyilvánosság szeme előtt. Emellett a rejtett hűség Isten előtt különösképpen is drága, hiszen mindennapjaink legnagyobb része kis dolgokból áll. És olyan felemelő, gazdagító érzés, hogy bármit teszünk is, az Úrnak tehetjük, neki szolgálhatunk a legkisebb feladattal is! Ez nem azt jelenti, hogy az embereket, akikkel együtt élünk vagy együtt dolgozunk, figyelmen kívül hagyjuk és elhanyagoljuk, hanem azt, hogy minden az Úr Jézusra nézve történik, akkor is, ha emberekkel beszélünk és velük foglalkozunk. Ha mind hétköznapjaimat, mind ünnepnapjaimat az Úrnak ajánlom, akkor a legfüggetlenebb ember leszek a földön, és emberi értékítélettől függetlenül végezhetem el feladatomat, tölthetem be szolgálatomat. P. Deitenbeck ISTEN MINDENÜTT JELEN VAN A vasárnapi iskola befejeződött. A gyermekek a gyülekezeti ház ajtaján át kitolongtak a szabadba. Ma Isten mindenütt jelenvalóságáról hallottak, olyan lecke ez, amely nem a legkönnyebb gyermekek számára. Amikor az utcára értek, a ház előtt egy férfi állt. Feltűnt neki a vidám csapat. „Honnan jöttök?“ kérdezte az egyik fiútól. Az élénk, jókedvű fiú megmondta neki, hogy a vasárnapi iskolából. „Úgy, úgy“ mondta a férfi, „akkor kérdezek tőled valamit.“ Benyúlta kabátzsebébe, kivett egy narancsot és így folytatta: „Tied ez a narancs, ha megmondod, hogy hol van Isten." A fiú nem jött zavarba, vidáman ránézett a kérdezőre és az imént tanultak jő érzésében így szólt: „Én két narancsot adok Önnek, ha meg tudja mondani, hogy hol nincs Isten." A férfi meglepetten engedte le a kezét a naranccsal. „Hogy hol nincs Isten?“ ismételte a gyerek kérdését és csodálkozva nézett reá. Ez mély lélegzetet vett és azt felelte, amit a vasárnapi iskolában hallott. „Isten nincs a hitetlenek szívében.“ A férfi még egy narancsot vett ki a zsebéből, mind a kettőt a fiúnak adta, azután eltávozott. Én János 4,26 Én voltam az, aki veled beszéltem! De régen kereslek így: vérrel, Igével. Én vagyok az, aki veled beszélek, de félek, ma sem repes benned a lélek. Én leszek az, aki veled beszélek, Igémet számon kérem akkor: mivé lett? F. L. 30
