Vetés és Aratás, 1979 (12. évfolyam, 2-4. szám)
1979 / 3. szám
SZELLEMI ZOOLOGIA A fürj „És szél jött ki az Úrtól és hozott fürjeket a tengertől“ (4Móz 11,31). Úgy vélem, hogy nagy mulasztást és tapintatlanságot követnék el, ha madártani tanulmányutunk folyamán nem keresnénk fel egy nagyon kedves bibliai madárkát — a fürjet —, s élettörténetéből nem vonnánk le magunknak valami nagyon hasznos tanulságot. A zoológusok megállapítása szerint a fürj a tyúkfélék rendjéhez tartozik. Testvérei: a fájd, a túzok, a császármadár, a fácán és a fogolymadár — a vadászok mindenkori álmai. Az összes szárnyasok közt ugyanis ők szolgáltatják az embernek a legfinomabb, legízletesebb húst, meg a pulyka. A fürj tehát igen becses madárka! A tyúkfélék között a túzok éri el a legtekintélyesebb testsúlyt — 17 kilogrammot —, míg a fürj csak 120 grammal dicsekedhetik. A fürj és valamennyi rokona Európa területén él. Némely tyúkféle európai tartózkodási helyén telel; csak a kis fürj, amelyet inkább lehetne futó, mint repülő madárnak nevezni, vándorol évente két kontinens hatalmas térségein — Leningrádtól Fokvárosig —, azaz Afrika legdélibb csücskéig. Ez a szerény öltezetű madárka, a földművesek barátja és szórakoztatója, egész nyáron gyönyörködtet bennünket „pitypalaty“ dalával, de szeptemberben elnémul a hangja. A mező kis tyúkocskái — búzatábláink fürge kis „takarítónői" — csapatokba verődnek, s hosszú — hol szerencsés, hol meg tragikus kimenetelű — vándorútra kelnek. Három oszlopban vonulnak —- inkább földön futva, mint repülve — Dél-Európa három félszigete felé (Balkán, Appennini és Pireneusi), hogy azok legdélibb végződéseiről a Földközi-tengeren átrepüljenek Afrikába. Űk azonban képtelenek arra, hogy átrepüljenek sok száz kilométernyi távolságokat. Itt várakoznak tehát szegénykék, míg kedvező északi szél támad. Majd a szél csalóka szárnyaira bízva magukat, folytatják kétségbeejtő útjukat a madárvilág ártatlan kis mártírjai. Ha a szél viharrá fejlődik és nem változtatja meg irányát, akkor a „vándorok" szerencsésen érik el Afrika északi partjait. De jaj nekik, ha a szél irányt változtat és besodorja őket a háborgó tenger közepébe! A kimerült madárkák a hullámokra telepednek, hogy megpihenjenek, de éppen itt várja őket a tömeges pusztulás. Sokan közülük a vízbe fulladnak, sokan pedig a ragadozó halak martalékává válnak. Még a legszerencsésebb megérkezés esetén is, a kimerült madárkák milliói órák hosszat eszméletlenül hevernek Afrika homokos partjain; itt a bennszülött lakosság tömegével szedi össze őket, mint asztaluk ínyenc falatját. Csak az Úr a megmondhatója, hány fürjet pusztítanak el Dél-Európa félszigeteinek és Észak-Afrika partvidékének lakói, valamint a Földközitenger viharai és ragadozó halai. Egyet azonban mindenki tud, hogy évről évre mind ritkábban hangzik fel mezeinkben e kis madár lágyan csengő dala. Amikor pedig kipihenték fáradalmaikat, de múlóban van az afrikai nyár, újra szedelőzködnek vándoraink s nyakukba veszik ugyanazt a veszélyes utat, csak ellenkező irányban. Bármi is történjék velük, bármennyi is pusztul belőlük, ők hűek maradnak életük törvényéhez. De tegyük fel most a kérdést: Mire való ez az évente megismétlődő gyötrelmes vándorlás? Hiszen fürjeink is telelhetnének nálunk, mint a többi testvéreik! Akaratlanul is eszünkbe jut az isteni gondviselés, az idők mélyén rejlő isteni előrelátás, mely fel akarja tárni előttünk az isteni számtan és gazdálkodás titkait. Vándorolt egykor egy nép a Sinai pusztáin Mózes próféta vezetésével. Egy napon fellázadt a nép a prófétája ellen és húst követelt tőle. Mózes megriadt, és így szabadkozott: „Hatszázezer gyalogos (csak a harcos) e nép ... nemde juhok és ökrök vágattatnak-e nekik... vagy a tengernek minden hala összegyűjtetik-e nekik, hogy elég legyen nekik?“ (4Móz 11, 22). Mózesnek emberileg igaza van. Három-négy millió lelket számláló népet hússal ellátni egy teljes hónapon át, valóban teljesíthetetlen feladat. Isten számtana és állattana azonban csodálatos: Az ember a kövér legelőkben és telt istállókban, juhnyájakban és ökörgulyákban látja a feladat egyedüli megoldását, meg a tengerek halállományában. Ugyanezt a feladatot Isten a kietlen sivatagban oldja meg. Az ember dél felől várja a segítséget — Isten északról küldi azt. Az ember a tízmázsás ökörtől várja a segítséget, Isten a tíz dekás fürjecskében adja azt meg. 63
