Vetés és Aratás, 1978 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 1. szám
AKINEK PEDIG KEVÉS BOCSÁTTATIK MEG, KEVÉSBÉ SZERET Nemrégen egy személyszállító repülőgép leszállásakor katasztrófa történt. Hírügynökségi jelentések szerint a szerencsétlenség színhelyén nagyszámú nézőközönség elzárta a nyomban odaérkező mentők elől az utat. Mire a rendőrségnek sikerült utat törnie, addigra már néhány súlyos sebesült számára elkésett a segítség. Egy csoport ember meggondolatlansága és tétlensége a szerencsétlenek halálát okozta. Vajon mi hogyan állunk az ilyenfajta passzív gyilkossággal? Fölmenthetjük-e magunkat alóla? Minden dolgunkban a szeretet vezérel bennünket mindig? Nem jelentett volna segítséget valakinek egy szerető szavam? Ehelyett hallgattam. Amikor becsmérlő megjegyzéseket tettek valakiről, azt gondoltam, semmi közöm hozzá és hallgattam. A betegágyon olyan könnyen kihúzza magát az ember a mások iránti felelősség alól. Amikor a munkahelyemen igazságtalanul bánnak munkatársakkal, akkor célszerűbb mindentől távol tartanom magamat. A „nézőtéren“ szabad vagyok a felelősségtől és a gondoktól. Jártunk-e már Jézussal együtt vendégségben Simon farizeusnál? Ahol Jézus megjelenik, ott mindig kétfelé válnak a szellemek. Az egész városban ismert bűnös nőt a szeretetből fakadt cselekedete miatt Jézus megdicséri Simon előtt: „Engem meg nem ... ez pedig ..Az ő tétlenségét Jézus úgy értékeli, mint szeretetlenséget. Magyarázatként Jézus hozzáfűzi: „Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret" (Lk 7, 47). Ezzel a szavával engem talált el. Olyan súlyos bűnöket, mint ennek a rosszhírű asszonynak, nem kellett, hogy nekem megbocsásson. Az én vétkeim ehhez képest jelentéktelenebbek voltak. Ezért az én helyem inkább Simon farizeus mellett van, akinek nagy gondja van arra, hogy Isten és emberek előtt mindig kifogástalanul álljon. A nézőtéren nem kell kockáztatni a vereséget. A versenyzők hibáit azonban az emelvényről könnyen észre lehet venni. Ebből fakad más hivők életét és cselekedeteit kritizáló szenvedély. Elméletben szeretem a testvéreket (1. János-levél). Az ellenkezőjét legalábbis senki sem tudja bizonyítani. Elméletben minden legkisebb testvéremben (Máté 25) az Urat látom. Elméletben még az ellenségeimet is tudnám szeretni. Amikor azonban tettre kerül a sor, akkor újból elbukom. Rájövök arra, hogy ez a kevés szeretetkészség veszélyesebb lehet az én számomra, mint a durva bűnök a bűnös nő számára, ha nem engedem, hogy Isten megbocsássa őket. Ez a nő mindent Isten bocsánata alá vitt. Nekem is azt kell tennem. Ha valóban a kereszt követésében járunk, akkor fel kell adnunk nézőtéri szerepünket. Különben úgy járunk, mint Péter a főpap udvarában. Semlegesség, határozatlanság, kényelmesség által megtagadjuk Mesterünket. Péter könnyek között bánta meg tagadását. Ezért reá ugyanazok a szavak vonatkoztak, amelyeket Jézus a bűnös nőnek mondott: „Megbocsáttattak neked a te bűneid.“ Minél többet engedek, hogy megbocsásson nekem, annál nagyobb és erősebb lesz a szeretetem Jézus iránt. Ebben a szeretetben azután a kötelesség, a szükség, az udvariasság normális mértékén túl tudok jót tenni a másikkal. Azáltal, hogy a második mérföldnyire megyek el vele, örvendező csodálkozásba viszem. A Mesterem iránti szeretetem megtiltja nekem ezt a kérdést: Megérdemli-e ezt? A felebarátom java szívügyemmé lett. Sőt a szeretet találékonnyá tesz. Továbbadhatom a trópusokon olyan életfontosságú, frissítő, üdítő pohárnyi hideg vizet. A nézőtérről leszálltam a küzdőtérre. A néző a kezét is alig piszkítja be, de nem is nyerheti el a versenydíjat. Jézusnál csak a győzelem számít. A győzelem pedig mindig harcot jelent. Az Úr maga mossa meg hűséges harcosainak bepiszkított lábát. A versenyzők pedig szeretik és becsülik egymást. így már nem ülök fent az asztalnál Simon közelében, hanem a padlón fekszem Jézus előtt. Csak ezen a helyen vonatkozik reám annak a mondatnak a fordítottja, amely először úgy telibe talált engem. A negatív kijelentésnél a megbocsátásból a szeretetre történt következtetés. Pozitív értelemben a szeretet lesz az a tényező, amely a megbocsátást kiváltja: „Neki sok bűne bocsáttatott meg, mert igen szeretett.“ Manfred Hüncke Mit adunk? Ha néha évek, hónapok múltán egymásra akadunk, egymás kezébe mit adunk? Egymás szívébe mit adunk? Megáldó lelki kenyeret hord és kínál a szeretet. F. L. — 6
