Vetés és Aratás, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 5. szám
Csak Jézusnak mondd el Hordozd hallgatva, csendbe’ amit hordozni kell. Másoknak elkesergve súlyosb' lesz a teher. A seb csak jobban éget, ha hozzá ér kezünk, mert minden érintésre újabb kínt érezünk. Ha fájdalmak, keservek töltik be lelkedet, mondd el az Egyetlennek, Ki bút, bajt elvehet. Ö hordja gyöngeségid, szerelme oly csodás! Vigasztal, gyógyít, épít, mint nem tud senki más. Hozzá vidd minden terhed, mellyel szíved tele. Mint atyjával a gyermek, beszélhetsz Övele. Boldogság, béke tölt be, szemed ha Rája néz, s könnyű lesz mind, miről te azt hitted, hogy nehéz. Németből Vargha Gyuláné Vágyódás Isten után „Imádkozva nyújtom feléd kezem, lelkem utánad eped, mint a kiszikadt föld“ (Zsolt 143, 6). Az ember azt gondolhatná, hogy az Isten után való szomjúságot csak a hívők érzik. De vannak emberek — bár kevesen —, akik még nem jutottak hitre, de mégis kimondhatatlanul vágyódnak Isten után. 1944-ben egy halott katonának, S. Sándornak a zsebében a következő sorokat találták: „Ó, halld meg kiáltásomat, Istenem és Teremtőm! Még soha nem beszéltem veled, és ma, éppen ma szeretnék hozzád imádkozni. Te tudod, hogy gyermekségemtől kezdve állandóan azt mondták nekem, hogy Te nem létezel, és én balga, elhittem ezt. Sohasem csodáltam meg a Te bölcs alkotásodat; ma éjjel először, nem tudom, hogy történt ez, láttam az eget, a csillagok pompáját. Milyen fényesen ragyognak ott fönn! És egyszerre, a Te fényednél, világossá lett bennem, hogy mi az örök igazság. Abban a pillanatban megértettem, hogy milyen rettenetes tévhitben, hazugságban éltem. Én Istenem, mily felfoghatatlan, hogy kinyújtod kezedet felém!“ Gondolatok az imádságról Isten mindig tovább beszél az emberrel, mint az ember az Istennel. Boldog ember az, aki mikor egyedül van, mindig Istennel találkozik. Az Úr Jézussal töltött csendes óra égő szívet ad. Az imádság az Istennel való együttműködés egyik módja, ami által alkalmat adunk Istennek, hogy elvégezze bennünk azt, aminek elvégzésére már évek óta vágyik. Az Úr Jézus nem egyszer úgy el volt foglalva, hogy evésre sem jutott ideje, de sohasem volt annyira elfoglalva, hogy imádságra ne lett volna ideje. Isten mindig kész nekünk adni, amire szükségünk van — ha valóban szükségünk van rá. Isten senkinek sem marad adósa. Ne mondd: Istenre várok. Isten vár tereád! Ha nincs kedved imádkozni, komoly figyelmeztetés számodra, milyen égetően szükséges, hogy azonnal imádkozz! Minél kevesebb benned az öröm, annál szükségesebb az imádság. Inkább imádkozz szíveddel szavak nélkül, mint szavakkal, de szív nélkül. Jellemünket nem a külső körülmények, hanem imádkozó életünk alakítja. Térdeinken dől el egyéni, családi és gyülekezeti életünk sorsa. Amit térdeiden tanultál, sohasem felejted el. — 69 —
