Vetés és Aratás, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 5. szám

Kísérő jelenségek Milyen felelőtlenül jelentjük ki sok­szor, hogy „Imádkozva fogok erre gondolni!“; „ezért külön akarok könyörögni“, vagy más, hasonló mó­don, ahogyan éppen körülírjuk az „Istennel való beszédet“. És milyen gyakran válnak ezek a mondások, ki­jelentések könnyelmű és kötelezettség nélküli szavakká. Júda egyik ébredési királyáról, Jóslás­ról, ezt olvassuk a Bibliában: „Mivel meglágyult a szíved és megaláztad ma­gad az Úr előtt... és megszaggattad ruhádat és sírtál előttem, ezért én is meghallgatlak, így szól az Úr“ (2 Kir 22, 19). Az imádkozó Dánielről pedig ezt: „Az Úristenhez fordultam, hozzá folyamod­tam imádsággal és könyörgéssel, böj­tölve zsákruhában és hamuban" (Dán 9, 3). Nehémiás ezt mondja: „Amikor meg­hallottam ezeket, napokon át ültem, sírtam és gyászoltam, böjtöltem és imádkoztam a menny Istene előtt" (Neh 1, 4; lásd még Csel 13, 3). A Biblia ezen és még sok más imád­kozóinak az imádkozás úgy, ahogyan azt mi általában értelmezzük, nem volt elegendő. Voltak „kísérő jelenségek“, amelyek kifejezésre juttatták, hogy mennyire szívükön hordozták a dolgo­kat, s ezek az ő kéréseiket meghallga­tott imádságokká tették. Ezt másként úgy is kifejezhetnénk: az igazi imádság nem az emlékezet vagy a jegyzetfüzet dolga, hanem az ember legbelsőbb lényének részvétele. Az igazi imádság mindig kíséri az embert, nem szűnik meg azzal, hogy kimondja az „amen“-t. Az imádkozó ember nem tudja a terhet egyszerűen ledobni, ha­nem magával viszi azt az útjára, a munkájába, a szabadságára, sőt — az álmába! 1. Magával viszi a terhet, hogy na­ponta sok ember éhenhal és pusztul el nyomorultul a járványokban — az evangélium reménye nélkül; 2. Az emberekért való gondot, akik úgy élnek, mintha Jézus Krisztus soha nem halt volna meg és úgy halnak meg, mintha Jézus soha nem élt volna, mert erről nekik soha senki nem beszélt; 3. a közösségek, gyülekezetek baját, melyeknek már nincs erejük ahhoz, hogy a világban misszionáljanak; 4. Isten sok szolgáló gyermekének fá­radtságát, akik a sötétség hatalma el­leni harc legelső frontján állnak. Ebben a harcban mély sebeket kapnak és nincs, aki tovább végezze a munkát helyettük, mert otthon olyan kevesen imádkoznak igazán és olyan sokan „csak imádkoznak". Isten belelát a szívedbe. Látja teljes te­hetetlenségedet ezzel a világgal szem­ben, amely tele van nyomorúsággal, sö­tétséggel. Hallja szíved kiáltását és sóhajtásodat azokért, akik kimondha­tatlanul szenvednek betegségük és kí­sértéseik miatt. Látja a könnyeket és elégett önteltsé­ged, öndicsőítésed hamuját, amit sen­ki nem vesz észre. Az igazi imádság ma is többre képes, mint ennek a világnak minden ereje. Ma sürgősebb és szükségesebb a vele való élés, mint bármikor volt. Tegyen az Úr bennünket igazi imádko­­zókká és imádkozok gyülekezetévé! S. Herrn Imameghallgatás után Jertek, halljátok, ti istenfélők mind, hadd mondjam el, mit tett velem! Szám hozzá kiáltott, nyelvem Őt magasztalta. Ha álnok szándék lett volna szívemben, nem hallgatott volna meg az Úr. De Isten meghallgatott, figyelt imádságom szavára. Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat, szeretetét nem vonta meg tőlem. 66. Zsoltár 16—20 versei — 70 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom