Vetés és Aratás, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 5. szám
Megismerés — örök élet A hivő ember az örökkévalóságon a mennyországot képzeli el. Az üdvözöltek majd ragyogó fehér ruhában járnak, győzelmi pálmát lengetnek, hárfán játszanak, az új éneket fogják énekelni, Istent szolgálják, Istent látják majd, őt imádják. Aranyutcákon, örök fényben, dicsőségben járnak, tökéletes, átszellemült lesz a lényük — és a földi harcok, bajok, nehézségek után pihenni fognak, megnyugodnak. A megpihenés, a nyugalom állapota élénken foglalkoztatja az üdvösségre vágyó embert. A kegyes könyvek, de főleg a kegyes énekek jellegzetesen sokat beszélnek erről. De az örökkévalóság lényege nem ez. Minderről olvasunk ugyan a Bibliában, — mégis, a túlvilág, a soha véget nem érő élet lényege más. Lényege a megismerés lesz. A főpapi imában Urunk ezt mondja: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent és akit elküldték a Jézus Krisztust.“ Kétségtelenül van Istennek és az ő Krisztusának egy olyan megismerése, amely már most örök életet jelent a hivő ember számára. Az új természet — új élet. Ez az élet — örök élet. Még az időben élek ugyan és nem a soha véget nem érő létben, de ez az Istentől nyert, ez a Szentlélek által fogant élet nem szűkíthető be a véges földi élet határai közé. Amikor a halálban felbomlik a földi létem, ez az élet nem ér véget. „Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elküldött, örök élete van . . .“ (Jn 5, 24). Az örök élet pedig enyészhetetlen élet. Aki tehát meglátta és felismerte az Isten üdvözítő kegyelmét (Tit 2, 11); akinek szívében felragyogott a világosság (2 Kor 4, 6); aki elhitte és meglátta, hogy Krisztus a kereszten az ő bűneiért halt meg (1 Pt 2, 24) — annak örök élete van. De az örök életnek — a feltámadás után következő, soha véget nem érő életnek nagyszerű lényege a megismerés lesz. „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek .. . téged ... és .. . Krisztust!“ (Jn 17, 3) Elcsendesedve Isten előtt — és évtizedek Biblia-tanulmánya mellett sok mindent láttam meg. Szeretném ezeket közölni, megosztani. Mindenki maga állapíthatja meg, hogy ezek a gondolatok megállanak-e Isten Igéjének a fényében. * * * Az ember nagyon messze került a természettől. Pedig mindenben, amit Isten teremtett, egy isteni gondolat rejlik. Mindennek, amit Isten teremtett, célja és rendeltetése van. A növekedés, a táplálkozás, a nemiség, a gyümölcs, az élet, a megkövesedés, az atom, a nehézkedés, a vonzás és a taszítás, a fény, az űr, a távolság, az idő, az anyag, egyszóval minden — amit mind felsorolni nem is lehet — minden, ami létezik, nemcsak azt jelenti, amit felőle tudunk vagy felismertünk. Minden, ami létezik, túl utal önmagán és többet jelent. Goethe ezt így fejezte ki: „Minden, ami múlandó, hasonlat“. Külön csodálatos világ, a természeti törvények világa. A hozzáértő tudósok őszintén megvallják, hogy hovatovább képtelen az ember mindent áttekinteni. Végtelen intelligencia tükröződik vissza ezekből. Isten színe előtt az örökkévalóságban mindez majd megvilágosodik és érthető lesz. Akkor majd ennek a felismerésnek a fényében is imádattal hódolunk a teremtő Istennek. A Rómaiakhoz írt levél 11. részének végén található doxologiát, azaz Pál apostol elragadtatott ujjongását is mélyebben és teljesen fogjuk átélni: „Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélységei Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei és kinyomozhatatlanok az ő utai! Mert őtőle, őáltala és őreá nézve vannak mindenek, övé a dicsőség mindörökké. Ámen." (Róm 11, 33. 36) Ungár Aladár — 68 —