Vetés és Aratás, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 4. szám

Van-e órád? Borús, esős napok A természetben is, az életben is van­nak borús, esős napok. Vannak „nem szeretem“ napok, a könny és fájdal­mak, csalódások és levertség napjai. Ilyenkor sötét, komor felhők vetnek ár­nyékot utunkra. De ezek is Istentől ren­delt napok — áldásosak. Egy prédikátor egyszer egy öreg, be­teges, magárahagyott asszonyt látoga­tott meg. „Ugye néném, most sötét fel­­leg fedi útját?“ — kérdezte részvéttel. A beteg fölemelte fejét, ránézett a kér­dezőre, s vidáman válaszolt: „Kedves testvérem, ha felhő nem volna, honnan jönne az eső, az áldás?“ Igaza volt! Hogyan növekedne bennünk az isteni mag, ha nem öntöznék felül­ről? Növénynek az esőre, lelkűnknek a szomorúság felhőire egyaránt szüksé­ge van. A modern ember már nem tudná elkép­zelni magát óra nélkül. A pontos, jó óra felbecsülhetetlenül fontos és nélkülöz­hetetlen. Egész napi beosztásunk alap­ja az időmérő, a kronométer, az óra. Ez után tájékozódunk, hozzá igazodunk. És mégis, egy bizonyos szempontból a legpontosabb óra is tökéletlen és nem ad kellő eligazítást. A világ egyetlen órája sem tudja neked megmondani, hogyan töltsed el hasznosan az időt. Az órád nem törődik vele, hogy taka­rékosan bánsz-e az idővel, elfecsére­led-e vagy agyonütöd. Nem figyelmez­tet, nem csap lármát, nem jelentkezik. Csak jár, mutatja az idő múlását. Fo­rognak a mutatók — múlik és lejár az idő, lejár az élet. Most még itt van az idő — itt az ideje, hogy keressed az Urat. Most még kö­zel van és megtalálható. idegenek és vándorok „Hitben haltak meg ezek mind, anélkül hogy beteljesültek volna rajtuk az ígé­retek. Csak távolról látták és üdvözöl­ték azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön“ (Zsid 11, 13). Mit jelent az, ha valaki idegennek és vándornak, jövevénynek érzi magát va­lahol? Azt a helyet, ahol van, nem érzi otthonának, akármilyen jó körülmények között él is. Biztonságot csak az ad neki, hogy „Isten hatalma őrzi hit ál­tal“ (1 Pét 1, 5—6). Isten gyermekei számára idegen és ne­héz a világ légköre. Szokásai fájda­lommal töltik el, látva, hogyan rohan a vesztébe. Mindez nem teszi vonzóvá az ittlétét, mikor egy tiszta, megszen­telt életre és környezetre vágyik. Egész lénye tiltakozik minden ellen, amitől az Úr Jézus elfordulna (2 Kor 5, 4). Igen, Isten gyermekeinek örök vágya, hogy a halandót elnyelje az élet. Az idegen, a jövevény nem igényel magá­nak semmi megbecsülést és jogot, mert egész lelki világa ellenkezik e világ vágyaival, örömeivel és az örök­kévalóságról való felfogásával. így el­lenszenvessé, megvetetté, sőt üldözöt­té lesz, mert: „Azért haragszanak rá­tok, sőt káromolják Istent, mert nem futtok velük együtt a kicsapongásnak ugyanabba a posványába“ (1 Pét 4, 4). A hivő ember nem vár szeretetet e vi­lágtól, sem kíméletet vagy jóindulatot, hiszen az mást szolgál és annak a „más úrnak“, a világ fejedelmének né­péhez tartozik. Ezért Isten gyermeke boldogan él minden szeretetlenség és nyomorúság között is e világon, s mind jobban átérzi, hogy neki itt nincs helye, nincs igazi nyugalma, de annál jobban érzi az Úr Jézus békéjét és szeretetét; azt a tiszta örömöt, amellyel az égi otthon gondolata tölti el és annak a szolgálatnak a gyönyörűsége, amelyre az Úr kegyelme elhívta és melyhez erőt is ad. E földön elviselt fájdalmak, szen­vedések és csalódások nagyságával arányban tölti el Isten igaz gyermekei­nek szívét a mennyei otthon gondolata és honvágya. L. J. — 55 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom