Vetés és Aratás, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 2. szám
ségnek és nem háborúságnak gondolata“ (Jer 29, 11). Ez egészen személyesen hozzám szóló szava volt az Úr Jézusnak, aki a Gecsemáné-kertben áttusakodta magát a „Legyen meg a te akaratodéig. Szívem majd meghasadt a fájdalomtól, ugyanakkor bizonyossá lett előttem, hogy ez nem történhetett volna meg Isten akarata nélkül. Jézus Krisztus megmondta, hogy egy verebecske sem eshetik le a háztetőről Isten akarata nélkül, és ha Isten még az ilyen jelentéktelen élőlényekkel is törődik, mennyivel inkább az ember gyermekeivel. Isten karja 1956. szeptember 2-án sem volt rövidebb, mint az előző hónapokban, amikor fiaim sokkal veszélyesebb sziklafalakon gyakoroltak. Tudtam, hogy mindhárom fiúnk Jézus Krisztusban van elrejtve. Most pedig már ott vannak annál, akiben hittek, és akiről másoknak is bizonyságot tettek. Gyakran, amikor korán reggel ébreszteni akartam őket, már térdelve találtam őket az ágyuk mellett. Imájukban az Úr Jézus kezébe tették életüket és az új napot. Nem a feneketlen mélységbe, hanem Isten kezébe hullottak." KÉRDÉS: „Bizonyára nem volt könnyű az ön számára elmondani a hírt a feleségének." FELELET: „Nem, mert tudtam, hogy egy édesanyának ez még sokkal nehezebb. Én nem tudtam őt megvigasztalni. Jézus Krisztus maga vigasztalta meg az Ő Igéjével. Isten egyik ígérete valósággá lett anyai szíve számára: .Ahogyan az anya vigasztal, úgy vigasztallak én titeket’ (Ézs 66, 13). (gy hordozza mindmáig hitben ezt a fájdalmat." KÉRDÉS: „A sajtó hírül adta, milyen nagy volt az oberstdorfi lakosság részvéte a temetésnél. Ehhez jött még sok barát távolról is. Az alpesi mentőszolgálat bajtársai vitték őket a sírhoz. Megvigasztalta önöket ez a szívből jövő részvét, amely egész Németországból, sőt a határokon túlról is önök felé áradt?" FELELET: „Valóban jólesik az őszinte részvét, de végső fokon nem tud segíteni. Isten előtt ez volt a kérésünk: Uram, ha Te ezt megengedted, tedd sokak számára áldássá, hogy felébredjenek a közönyükből és meglássák, hogy csak egy lépés választ el az örökkévalóságtól. A temetés is az Úr Jézusról szóló bizonyságtétel volt." KÉRDÉS: „Ez teljesen meghalt fiai hitének értelmében történt?“ FELELET: „Igen, ők Uruknak, Jézus Krisztusnak élő bizonyságtevői akartak lenni. Tudunk egyesekről, akiket éppen a temetés élménye rázott fel álmukból, és jutottak el Jézus Krisztusban való hitre, és saját nehéz sorsukban vigasztalást és erőt nyertek. Elmesélte például egy vendéglős, aki két fiát vesztette el a háborúban, s a harmadik két héttel a hadifogságból való hazatérése után autóbaleset áldozata lett: ,Nem tudtam már többé a szeretet Istenében hinni. Éveken át pereltem Istennel és fel voltam háborodva, hogy itt, a Krebs fivérek sírjánál Isten irgalmáról és szeretetéről tudtak beszélni és bizonyságot tenni. Dühösen tértem haza és egész éjszaka a hallottakon gondolkoztam. Sok kétség és kérdés gyötört. Végre megértettem, mit tett értem az Isten. így beszélt velem: Perelsz elvesztett három fiad miatt. Nézd, az én Fiam is elpusztult, a legborzalmasabb szenvedések közepette, öt megátkozták és keresztre feszítették érted. Életét adta érted, hogy te minden bűntől szabadon élhess. — És akkar felismertem Isten személyes szeretetét irántam. Tudtam, hogy Isten megért és megbocsát. Mindent elmondtam neki, ami oly régóta nyomta a szívemet, és bocsánatát kértem, amiért így pereltem vele. Szívem nyugalmat talált és békességet Isten bűnbocsánatában és szeretetében!’“ KÉRDÉS: „Mi volt a vigasztalás erőforrása?“ FELELET: „Isten Igéje. Mindennap újra meg újra megerősített. Isten maga tette élővé számunka Igéjét, és így Isten erejévé vált bennünk a szenvedés közepette. Az 5 Móz 1, 31 szavai szerint történt velünk: Láttad, hogy úgy hordozott — 27 —
