Vetés és Aratás, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 3. szám
Édesanyám keze Puha, sima kéz volt, mely lábaim rendben egymás mellé tette; Mely a sokszor rögös utat gyermekcipőm előtt egyengette; Mely fáradtságot nem ismerve csitított, vigasztalt, ha sírtam; Mely mindig szolgálatkészen várt, amikor segítségül hívtam. Szerető kéz volt, mely együtt rótta velem az első betűket, És gondosan javította, amik gyakran csúnyán sikerültek. Ujjain játszadozva számolásra odaadón tanított. .. Ám meg kell vallanom: pajkosságomért mindig jogosan szidott. Serény kéz volt, mely énérettem önzetlen annyi sokat dolgozott; Hogy mindig rendes ruhám legyen, akár késő éjjel is mosott. Rendetlenségem után szótlanul összerakott, takarított; Gondolataimat is elleste, mit más csak nem is gyanított. Jóságos kéz volt, amely szeretve betakart, ha beteg voltam. Álmot nem ismerve ágyamnál virrasztóit, és szaladt, ha szóltam. Kedvesen elbeszélgetett velem egy-egy hosszúra nyúlt este, Miközben minden lélegzetemet titokban remegve leste. Baráti kéz volt, hiszen problémáimban megértőn hallgatott; Soha nem nevetett ki, hanem számos hasznos tanácsot adott. Olyan jó volt gyakran két kezének oltalmába menekülni, S annak elfedező árnyékában megújulni, felüdülni! Áldott kéz volt, amely megmutatta nekem Istenhez az utat. És kérdéseimben — válasz gyanánt — még most is az égre mutat. Aggódva figyeli előmenetelem, lelki fejlődésem; Minden elért eredményért életemben — övé az első érdem. Simogató kéz volt, még ha hidegen el is húzódtam tőle. Szorongó szívvel várt rám, ha nem érkeztem megbeszélt időre. Vigyázva óvta minden léptemet, mintha valami veszélyt sejt, Mert tudta előre, az életút mennyi váratlan csapdát rejt. És az értem tevékenykedő kéz lassan egyre érdesebb lett. A sok munkától kezének finom bőre egyre keményedett. Érdes, görcsös, meggörbült lett a számomra oly drága kéz, De élő hittel, bizalommal most is mindig Jézus felé néz. Imádkozó kéz volt, és hiszem, hogy évek múltán is az marad; A saját helyén világít, és jó példája magával ragad. Bár temérdek gondtól mind mélyebb barázdák sűrűsödnek rajta, De a jó munkát, mibe belefogott — soha abba nem hagyja. Édesanyám, ne haragudj, hogy fiad keze csak sután mozog, S néha jótékony simogatás helyett kényszeredetten kocog. Hidd el, van benne jóakarat, még ha nem is látszik gyakorta; De nagyon szeret téged, s kéri Istent, hogy áldjon meg — naponta. V. Cs. — 7
