Vetés és Aratás, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 1. szám
Itt, az én kétszer fordul elő, alanyként és részeshatározóként: én és énmagamnak. Az emberben két „én" áll egymással szemben és ezt a két én-t összezavarják egymással a pietista kvietisták is, a buddhisták is. A fenti mondatban a részeshatározó a tudatos, akaró, értő én, a tudat vagy szív, ahogy a Biblia és a régiek a tudatot nevezték; az alany ellenben az az én, amelyet rabszolgatartónak mondunk, azt jelenti, amit a szív vagy a tudat a múltban akart, gondolt, értett. Mindezek a gondolatok a tudattalan lélekben valahol el vannak raktározva, és ennek a raktárnak a neve emlékezés vagy meggyőződés, mert nemcsak emlékeket tartalmaz ez a raktár, hanem azt is, ahogy ezt az anyagot a szív, a tudat megítélte. Az akarások, kívánságok szintén el vannak téve a tudattalan lélekben; minden újabb akarás egy mélyebb árkot von a lélekbe, mint egy hanglemezbe, és ennek a csodálatos akarat gyűjteménynek a neve: jellom. A tudattalan én tehát úgy is mint emlékezet vagy meggyőződés, úgy is mint jellem, mi vagyunk, a mi énünket képezi, mert mi alkottuk ítéleteinkkel, elhatározásainkkal. Ez a tudattalan lélek, az emlékezés és jellem azonban nem marad mindig tudattalan; időnként visszajár a tudatba és a tudatos ént befolyásolja, kényszeríti, hogy a gondolkodásnak és akarásnak megszokott út-Álarc nélkül Az ember igazi lénye antikrisztusi. Mit jelent ez? önmagától van elragadtatva. Amit ő mond, az a helyes, ö sohasem téved. Körülötte forog minden, ő a központ. Hogy mi a jó és mi rossz, azt aszerint ítéli meg, hogy neki mi a jó vagy a rossz. Nagy súlyt helyez a látszatra, mindig többnek akar látszani, mint ami. Betegesen érzékeny. Nem szabad ellentmondani neki, nem szabad megcáfolni, amit állít. El van telve önmagával. Hiúsága kielégíthetetlen, mindig legyezgetni kell. Körül kell hízelegni. Nem szabad hibáira figyelmeztetni vagy inteni őt. Szerelmes önmagába, magának tetszeleg; önmagával szemben elvakult. Kizárólagos igénynyel lép' föl. Keresi a megbecsülést, az elismerést. Mindig szeretné tudni, hogy mit gondolnak, mit mondanak róla. Telhetetlen követelő, mindent csak magának akar. Túloz, nagyít, nem tárgyilagos. Mindenkit lehurrog, elnémít. Mindig ő akar győzni, övé az utolsó szó. jain maradjon, Ennyiben rabszolgatartója a tudattalan én a tudatos énnek. Lehet, hogy elfelejtjük, amit a múltban gondoltunk, akartunk, de azért, ha nem is emlékezünk már rá, mégis mi vagyunk az, amit gondoltunk és akartunk. Meggyőződésünk és jellemünk mi vagyunk. Felelősek vagyunk hát azért is, amit egykor gondoltunk és akartunk; ami meggyőződésünkké és jellemünkké vált. Mivel múltunkat elfelejtettük, nem tudjuk, kik vagyunk; mikor múltunknak engedelmeskedünk, azt tesszük, amit nem akarunk most és nem is ismerünk (Róm 7). Tudatos énünk a tudattalan énünk rabja; jelenünket múltunk dirigálja; amit eddig gondoltunk, éreztünk, akartunk, ólomsúllyal nehezedik ránk és arra kényszerít, hogy a jövőben Is azt gondoljuk, azt tegyük, amit a múltban megszoktunk gondolni és akarni. Minden ítéletünk rögzítődik tudattalan énünkben; minden akarásunk mélyebb árkot váj jellemünkbe; az új ítélet és elhatározás a régi medreket keresi. Ha szabadulni akarunk magunktól, föl kell lázadnunk magunk ellen, s mivel arra gyöngék vagyunk, hogy legyőzzük múltunkat, önmagunkat, Istenhez kell kiáltanunk segítségért. Az őszinte kiáltást Isten meghallgatja és megszabadít magunktól. De nem szabadít meg, ha nem kérjük, ha nem akarjuk. (folytatjuk) Kedves Testvérem! Aki őszinte, az ittott magára ismer. Bizony ilyenek vagyunk álarc nélkül. Aki önmagával elégedett, mert nincs bátorsága, hogy Isten mértékének alávesse magát, vagy aki büszke kegyes, jámbor voltára, mert az őszinteség hiányzik belőle, az semmit sem kezdhet a keresztről szóló Igével. Az önfelismerés félút a javuláshoz. Az áldozat Róm 12, 1 Nem az a helyes áldozat, ha valamiről fájdalmas szívvel lemondunk. Ebben nem gyönyörködik Isten. Hanem az az igazi áldozat, ha azt, ami nekem a legdrágább, elkülönítem Isten részére, lemondok a rendelkezési jogról, átengedem Isten hatásainak. Tehát időm, pénzem, erőm, javaim — Pál apostol azt mondja: az egész testem — ilyen áldozat kell hogy legyen. Ez az okos Istentisztelet. Ha nem ennyit teszek, akkor az kevés. Ungár A. 7
