Vetés és Aratás, 1972 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 6. szám
Ungár Aladár: Kegyelem Titus 2, 11—14 Egy német fordítás szerint így hangzik a 11. vers: Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme, mely minden embert üdvözíteni akar és tud. Isten akarja, hogy minden ember üdvösségre jusson, tehát nincs kiválasztott ember a kárhozatra. Isten azért hirdetteti az Ő Igéjét, örömhírét, hogy van mód a bűnből való szabadulásra, tehát tud segíteni. De ehhez a mi hozzájárulásunk szükséges; nem vagyunk bábok, sem állatok. Ebben a versben benne van a múlt, mert már a világ teremtése előtt elkészítette Isten az üdvösséget. Benne van a jelen, mert életünk minden pillanatában mellettünk van a kegyelem és a jövőben a beteljesülés. Vasárnapi iskolások tanulták Jn 3, 16- ot: „Úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök életet vegyen.“ Tehát Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön. Valóban mindenki a mennybe jut? — Nem! — kiáltották a gyerekek. — Hát kicsoda jut a mennybe? — A jók — felelte az egyik fiú. — Hát van közietek olyan jó? — Néma csend lett (a gyermek őszintébb, mint a felnőtt), de egy fiúcska halkan mondta: — De hiszen senki sem jó. — Jól mondod fiam, de akkor viszont senki sem üdvözül. Hát Isten azt akarja, hogy mindenki elvesszen? — Azt tetszett felolvasni, hogy aki hisz, az üdvözül. Ez a hit: élhinni azt, amit Isten megígért, bízni benne, mert Ö úgy ígérte. Hű az Isten! Sokféle kegyelem van: bűnbocsátó, üdvözítő, megtartó, helyreállító, megelőző. Ha megfigyeljük csak egy napunkat, az a kegyelem egész láncolata. Ahogy a 91. Zsoltár 11—12. mondja: „Mert az Ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden utadban . . . hogy meg ne üssed lábadat a kőbe." Hányszor őrzött meg megbotláskor, hogy súlyos bajunk ne történjen — hogy az Ige szavainál maradjunk. De a többi kegyelem figyelmeztetés. A Zarándok útjában van egy kép Értelmező házában: egy tyúk a csibéivel. Azt tanulták e képből, hogy a tyúk négyféle módon szól csibéihez: közönséges hangon; — néha különös hangon; — hívogató szava és vészt jelző szava is volt. így vagyunk mi is az Atyánkkal. Minden nap észrevehető a jelenléte; még a világi ember is észreveszi. De az övéi számára különös kijelentései vannak: hívogatja őket és jelzi a vészt. Ez is kegyelem. Amíg valaki még nem igazán Isten gyermeke Jézus által, az ilyeneket kérdez: Ha van Isten, akkor miért nézi el ezt a sok bűnt? Ha bennem a bűn örökség, akkor nem vagyok felelős érte! De amikor megvilágosodik a kereszt titka, az én bűnöm és az Ö áldozata, akkor porba hull a hivalkodás. — Három dologra van szükségem: bűnbocsánatra, megtisztulásra és szabadulásra. Ezt hozza az üdvözítő kegyelem (11. v.). Minden, ami bennünket ér, előbb Isten előtt halad el. Amit jónak lát, azt ránk ereszti, de a többit visszaparancsolja. Ez a kegyelem tanít is, hogyan éljünk a világban. Először a hitetlenség megtagadására tanít. Pedig ha megfigyeljük életünket, milyen sok dolgunkhoz nincs hitünk. Nem merünk kockáztatni, nem bízunk eléggé az Ő ígéreteiben. Azt mondjuk, vigyázz — mindent nem lehet az Istentől várni. Nem bízunk imádságunk meghallgatásában. Péter úgy tagadta meg az Urat, mintha sohasem ismerte volna. Ez a beállítottság kell ahhoz a küzdelemhez, amelyet saját magával folytat az ember. Nem a körülötte levő világgal, hanem azzal, ami a szívében lappang még. Ha ezt a küzdelmet folytatjuk, csak akkor tudunk mértékletesen, igazán és szentül élni. A boldog reménység az, amikor az Úr elragad magához, hogy azután velünk együtt dicsőségesen megjelenjék (13. v.). 8
