Vetés és Aratás, 1972 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 5. szám
Isten munkatársai 1 Kor 3, 9 „Uram, nincs senkim!" — mondja a béna ember Jézusnak. Szinte érthetetlen számára a kérdés: „Akarsz-e meggyógyulni?“ Hiszen azért volt ott a Betesda tavánál már évek óta és várta a gyógyulást. A közeli Jeruzsálemben igen sok vallásos ember volt, papok, farizeusok, írástudók, de ezek nem tudtak rajta segíteni. Elzüllött életek ezrei, öngyilkosok százai, tönkrement családok gyermekei, elhagyott asszonyok könnyei kérdezik tőlünk, hol vannak Isten munkatársai? Hol vannak azok az emberek, akik sok szeretettel és bölcsességgel megoldást tudnak adni Jézus Krisztus által? Kik Isten munkatársai? Olyan emberek, akik meghallották Jézus hívását és az Ö Lelke által új életet nyertek. Tehát nem angyalok, akik Isten küldöttei, hanem bűnös emberekből formált Isten gyermekei. Ezeket az Úr erővel és hatalommal látja el a rájuk bízott feladatok elvégzésére (Jn 1, 12; Lk 10, 19; Csel 1,8). Isten mindenkit hív erre a szolgálatra Jézus által. Nekünk kell eldönteni, kinek akarunk szolgálni, mire akarjuk életünket felhasználni. Jézus ebben nem ismer sem „arany középutat“, sem olyan megoldást, hogy életünk egyik része Öt, másik része pedig a bűnt szolgálja. „Aki nincs velem, ellenem van és aki nem gyűjt velem, tékozol" — mondja az Úr Jézus. Tehát vagy Isten munkatársai vagyunk, vagy az ellenségei. Mi a feladata Isten munkatársának? Néhány újszövetségi képpel szeretnék erre a kérdésre válaszolni. Pásztorok, akik megértették azt, amit az Úr Péternek mondott: „Legeltesd az én juhaimat!“ (Jn 21, 15). Ez nemcsak igehirdetést, bizonyságtételt jelent, hanem azt az odaadást is, ami által embertársaink megtapasztalják Jézus ígéretét: „Aki hisz énbennem, amint az írás mondta, élő víznek folyamai áradnak ki annak belsejéből“ (Jn7,38). Általános igazság az, hogy mi emberek hatással vagyunk egymásra. Jelenthet életünk a családban, a gyárban vagy az utcán mérget, átkot és szomorúságot, de jelenthet örömöt, áldást, segítséget és gyógyulást is. Ebben az értelemben adhatunk „jó legelőt, élő vizet“ mindenkinek. Ma is emberek milliói keresik éhesen és szomjasan a boldogságot. Az alkohol rabjai, a kábítószerek áldozatai, a különböző szenvedélyek lázas betegei valójában becsapott, csalódott emberek, akik nem találták meg az igazán boldog életet. Megdöbbentő, ahogyan erről Isten szól Ezékiel próféta által: „íme, megyek a pásztorok ellen és előkérem nyájamat az ő kezükből“ (Ez 34, 10). Ha miattunk éheznek a körülöttünk levők, ha miattunk mennek tönkre lelkileg emberek, kikerülhetetlen ítélet vár reánk! Isten gyermekei sáfárok itt a földön, akik hűségesen bánnak Uruk vagyonával. Eliézer Abrahám gondviselője volt. Nem véletlenül esett reá urának választása, amikor elküldte, hogy Izsáknak feleséget hozzon Mezopotámiából. Sok érték felett ő rendelkezett, ezért tudta elmondani, hogy milyen gazdag Abrahám. — A jó sáfár ismeri urának kincseit, tudja Isten titkait, van miből adnia a szűkölködőnek. Pál apostol „Krisztus végéremehetetlen gazdagságáról“ tesz bizonyságot (Ef 3, 8) és ő valóban jó sáfár volt. Bár aranya, ezüstje nem is volt, mégis sokakat meggazdagitott (2 Kor 6, 10). Isten munkatársai nem élhetnek „lelki rongyokban“, ha Jézusban valóban megtalálták életük megoldását. Ez a sáfárság azonban nagy felelőséggel jár. A kapott talentumokról, értékekről, áldásokról és a kegyelmi időről minden sáfárnak el kell számolni. Kimondhatatlan öröm lesz, ha elmondhatjuk: „Uram, te öt talentumot adtál nekem, íme én másik öt talentumot nyertem“ (Mt 25, 20). A tanítványok Isten követei voltak, amikor Jézus parancsára elmentek betegeket gyógyítani és az evangéliumot hirdetni. Ez nem könnyű feladat, sokszor az egész életük odaadását követelte. 8
