Vetés és Aratás, 1972 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 4. szám
Noé és mi Noé, a mintamunkás Noé hithős volt. Hithősök életéből mindig lehet tanulni. Noé, akárcsak mi, a világtörténelem legnagyobb átalakulása idején élt. Nem szájhős volt, hanem igazi hős; cselekedetei, munkája tette azzá. Munkás volt, akiről példát vehetünk mindnyájan, akik az Úr munkatársai vagyunk. Noé készséges munkás volt. Pedig nehéz dolgot parancsolt neki az Úr. Nagy hajót, pontos méretű bárkát építeni nem könnyű dolog. Könnyen találhatott volna kifogásokat. Ehelyett inkább munkához látott. Ha Isten parancsot ad, segít is. Vele minden könnyűvé válik. Noé kitartó munkás volt. Hogy nehéz dolgot hosszú időn át végezni tudjunk, kitartásra van szükség. Sokszor csodáljuk a feltalálók türelmét, de mi az Noé kitartásához képest! Noé alapos munkás volt. Sokan készek addig tenni valamit, amíg az kellemes nekik. Ha nem ínyükre való, akkor csak olyan tessék-lássék a munkájuk. Noé tudta, hogy a bárka minden része egyformán fontos. Ha egy rés tömítését elmulasztotta volna, minden fáradsága kárba veszett volna. Tudta, hogy életéről volt szó. Vajon te milyen munkát végzel? Teljes szívvel és lélekkel, vagy csak látszatra dolgozol? Noé bátor munkás volt. Közre fogták, bámulták, tréfát űztek belőle. Bolondnak, különcnek tartották. Vannak hivők, akik mindent elszenvednek, de azt nem bírják elviselni, hogy kinevessék őket. Ha kikacagják, lemosolyogják őket, ez megbénítja munkásságukat. „Légy bátor és erős!" (Józsué 1,9). Noé eredményes munkás volt. Addig dolgozott, míg műve kész nem lett. Jött az ítélet vize — ő megmenekült. Hozzátartozóit is megmentette. Általa maradt meg és terjedt el a jó. Ez bátorítson munkánkban bennünket is. Amiképpen volt a Noé napjaiban, úgy lesz Krisztus visszajövetele is (Mt 24, 37—39). „Igyekezzél, hogy mint kipróbált ember állj Isten szolgálatára, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent" (2Tim2, 15). Vida Sándor A bezárt ajtó és az Úr bezárta utána az ajtót" (1. Móz. 7, 16b). Noé kortársai bizonyára értetlenül szemlélték a hatalmas bárka építését. Valószínű, hogy sokan segítettek az építésnél, hiszen a bárka soká épült és igen nagy volt. Hogy azonban miért készült a bárka a szárazon s mire való a sok anyag, idő és munka, az a körülállók számára egészen értelmetlen volt. Túltették tehát magukat rajta és saját dolgaik után láttak, gondolván, hogy nincs idejük haszontalan dolgok felett töprengeni. Embervoltunk tragédiája abban van, hogy nem ismerjük fel sem az élet, sem az idő értékét és célját. Ez a bűneset óta így van. Nem változtattak ezen a letűnt évezredek, sem a fejlődés, sem a kultúra. Egyformán távol van Istentől a nomád, özönvíz előtti ember és annak mai modern, összkomfortos városlakó utódja. Mindig csak a csillogást, a pillanatnyi mámort választja az örökkévaló értékek helyett. Azt hiszi, kezében tarthatja az időt, de az mint az angolna, mindig kicsúszik a markából. Noé bárkája a múlté. Isten bezárta az ajtaját. A golgotái kereszt még áll. A bárka ajtaján hiába dörömböltek a kívülmaradottak. Ma a zörgető bűnösnek még megnyittatik. Csak egyedül a bűneid bocsánatán átjutsz Istenhez, Jézus által. Ö az új teremtés kezdete. Ahogyan hordtuk a földi arcunkat, hordani fogjuk a mennyei arcunkat is. Már itt a földön elnyerheted a békesség és bűnbocsánat bizonyosságát és az örök élet reménységét. A legnagyobb hazugság az, hogy ráérsz megtérni. Aki velem nem gyűjt, az tékozol, mondja az Ige. Vajha meg tudnád ragadni a kegyelmi időt még ma! Te, aki az Igét hallod, így szólhatnál a tékozló fiúval: „Felkelek, elmegyek atyámhoz és azt mondom neki: Atyám, nem vagyok immár méltó, hogy fiadnak hívjanak. Tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy." Pozsgay József 12
