Vetés és Aratás, 1971 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 4. szám
Nagy mélységből Részeges Márton a falu jellegzetes alakja volt. Tulajdonképpen nem volt rossz ember. Ahol tudott, segített és kedves volt az emberekhez, de a szesznek nem bírt ellenállni. Mikor szombaton megkapta munkabérét, nem tartott sokáig és folyékonnyá vált, vagyis lefolyt a torkán a kocsmában. Sokszor alig maradt pénze, otthon pedig várták sápadt gyerekei és a szomorú asszony. Szombat este, vagy még inkább vasárnap reggel mindig rettegett az asszony. Sokszor a korai templomlátogatók az árokban találták részeges Mártont, amint kábultságát aludta ki. így történt az egyik vasárnap is. A falusiak ünnepi öltözetben mentek a templomba. A kertek alól nagy horkolást hallottak. Néhány iskolásgyerek odaugrik és nevet: „Ez Márton!" „Szégyen, hogy ez az ember istentisztelet idején az úton hever" — mondja az egyik asszony. Odamegy és felrázza. Márton morogva emeli fel a fejét. — Hagyj békében! Az asszony azonban nem ijed meg. — Ne aludj itt! Kelj fel és menj haza! Mit mondanak a nyaralók, ha meglátnak? Közben többen odasereglenek. Némelyek szidják, mások nevetik Mártont, aki a fűben hever és egy fatönkhöz támaszkodik. A gyerekek zöld almával dobálják. Az asszony, aki felrázta Mártont, elkergeti a gyerekeket és biztatóan szól hozzá: „Gyere, kelj fel. Gondolj a gyermekeidre, kenyér kell nekik. Vidd haza feleségednek a maradék pénzt. Menj a réten át, hogy ne találkozz össze a templomba menőkkel. És aztán végre jöjjön meg az eszed. Gondold meg, hogy mi lesz ennek a vége? Márton, hiszen alapjában nem vagy te olyan rossz ember. Nem szabad így lezüllened!" — Az öregaszszony jóságosán beszél vele és vállára teszi a kezét. Márton italtól felduzzadt arcát vigasztalanul fordítja a parasztasszony és a körülállók felé. A barátságos szavak valami megmagyarázhatatlan érzést oldottak fel benne. Világosan látja maga előtt keserves életét és egész nyomorúságát. Feláll és szédelegve botorkál hazafelé. Az öregasszony néhány szavát használta fel Isten: „Mi lesz ennek a vége?" Mint a tüske, úgy fúródott ez a kérdés alvó lelkiismeretébe. Mint valami vesszőfutás, olyan ez az út hazafelé. Nem hiányoznak a gúnyos kiáltások sem: — No Márton, ma korán mégy haza! Hogy fog a feleséged örülni! — Gyere Márton, te szomjazó lélek, hozok neked egy korsó mustot — hívogatja az egyik kapuban álló kártyapartnere. De Márton nem hallja a szavakat, nem látja a nevető, gúnyos arcokat. Mint valami megvert kutya, csendesen megy hazafelé. „Ma volt utoljára!" — mondja magában keserűen. Nem a szégyen bírja erre az elhatározásra. Ez nem a jólismert iszákos-ígéret. Nem is a testi-lelki undor váltja ki belőle ezt a változást, hanem Isten Lelke kezdte el munkáját benne ebben az órában. Felesége azonnal észrevette megváltozott magatartását és az eldorbézolt heti kereset ellenére gondterhesen kérdezi: — Mi bajod? Olyan különös vagy ma. Beteg vagy? — Ez volt az utolsó! — Márton csak ennyit szól. Az asszony nem hisz az ígéretben. Nagyon sokszor látta már, hogyan szegi meg férje az ígéretet, amint pénz van a zsebében. Elcsodálkozik, amikor látja, hogy férje délután játszik a gyermekekkel, akik magukon kívül vannak az örömtől, hogy édesapjuknak ideje van számukra is. Este kikeresi családi Bibliájukat, amely ott porosodik az egyik sarokban. Az asszony szótlan lesz. Igaz ez? Először nyúl a férfi a Szentírás után, mióta megesküdtek. Az asszony megijed és rászakad a gond: Csak nem esett férje vallási őrületbe az évek óta való mértéktelen szeszfogyasztástól? Nem érti, mi történhetett vele. Márton egész héten csendesen dolgozik. Minden este előveszi a Bibliát és olvas benne. Az asszony kíváncsian várja a fizetés napját. És megtörténik a csoda. Márton fizetéssel a zsebében elmegy a kocsma előtt. A vendéglős, aki tapasztalatból tudja, hogy mit jelent Mártonnak a hét vége, a kapuban várja már legjobb vendégét. Mikor Márton elhalad mellette, nagy szemeket mereszt: — Hát mi az? Haragszol rám? — Nem, de kitörülhetsz engem vendégeid listájából. Többé nem iszom! — mondja Márton. — Ó te bolond! — gúnyolódik a kocsmáros. Ki csavarta el a fejedet? No de majd rendbejössz még. Ha nem jössz ma, majd legközelebb! Márton kiállta a kísértés első tűzpróbáját. Beszéd tárgyává lett, hogy Márton hétrőlhétre elmegy a kocsma mellett. Volt kártya— 3 —
