Vetés és Aratás, 1970 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 6. szám
Walter Brockhaus: Példátlan korszakforduló Ismét végétért egy év, 365 nap a maga 24 órájával, minden óra a maga 60 percével, tehát egy év a maga 325.600 percével. Egyszer voltam valahol és egy öregúr azt javasolta, hogy maradjunk csendben egy percig. Ez a perc végtelennek tűnt. A perc végén azt mondta: Uraim és hölgyeim, csak azt akartam érzékeltetni, milyen hosszú egy perc! Elmúlt egy év! 325.600 perc, tele munkával, örömmel, mérgelődéssel, szorongással és búsulással, jó és kellemetlen érzésekkel, talán sok unalommal is. Felbecsülhetetlen érték, ennyi idő, akár jól, akár rosszul használtuk fel, akár éppen csak „eltöltöttük". Amit elkövettünk, azt már nem lehet meg-nemtörténtté tenni, amit elmulasztottunk, azt nagyrészt már soha nem lehet pótolni. Nemcsak az év fordul, hanem páratlan korszakfordulat is állt be, ezért fel kell tennünk azt a kérdést: mit kíván ez a fordulat tőlünk és tőlem? Krisztus szemére vetette kortársainak, hogy nem ismerték fel az idők jeleit. Ez reánk is vonatkozhat. A mi időnk hatalmas jele az atomenergia. Philbert, neves atomfizikus azokról a lehetőségekről ír, hogy a nukleáris energiát mesterségesen felszabadíthatjuk: „Az atomenergia egészen új helyzetet teremtett, ami kézzelfogható, valóságos valami és ugyanakkor ködös és csalóka előttünk. A nukleáris energiát Isten teremtette, és az csodálatos felépítésében és nagyszerűségében neki szolgál az Ö további teremtő munkájában. Ennek segítségével támasztott Isten világosságot, elválasztotta a vizet a szárazföldtől, életre hívott növényeket és állatokat és az embernek az anyag porából biológiai és fiziológiai alakot és életet adott. Az ember megbízást és teljhatalmat kapott, hogy a földet birtokba vegye és a teremtés erőit felhasználja. Az a hatalom is reá lett ruházva, amellyel a mag stabilitását védő nukleáris energiát megrendíti. Hogy mértékletesen használja-e fel vagy vadul szabadítja fel ezeket a kozmikus erőket, az dönti el, hogy paradicsomi állapotokat vagy kínos pusztulást készít-e elő." Arról is nyilatkozik, hogy nemcsak lehetőségeink vannak, hanem felelősségünk is e rendkívül komoly helyzettel szemben: „Isten a világnak önállóságot adott, az embernek pedig szabadságot. Az ember elfogadhatja vagy elutasíthatja az Isten akaratát és kegyelmét. A katasztrófa elmaradhat vagy elhalasztódhat, ha az emberek Istent erre kérik, ha akaratát cselekszik és Öt imádják. De csak akkor marad el." Ezzel a felfogással Philbert nem áll egyedül a modern tudomány területén. Ez is beletartozik a megváltozott korszakba. Régebben a felvilágosult természettudós előtt Isten, ördög, lélek, örökkévalóság egy elmúlt korszak és világnézet tűnőben lévő maradványai voltak. Ma a tudós elismeri a láthatatlant, azt, amit „sem gondolni, sem befolyásolni nem lehet" (Weizsäcker). Pascual Jordán pedig kijelentette, hogy a modern fizika ma elveti azt a világképet, amely elvetette Istent. Még egyet befejezésül: ez az elképzelhetetlenül nagy és elérhetetlenül hatalmas Isten közülünk mindenkivel egyenként törődik, érdeklődik utánunk. Nem a jó cselekedeteink és nem a bűneink érdeklik őt. Csak egyet akar tőlünk: a szívünket. Ha egy ember megérti ezt és hittel igent mond Istennek, akkor következik be a legnagyobb fordulat, az örökélet fordulata. Évfordulók és korszakfordulók eltörpülnek emellett. Ezt semmi meg nem rendítheti, még az atomenergia sem. 20
