Vetés és Aratás, 1970 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 6. szám
Madame de Guyon: A lélek bensőséges imája (8) Kifogásolhatná valaki, hogy Isten soha nem tesz semmit az ember szabad akarata ellen. De ha a lélek kezdetben beleegyezését adta, ezáltal Istennek jogot adott, hogy kedve szerint cselekedjék vele. Ha már most Isten elkezd rombolni, égetni és tisztítani, a legtöbb esetben az ember megretten, mert nem ismeri fel Istennek üdvözítő terveit. Mint ahogy az arany, ha a kohóba dobják, először megfeketedik, úgy a lélek is először azt érzi, hogy látszólagos tisztaságát elveszti. Ha az embernek most kellene beleegyezését adnia, aligha tenné. A legjobb, amit tehet, hogy híven kitart mindabban, amit az isteni szeretet határozott felette. Isten a sokirányú működéstől, ami vele határozott ellentétben van, meg akar minket tisztítani. A teremtmény felfogóképessége fokozódik, tágul nemesedik, de mindez titokzatos módon jön létre. A fejlődésnek ezen az útján a lélek teljes tétlenségben kell maradjon. Noha kezdetben az együttműködés szükséges, ez azonban olyan mértékben csökken, amint az isteni beavatkozás erősebb lesz, amíg végül eléri azt a pontot, ahol a lélek Istennel teljesen egyesül. Ez gyakran nagyon hosszadalmas folyamat, bátor kitartásra van szükség. Amint Pál mondja: „Azokat, amik hátam mögött vannak, elfeledve, azoknak pedig, amik előttem vannak, nekik feszülve, célegyenest futok, hogy elnyerjem az onnan felülről való elhívás koszorúját, amelyet Isten ígért nekem a Krisztus Jézusban" (Fii. 3,14). Drága testvérek, ne álljatok meg a kezdetnél. Aki valami fontos útra vállalkozik, nem akad meg az első állomáson, mert egyesektől azt hallotta, hogy nem lehet tovább jutni. A Szentlélek feladata, hogy bennünket mindvégig vezessen, hacsak engedjük magunkat általa vezetni. „Megszentelődés nélkül Istent senki meg nem láthatja." Éppen ezért tűrnünk kell a tisztítást. De félhetünk-e egy úttól, amely ha néha keménynek és nehéznek látszik is, de az Isten szeretetében való egyesülés végtelen áldásához vezet; ahhoz, hogy Istent már a földön lássuk és élvezzük. Erre a dicső célra vagyunk mindnyájan elhíva. Istennek fogunk örülni és nem az Ö adományainak, mert bármily értékesek is azok, nem képesek az embert teljesen kielégíteni. Erre csak az ajándékozó Isten képes. Isten vágyik arra, hogy teremtményeit önmagával betöltse, mindenkit saját mértéke szerint. Isten az életnek vizét megmutatja neked és vágy támad szívedben utána. Isten téged azon az úton vezet, amelyen szomjad csillapíthatod. Ennek az útnak van kezdete, folytatása és vége. Csak ha egyik lépést a másik után teszed, juthatsz előre. Ó, ti balga és vak emberek, akik olyan sokat adtok a ti tudástokra, tanaitokra és nézeteitekre, milyen igaz az Úr Jézus szava: „Hálát adok neked Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől és kinyilatkoztattad a tanulatlanoknak" (Mt 11, 25). (Vége.) Néhány alapvető igazság „Ne tévelyegjetek, Istent nem lehet megcsúfolni. Mert amit az ember vet, azt aratja is. Mert aki a testének vet, a testből arat veszedelmet, aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből arat örök életet" — írja Pál apostol a galatabelieknek. Isten nagyszerű alaptörvénye a vetés és az aratás elve. Egészen természetes, hogy aki árpát vet, nem vár búzát, aki burgonyát ültet, nem vár hagymát. Szellemi és erkölcsi vonalon is így van. Sok ember azt hiszi, hogy ő mindent tehet, mindent megengedhet magának — főleg akkor, amikor nem látja mindjárt viselkedésének káros következményét. De mindenki biztos lehet ebben: habár látszólag senki és semmi nem akadályozza meg őt abban, hogy a bűnt cselekedje, a következmény nem fog elmaradni. Azt fogja aratni, amit vetett: vagy a testnek veszedelmet, vagy a Szentlélek által örök életet. Valaki így fejezte ki ezt a láncreakciót: Aki egy gondolatot vet, az egy cselekedetet arat. Aki egy cselekedetet vet, az egy szokást arat. Aki szokásokat vet az jellemet arat. Amilyen a jellemed, olyan lesz a sorsod. 6
