Vetés és Aratás, 1970 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám
Felfedezés Családunk felfedezett egy könyvet. A neve: Biblia. Elkezdtük olvasni. Mondhatom, nagy jövője lesz még életünkben. Nem, az emberek még nem beszélnek rólunk, mintha valami csoda történt volna, de később biztosan sokan követnek majd bennünket. Mert ez a könyv drámával, titokzatossággal, megkapó szépségekkel van tele; ez a könyv felvilágosít és lelkesít! Hadd meséljem el, hogy történt. Tizenhároméves kisfiam egy ízben ezt olvasta egy könyvben: „Ügy megkövesedett, mint Lót felesége." Elmagyaráztam fiamnak, hogy Lót és családja a pusztulásra ítélt Sodomából menekültek, amikor Lót felesége, Isten parancsát megszegve, hátranézett és emiatt sóbálvánnyá változott. Egy sóbálvány még ma is ott áll Sodorna határában s különös, hogy sohasem olvad el. Kiránduló fiatalok fényképet készítettek róla. Fiam ezt mind megértette, csak azt csodálta, hogy ő minderről semmit sem hallott a hittanórán. Ügy látszik, hogy a hittanórán a Biblia alapismerete helyett tudományos tételeket vitatnak meg vagy társadalmi kérdésekről beszélhetnek. Hirtelen szinte szíven ütött a gondolat: Hogyha a Szentírást a hittanórákon csak vázlatosan ismertetik s az állami iskolákban sehogysem és otthon, a családban is már csak ritkán veszik elő — hogyan és hol ismerhetik meg a gyermekek ma a Bibliát? Valószínűleg nem is ismerik! Ez a nagyszerű könyv sok fiatal számára mintha nem is létezne. Egy egész nemzedék nő fel a Szentírás kulturális kincseitől elzárva, holott társadalmi rendszerünk éppen a Biblia alapigazságaira épült. Sohasem hallanak ilyen gyönyörű intéseket, mint például: „Nyisd meg kezedet a szegényeknek és a szűkölködőknek", vagy „Rosszért rosszal ne fizess, se ne tarts haragot". Nem tudják, mit jelentenek e kifejezések: „Jákob létrája"; „József ruhája"; „Sámson haja"; „Dávid hárfája"; „Uriás felesége"; „Nábót szőlője". Talán sohasem ismerik meg a zsoltárok vigasztaló énekeit; Salamonnak, a prédikátornak keserű bölcsességét, vagy Ézsaiás lángoló erkölcsi intéseit, így azután egy szép reggel a Biblia odakerült az asztalra. Amint befejeztük a reggelit, elkezdtem hangosan olvasni a Bibliából: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet." Kijelentettem, hogy ezentúl mindennap egy-egy részt olvasunk fel a Szentírásból. A két fiú megadással fogadta a kijelentést. Ügy gondolták, ez is olyan mint a kötelező fogmosás. Nemsokára azonban megtört a jég. Mire Mózes első könyvének a 3. részéhez értünk, a két fiú felvetette a nagy problémát: Éva megette a tiltott gyümölcsöt; de mi lehetett az a gyümölcs? „Mindenki azt hiszi, hogy alma volt — szólt izgatottan a nagyobbik fiam —, de nem tudjuk biztosan. Lehetett az talán egy narancs is, nem?" „Vagy egy • őszibarack!" — szólt közbe most a kisebbik. A téves néphitet kijavító kis bibliatudósok mély megelégedéssel néztek egymásra. A 4. részben rájöttek arra, hogy Ádámnak és Évának volt egy harmadik fiúk is, Séth. Bevallom, én már nem emlékeztem erre. Az idősebb fiú megjegyezte: „Jó tudni az ilyesmit. Hátha egyszer felteszik a kérdést egy biblia-versenyen." Nemsokára a fiúk igen elmélyedtek a nagyszerű és titokzatos történetekben; az Édenkert kapujánál álló Kérub a lángoló karddal — és a roppant érdekes, de megmagyarázhatatlan mondat: „És óriások voltak a földön abban az időben." Nemsokára úgy vitáztunk a Biblia felől, mintha valami új felfedezés lenne. Izgatottan lapoztuk, mint a tudósok az ősrégi leleteket a sivatagban. Az egyiptomi szolgaságból való kivonulást, melyről régebben egy dörgedelmes hangú eposzban olvastam, most új fényben láttam. Mózes, ez a bátortalan, bizonytalan beszédképességű ember szinte egy lelki dráma hőse. Bár önmagát alkalmatlannak látta Izrael vezetésére, mégis őt választotta Isten a nagy szabadulás tántoríthatatlan harcosául. Mózes jelleme a pró4
