Vetés és Aratás, 1969 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 6. szám
dűl. Nem kell magamban tusakodni; odaállhatok a testvérrel együtt Isten elé, hogy Istenre hallgassak, előtte gondoljam át a dolgokat — hogy magamat és helyzetemet jobban megértsem, így az elkötelezés nem teher, nem törvény, hanem odakötöz Krisztushoz és a testvérhez és elold önmagámtól. Védelmet nyújt egy veszedelmes kettősséggel szemben: Minden ember hajlik arra, hogy csak elméletben alakítja ki a hitét, de a gyakorlatban mégis „magán-énjének" él. A közösség megakadályozhat sokféle elferdülést. Fordította, átdolgozta és megerősíti: Ungár Aladár Ki vagyok én? Ki vagyok én? Gyakran mondják: úgy lépek ki cellámból biztosan, derűsen, nyugodtan, mint kastélyából a várúr. Ki vagyok én? Gyakran mondják: olyan szabadon, nyíltan, barátságosan beszélek őreimmel, mintha én lennék az, aki parancsol. Ki vagyok én? Azt is mondják, hogy a nyomorúság idejét olyan egykedvűen, büszkén, mosolyogva viselem, mint aki győzelemhez szokott. Igazán az vagyok, akinek mások mondanak? Vagy az, akinek magamat tudom? Nyugtalan, sóvárgó, beteg, mint a rabmadár. Éltető levegőért küzdő, mint akit fojtogatnak. Színekre, virágokra, madarak hangjára éhező, jó szóra, emberi közelségre szomjazó ... aki önkény és kicsinyes bántások miatt haragtól reszket, zaklatottan nagy dolgokra vár, tehetetlenül aggódik végtelen messze szakadt barátokért, imádkozni, gondolkozni, alkotni üres és fáradt... elernyedt és mindentől búcsút venni kész?! Ki vagyok? Ez vagy amaz? Talán ma ez s holnap a másik? Vagy egyszerre mindegyik? Emberek előtt képmutató, önmagam előtt hitvány, érzékeny, gyenge nádszál? Vagy: ami jó bennem, nem hasonlít, csak a győztes ellenség elől fejvesztetten hátráló, vert sereghez?! Ki vagyok? Ez az árva tépelődés gúnyt űz velem. Akárki: Tied vagyok. Te ismersz, Istenem. D. Bonhoeffer után németből T.E. (írta 1944 júliusában a Berlin-Tegel-i börtönben)
