Vetés és Aratás, 1969 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 6. szám
Hordozd azt napról-napra olyan készségesen, mint ő, mert tudod, hogy Isten tökéletes akaratának benned is meg kell történni. Szellemi megnyilvánulások Megkíséreltem egy könnyű és egyszerű utat mutatni, hogyan maradhatunk Istennel életközösségben. Aki hűségesen és gyermeki lelkülettel hajlandó erre, az alkalmas lesz Isten titkait befogadni. Ebben az Isten előtt való csendességben Jézus közli magát a lélekkel és egyéniségét, lényét valóságosan belénk vési. Egészen más ez, mint róla csak beszélni. A Szentlélek feladata megdicsőíteni Jézust. „Ö majd dicsőít engem, mert az enyémből vesz és kijelenti nektek" (Ján. 16,14). A legkülönbözőbb módon fogjuk Jézust megismerni. E kinyilatkoztatásokat fogadjuk el alázatos hálával és vizsgáljuk meg, mennyiben szolgálnak okulásunkra. De ne erőszakoskodj e látásokért. A mi feladatunk csak az, hogy hit által kössük össze magunkat ővele. Tartsuk magunkat semmiknek és fogadjuk el tőle azt, amit ő jónak talál, legyen az világosság vagy sötétség, öröm vagy fájdalom, próba vagy kísértés. Semmi, de semmi ne tartóztasson fel bennünket hitéletünkben. Ne ejtsen tévedésbe az, ha valaki környezetedből áldást nyer és te nem. Sőt éppen akkor fegyelmezd magadat, nehogy valamit magadhoz ragadj, ami nem neked lett szánva és ami csak keserűséget és szenvedést okozna. Ne aggódj, ha másoknál a szellemi megnyilvánulásokban rendellenességet tapasztalsz. Te egyedül a főhöz, Jézushoz tartsd magad. Ő a testnek megtartója. Az ő feladata rendet teremteni és nem a tied, ha csak erre személyes utasítást nem nyertél. Ha neked személyesen ad valami kinyilatkoztatást, csendben élvezd azt. De ne ragaszkodj hozzá és maradj csendben, ha az ismét elmúlik. Ne töprengj, ha a határozott kijelentést, amire vársz és ami után vágyódsz, nem kapod meg. Az egyedül Istenhez való vonzalom mindent magában foglal. Aki csendességben és békességben kapcsolatban van Istennel, annak mindene megvan, mégha semmije sincs is. folytatjuk . . . és várjad Öt! Életünkben gyakran állunk döntések előtt. Ha azokat jónak látjuk, akkor talán azt gondoljuk, hogy feltétlenül terveink és kívánságaink szerint kell azoknak sikerülniük. De Isten másképpen old meg kérdéseket. Megtörténhet, hogy igazunk van. Könnyen haragra gerjednénk és szemébe mondanánk véleményünket a másiknak, mert az szerencsésebb volt. De a zsoltár int bennünket: „Csillapodjál le az Orbán és várjad Öt. Ne bosszankodjál arra, akinek útja szerencsés" (37,7). Néha nem tudunk megküzdeni a reánk nehezedő teherrel, a bűnnel, a kísértéssel. Akkor elcsüggedünk, mert azokra tekintünk, akik Istennel nem törődnek és mégis milyen jól megy dolguk. De a Szentírás arra int, hogy az Istenbe vetett teljes bizalom útján járva, bizonyosan a célhoz érünk. Amint az én Atyám elküldött engem... úgy küldetek én is titeket — hogy szolgálj fizetés, jutalom nélkül, ismeretlenül, szeretetet nem várva, elszenvedve korholást, gúnyt és megvetést, hogy egyedül az evangéliumért fáradozz. Így küldetek téged — hogy megsebezzenek, összetörjenek; hogy sírj és őrködj; hogy bekötözd a megsebzetteket, hordozzad a megfáradtak terheit. Így küldelek — hogy szenvedj értem és menj a megkeményedett szívekhez; azokhoz, akik vakok, mert nem akarnak látni, odaszánva életedet, véredet. . . küldelek, hogy megízleljed Golgotát, így küldelek . . . téged. Mit felelsz? Itt vagyok Uram, küldj el engem!? 3
