Vetés és Aratás, 1968 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1968 / 1. szám

Luther Márton szerint Isten útja olyan mint a héber könyv, csak visszafelé lehet olvasni. Lehet, hogy már holnap, vagy talán egy hét múlva te is fel fogod nyitni ezt a csodá­latos könyvet és visszafelé olvasod elfolyt életedet. Akkor csodákat fogsz látni és meg­érted az Űr Jézus Krisztus és Isten Szent­szellemének munkáját, amelyet régóta vé­gez benned és éretted. Heinrich Heine (1797—1856) a nagy gúnyolódó, aki hosszú éveken át nem riadt vissza a legmerészebb istenkáromlástól sem, végül igazi belső változáson ment át. Romancero c. művének utószavában írja: „Azokat a verseimet, amelyek csak egy kicsit is sértették a jó Istent, mind nagy buzgósággal elégettem. Jobb, hogy a versek égjenek, mint a versíró." Másutt így ír (egyik levelében): „Hogy van menny, abban már egészen bizonyos vagyok. — Atyáink bátor emberek voltak, megalázkodtak Isten előtt és ezért tudtak dacolni, szembeszállni az emberekkel, a földi hatalmakkal. Én ellenben a mennyel dacoltam és alázatosan csúsztam-másztam emberek előtt, ó ezért fekszem most a porban és olyan vagyok, mint valami eltaposott féreg. Dicsőség legyen a magasságos Istennek!" Watchman Nee: Isten imádása állandó gondviseléséért Második képünk 2. Mózes 4-ben található. Amikor Isten Mózest és Áront elküldte az­zal, hogy közöljék Izrael fiaival, hogy látta az ő nyomorúságukat, szorongattatásukat és hogy az egyiptomi szolgaságból ki akarja őket szabadítani „. . . hitt a nép és megér­tette, hogy meglátogatta az Úr Izrael fiait és megtekintette nyomorúságukat. És meg­hajtották magukat és leborultak." Látjátok ezt a népet, amint Istent útjai­ért imádja? Isten újra meg újra olyan ta­pasztalatokat ad nekünk, melyek nagy ha­tással vannak ránk és nem tehetünk mást, mint imádjuk őt. Ábrahám szolgája is ezt élte át. Azok a körülmények azonban, ame­lyekről itt szerzünk tudomást, egészen másfélék. Isten népének helyzete semmi­ben nem változott, amikor imádságban fe­jet hajtottak, csak biztosították őket, hogy Isten látta szorongattatásukat és ebből ki akarja őket szabadítani. Mózes és Áron azt mondták nekik, hogy Isten a több mint 400 év alatt nem feledkezett el róluk, hanem látta minden szenvedésüket. Már ez a biz­tosíték elég ok volt számukra ahhoz, hogy imádják őt. Gyakran képtelenek vagyunk Istent imád­ni, mert megpróbáltatásainkban úgy érez­zük, levernek bennünket a tartós családi bajok, de melyik családi nehézség tart már 430 éve? Lehetünk évek óta állás nélkül és talán még mindig nincs munkánk. Talán a hozzánk legközelebb állók nem akarnak tudni Istenről. Az ilyen válto­zatlan, gyötrelmes viszonyok mellett ju­tunk arra a gondolatra, hogy Isten nem törődik szükségeinkkel és egyszerűen ma­gunkra hagy bennünket. Hogyan imádhat­nánk így őt? Ajkunk néma marad. De el­jön az a nap, amikor meglátjuk Istent és útjait megértjük, amikor tudatára éb­redünk annak, hogy ő soha meg nem feled­kezett rólunk. Akkor megnyílik az ajkunk és lehajtott fővel elismerjük, hogy mind­az, ami velünk történt, javunkat szolgál­ta. Akkor mindenben Isten kegyelmét lát­juk és hálát adunk neki útjaiért. Isten imádása a megváltásért Isten utasítja népét (2. Móz. 12, 27), hogy a gyermekeknek, akik a páskaünnep felől kérdezősködnek, ezt felelje: „Páskaáldo­­zat ez az Úrnak, aki elment az Izrael fiainak házai mellett Egyiptomban, mikor megverte az egyiptombelieket, a mi háza­inkat pedig megoltalmazta." Hogyan fogad­ta Isten népe Istennek ezt az üzenetét? „A nép meghajtotta magát és leborult." Figyeljétek meg, hogy a páska lényege szerint emlékeztető áldozat volt. Mint ilyen, állandó alkalmat. adott arra, hogy a nép imádja az Istent. Minden egyiptomi házban minden elsőszülöttet megölt Isten, de elment Izrael házai mellett. Ha arra gondoltak, milyen különbséget tett Isten saját népe és e világ népe között és milyen egészen más rendeltetéssel választotta ki őket, akkor nem tehettek mást, mint imádták őt. A kenyértörés éppen úgy, mint a páska, 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom