Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1908-11-21 / 47. szám

2. oldal. (47. szám) VESZPRÉMI ELLENŐR 1908. november 21. tik. — Majd meglátjuk hogy, s miként lesz. Addig függesszük fel végleges íté­letünket, mint ahogy az evangélium is ^ arra int Arról azonban szó eshetnék már most is vájjon a jelenben szükséges és időszerű volt-e? Mert voltaképen minden dolognak a kritériuma ez. Az égiháború is tisztítja a levegőt és hasznos ha szük­ség van rá. Könnyed cikkecskénknek nem célja a veszprémi jól vagy rosszul sikerült dolgokkal ezúttal behatóan és érdemle­gesen foglalkozni, azért bevalljuk, hogy egy pillanatra letérünk cikkünk kitűzött irányáról. De meg kell tennünk. Röviden és leplezetlenül megmond­juk, hogy sem a szinház, sem a piac- rendezés, sem kultúrpalota nem készült és nem készül valódi, bensőleg érzett kulturális vágyból. A következmény is j megfogja ezt mutatni. A kormány által kilátásba helyezett ezrek elnyerhetése volt a főcél. A kormány hatvanezer ko- j rónája és a kaszinó épület megszerzése szülte a színházat. (Egyszer szinház egy­szer Vigadó, aszerint amint hogy a kormányt, vagy a magas klérust kellett megnyerni.) A kormány százhúszezer koronája szülte a piacrendezést, hogy a kultúrpalota megszülethessék. Az egész piacrendezés tehát tisztán a kultúrpalota létrehozhatása végett játszatott el! Mindez pedig hozta, s még hozni fogja a pótadó emelést. Ezt a kis kitérést azért engedtük meg magunknak, hogy a veszprémi ügyek főmozgatói, ne gondolják, hogy az egész város bárgyú lényekből áll, akik az ő kártyáikba nem látnak! Szó ami szó: szebbek vagyunk mint csak röviddel is ezelőtt. Épülünk! Szé­pülünk folyton-foiyvást. Csak aztán a vagyoni épségünk rovására ne essék, nehogy sírva nézzünk a régi, nyugalmat és békét biztosító kopottjaink után. Az intentiót a nemes előretörtetésre dehogy kárhoztatjuk! Csakhogy kívána­tosnak tartjuk szem előtt tartani azt a példabeszédet, hogy: „Quid-quid agis, prudenter ages ei respice finem!“ Azonban most elég a fecsegésből. Hadd maradjon máskorra is. — X. — — Amerikai vagy fiú? — Az ükapám is yankee. A jövevény kedvtelve nézte, hogy milyen ügyesen jár a fiú keze és valóban módszere által a cipő fénylett, mint a tükör. — Mivel tartozom? — Öt cent. — íme, szólt a carbonári kalapos és egy dime-ot (tiz centest) adott a fiúnak. A csizmatisztító a neki adott pénzből egy nickelt visszaadott. — Tartsd meg. — Öt cent a tarifa. — Tizet el sem veszel? — Fogd a pénzedet és ne rabold el az időmet, mondta majdnem haragosan a fickó és szinte odadobta az idegennek az öt centjét, aztán köszönés nélkül tovább állott. A jövevény bámulva nézett a fiú után. — Furcsa ez az amerikai fickó. Borravalót uem fogad el, a kapott pénzt meg sem köszöni, s elmegy, azt sem mondja, befellegzett. Vájjon, mind ilyen ez? Miután senki sem adhatott kérdésére fele­letet a sörasztalhoz igyekezett, ahová az előbb is menni akart. — Kérek egy pohár sört. Vulnery, ki eddig a hintaszékben ült a belépése után nyomban szemet vetett az idegenre Rögtön felismerte, hogy „Greenhorn“-al (az Veszprém, Halpiac. WELLNER ÖVÜLA fogász = ajánlja magát a legjobb és legszebb müfogak, egész fogsorok készítésére, a legújabb amerikai mód szerint, rugók és kapcsok nélkül oly módon, hogy azok a természetes fogakhoz hasonlóan, minden cél­nak megfelelnek. Kívánatra egy műfog néhány óra alatt, egy fogsor 24 óra alatt készül el és a foggyökér eltávolítása nélkül, minden fájdalom elkerülésével illesztetik a szájba. Javítások díjmentesen eszközöltetnek. Minden a fogászat körébe vágó műveletek. Veszprém, Halpiac. TANÜGY. Yeszprémvármegye népoktatásügyi állapota. A kir. tanfelügyelő október havában tel­jesített iskolalátogatásairól a következőket jelenti: Megfordultam Pápán, Várpalotán és Vesz­prémben valamint Pénzeskut pusztán iskolalá­togatási és tárgyalási ügyekben. Pápán meglá­togattam az alsóvárosi rk. iskolát, továbbá az ág. ev. iskolát, megnéztem az állami rk. és polg. iskolákat, az állami tanitóképzőt, a községi iparos-tanonc iskolát. Veszprémben a szenlászlói és szentannai rk. fiú iskolákat, a kereskedelmi tanonciskolát és a két rk. ovódát, mindent rendben találván. Várpalotán dr. Óváry Ferenc orsz. gyűl. képviselő úrral látogattam a rk. leányiskolát és ovódát, izr. elemi iskolát és a városi iparos-tanonc iskolát; sürgetvén az elő­meneteli naplók pontos vezetését. Várpalotán ki kell emelnem a rk. leány iskola felső osz­tályát, mely kiváló taneredményével már a tanév jelen szakában is nagy tetszésünket nyerte meg; igen jó a tanonc-iskola és Winkler Márton vezetése alatt dacára annak, hogy még csak a tanítás kezdetén vagyunk. Megtartottam a pápai áll. tanítóképzőben a tanév eleji igazgatótanácsi ülést és jelen voltam a veszprémi rk. tanító egyesület őszi közgyűlésén s a pápai áll. tanítóképző tantes­tület havi tanácskozmányán. Ez időpontig mindössze voltam 20 iskolában s annak 42 osztályában. Nagyobb tabelláris kimutatásaink voltak; a polgári iskolába járók és az évnegyedes tanítói változások-é, melyek rendes időben fel­terjesztettek a vall. és közokt. minisztériumhoz. Az országos központi statisztikai hivatal idegenek általános neve Amerikában) állt szemközt és mikor a bár-asztalhoz ment, mellé odalgott. — Kaphatok a hotelben szobát? — kér­dezte az idegen Redresstől. — Kétszáz szobánk van. Abból kerül önnek is. — Hová fordulhatok e miatt? Redress balelőre mutatott, hol egy ajtóra „hotel elére“ volt felírva egy kis táblán. — Oda! — Ez elég rövid, de érthető. Vulnery most alkalomszerűnek tartotta, hogy megszólítsa a jövevényt. — Ön úgy látszik idegen? — Talán a homlokomra van írva? Majdnem. Idegenszerü a viselkedése. — Csakugyan? Tájékozatlan az amerikai szokásokban. Ezt nem tagadom, — szólt nyiltszivüen a jövevény. — Ha megengedi mister, én helyes útra vezetem? Az idegen gyanús szemmel tekintett végig Vulneryn. De volt is oka. Nincs szerencsém . . . Miután nem ismer, bemutatom magamat. Nevem Vulnery János, volt bankár, volt szinház- *g*ató, volt indiánfőnök, volt hoteltulajdonos, stb. Itt a névjegyem, szólt Vulnery s nagy az iskoláinktól közvetlenül felterjesztett adatok végeredményeit 5 tabellán közölte velem a múlt tanévről, ezekből örvendetesen kitűnik, hogy vármegyénkben az iskolába járók százaléka is­mét egy teljes százalékkal emelkedett; úgylátszik, hogy vármegyénk ismét az első helyre fog kerülni. Intézkedést tettünk a községi elöljáróságok utján, hogy a szeptember és október félhavi (4) iskolamulasztási kimutatásokat a nyilvántartó könyvecskékkel együtt minden a területén levő elemi iskolától november 1-étől legkésőbb 10-ig terjedő határidőig további intézkedés végett a vármegyei közigazgatási bizottsághoz vagy tan­felügyelőséghez pontosan kiállítva és végrehajtva külön sürgetés bevárása nélkül terjesszék be. Egyúttal megjegyzem, a kimutatások még folyó évi február 10. és junius 10-ikéig is bekül­dendők. A tanítói tanácskozmányokon és egyesüle­teken serényen foglalkozott a tanítóság ezidő- szerint esetleg még irni-olvasni nem tudók tanításának eszméjével, sőt már e tekintetben a pápai áll. tanító-képző intézet tanári kara kezdeményező lépést tett. A felemelt fizetések és kórpótlékok alap­ján a tanítói nyugdíjigények emelését szorgal­masan kidolgozza a miniszteri számvevőség; a tanítók anyagi érdekeinek ilyetén előmozdítása a legjobb benyomást teszi a vármegye szerte a tanítóság körében. Iskoláink jótévője volt a megyés püspök úr, ki a mencshelyi rk. iskola javítására 300 koronát adományozott; a földmivelésügyi m. kir. miniszter úr pedig Bakonybél, Dáka, Vár­palota községek s a veszprémi kér. munkás egyesület részére 100—150 kötetnyi népkönyv­tárakat ajándékozott. Végre Óváry Kálmán úr az almádi áll. iskolának Magyarország össze­szedhető térképét volt szíves adományozni. Az előbb említett 4 népkönyvtárral a földmivelésügyi minisztérium s a könyvtárak orsz. egyesülete által alapított s adományozott könyvtárak száma vármegyénkben ezidőszerint 11 -re rúg, amennyiben fenti 4-en kívül még Acsád, Ajka, Csernye, Mencshely, Olaszfalu, Szentgá! és Városlőd községek is ily népkönyv­tárakkal ellátattam. A „mételyhintők.“ Misem jellemzi találóbban a közviszonyokat és a közerkölcsöket, mint a mulatságok, melyeknek a nép hódol. A paprikajancsitól a klasszikus drámáig — az ízlés fokozatos ki­fejlődésének mennyi változata tárul itt elénk 1 A tizennyolcadik századig divatban voltak az úgynevezett állat-heccek, amelyekben a nép szerfölött gyönyörködött, jeléül az Ízlés ama durvaságának, hogy végzett munkája után a legnagyobb élvezetet az egymásra uszított vad- és háziállatok élet-haláltusujának szemlélésében grandezzával nyújtotta át mocskos kártyáját az idegennek. Kérek én is öntől. A jövevény nem minden habozás nélkül tárcájából kivette finom névjegykártyáját és Vulnerynek nyújtotta. — Tessék. A tramp (csavargó) gondosam megtisztí­totta madzagokkal megkötött szemüvegét és hangosan betűzte a kapott névjegyet: — Anderson Luigi, bűvész-tanár. Bravó, kiáltotta, kezét Luigingk nyújtva és miután az olasz azt félénken elfogadta, ugyancsak erősen szorongatta, igazán örvendek. Régi vágyam egy bűvésszel megismerkedni. Luigi mit tehetett egyebet, mint a nagy örömkiáltásra meghajtotta a derekát. — Kérem, oh kérem. — Én gyermekkorom óta foglalkozom a büvészettel. Nagy kedvelője vagyok. Ujjongva örülök, mikor látom, hogy egy ember százat képes bolonddá tenni. Örülök, hogy egy rokonszenvező lénnyel találkozom a messze idegenben. — milyen nemben exprimentált? — Tudok kalapból galambot elővarázsolni, kártyákkal dolgozni, szellemet idézni, tenyérből multat s jövőt olvasni, gép nélkül fotografálni, pénzt sanzsirozni, stb., stb. — Szeretnék valami kunststiklit látni. Anderson beléugrott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom