Veszprémi Ellenőr, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-03-10 / 10. szám
2. oldal. (10. szám.) VESZPRÉMI ELLENŐR 1907. március 10. a mi közigazgatásunk, ha még oly járásban is, minő a „minta járásnak“ elhíresztelt enyingi szolgabirói járás, a szabálytalanságoknak oly ijesztő és tömeges jelenségeivel találkozunk, minővel találkozni alkalmunk volt. Minők lehetnek az állapotok egyebütt, ha a „minta“ enyingi szolgabiró- ságnál a nyugdijba vonult főszolgabíró idejében nem volt szolgálati beosztás, munka beosztás, a pénzkezelésről pedig Enyingen egyáltalán beszélni sem lehetett, amint ezt a kir. Törvényszék színe előtt, szakértők kijelentették. Egy „minta“ szolgabirói hivatal, hol a hivatalos levelezést megyehuszár, dij- nok, írnok, egyaránt kézhez kapja s felbontja; ügyiratokat dijnok, Írnok intéz el; ugyancsak véghatározatokat, sőt Ítéleteket hoznak, — pénzt pedig a megyehuszártól — fel a főbíróig mindenki átvesz, kezel, magánál tartogat, hónapokig, évekig, s midőn a szolgabiróság mellé beosztott járási számvevő a főszolgabírót a pénzkezelés körüli szabálytalanságra figyelmezteti, a főszolgabírónál jogtalanul visszatartott pénzek illetékes helyre leendő beszállítására sürgeti, — nagy úri gőggel adott azt a választ nyeri, hogy semmi köze hozzá s a főbíró mellére csapva azt mondja: „jó helyen van a pénz itt!“ S a „minta föbiróságnál“ történt meg az is, hogy beérkezett s beiktatott pénzek, nagyobb összegek szőrin-szálán eltűntek s még az iktatószámnak megfelelő ügyiratok is kámforrá váltak. S eltűnik az enyingi kórház részére, a „Fon- ciéru biztositó társaság által beküldött 306 koronák, amint hogy eltűnt 16 éven keresztül. S a vizsgálat során a főszolgabíró a Fonciér levelével igazolja, hogy a Társaság, a kórház részére pénzt nem küldött (!) jóllehet ezen pénztétel is iktatva van, tehát a főszolgabirósághoz megérkezett !! S midőn a kötelességét hűen és lelki- ismeretesen teljesítő számvevő a tapasztalt rendetlenségekről, esetleg a hűtlenség látszatát magánviselő pénzkezelésről az alispánhoz jelentést tesz, a főbíró ur sürgősen és oly értelemben irt fel az alispánhoz, hogy a számvevőt összeférhet- len embernek bélyegzi s jelzi, hogy majd másnap meglátogatja s az ügyet elintézi. Midőn pedig a pénzkezelés körül megesett szabálytalanságok tömegét leplezni nem lehet, fegyelmit, majd bünfe- nyitö vizsgálatott indit agyondolgoztatott beteg s 7 apró- gyermekkel biró írnoka ellen, aki az iparigazolványok kiállításáért befolyt pénzeket, — néhány forintot — állítólag nem szolgáltatott át a főbíró urnák, vagy legalább is az átszolgálta- tást okmányilag igazolni nem tudja. A főbiró pedig az év háromnegyed részét hivatalától távol tölti, úgynevezett „kiszállásokkal“ melyért diéta járt; — valójában pedig vadászik s három vármegye uraságainál és bérlőinél vendégeskedik. Miután pedig a főbiró az apró-cseprő dolgokat, a kihágási ügyeket stb. basamódra, vasszigorral kezeli s az alája beosztott tisztviselők által készített üres s nem üres kimutatásokat a kellő határidőben beterjeszti, egyébként pedig jó svadronőr létére maga magát kellő helyeken ajánlani tudja, „minta“ hire kél a szolgabirói járásnak s ezen hírnek felül megye, hivatal, nagyközönség, sajtó, sőt még a legmagasabb fórum is s a főbiró megkapja a Ferenc józsef-rend lovagkeresztjét, amellyel azonban még meg sincs elégedve. Egy törvényszéki tárgyaláson pedig kitűnik, hogy a minta szolgabiróságnái ázsiai, sőt törvénybe ütköző s büntetendő állapotok uralkodtak s hogy minden csak svindli, külszin, máz, Potemkin falú volt, mely eltakarta azt a rothadó fekélyt, melyet magyar közigazgatásnak neveznek. Ilyen valóságban az a kultúrkép, melyet a természet után megrögzitettünk s melynek eredetije méltó a hetvenhetedik pokol fenekére s minden tisztességes ember megvetésére. Matiné. Kellemes szórakozásban és nagy műélvezetben volt részünk e héten Mátrai László székesegyházi karnagy ur szives meghívása folytán. Vendégszerető házánál egy kis rögtönzött matinét rendezett néhány jóismerőse jelenlétében. Nejével játszották négy kézre Vallace Maritana nyitányát. Mozart III-ik sonátáját és egyebeket. Az elsőben a technikai nehézségeket olyan könnyű szerrel győzték le, mintha az öreg mester nem is szenvedett volna át a nyáron egy súlyos betegséget. A másodikban a_uagy classikus zeneszerző gondolatát olyan praecisi- tással és finom színezéssel interpretálták, a mi csak magas képzettségű zenészektől telik. A matiné legszebb pontját a mester által zongorán művészileg előadott Mondschein sonata, — a legkedvesebb pontját pedig a mester gordonka játéka képezte, melyet neje kisért nagy discré- tióval. Az öreg zenész egészen nekipirult, megfiatalodott s igazán művészi ihlettel kezelte hangszerét. Megmutogatta azután egy egész vagyont érő hangjegygyüjteményét, mely mind elsőrangú válogatott müvekből áll. Érdekesebb és reá nézve a múltak emlékeiért becsesebb a Programm, plakát és meghívó gyűjtemény, mely az ő kezdeményezésével és közreműködésével, az általa szervezett és vezetett dalárda és zeneegyesület kebelében, tanítványaival együtt 38 év óta Veszprémben és vidéken rendezett színi előadásokról és hangversenyekről szól. A százat jól meghaladja azoknak a száma! S a mennyiség mellett a minőség is elsőrangú, a programmok tartalma szerént. Hát még tanítványainak pontosan vezetett jegyzéke ! A kik között ott található minden számba vehető zenésze városunknak. S ha hozzávesszük, hogy a jelzett irányban teljesített munkálkodáson kivül 38 év óta mint az egyházi zenekarnak eleintén kiváló tagja, később vezetője is a legnagyobb szakértelemmel lelkiismeretességgel tett kötelességének eleget s hogy mindezeken felül légió azon családi zeneestélyek száma, melyben nélkülözhetetlen volt, — úgy valóban el kell ismernünk, hogy a becsületesen teljesített hivatás babérját érdemelte ki. — Az átélvezett matinéra mindég kellemesen fogunk vissza emlékezni; az öreg mesternek pedig szívből kívánjuk, betegségéből immár felüdülvén, — megfogyva bái, de törve nem — ismét mentül nagyobb számban vezesse be városunk mindkét nemű ibuságát a zeneművészet tenplomába, melynek ő igazán hivatott papja. —eh —r. A Veszprémvármegyei Gazdasági Egyesület köréből. A Veszprém vármegyei gazdasági egyesület igazgató választmánya március 11-én délután fél 3 orakor a vármegyeházában levő hivatalos helyiségében, igazgató választmányi ülést tart, melynek tárgysorozata a következő : 1. Elnöki megnyitó és előterjesztések : a) A vidékenkint összehívott gazdaértekezletek határozatainak ismertetése a mezőgazdasági munkáskérdésben. Eltávozván meglátogatta gr. ur udvari kamarást. Annak elbeszélte a dolgot. — No barátom! Szólott az, darázs fészekbe nyúltál. Az kriminális kis ember. Csak utazz el mentői előbb. — Eh! Nem bánom én, akár mit csinál velem. De azt nem lehetett elhallgatnom. De bizon nem történt semmi. X. bántat- lanul indulhatott másnap útra. Sőt néhá nap múlva jött egy végzés, hogy édes anyjának 300 (Háromszáz?!) váltó forint nyugdijat rendeltek. Természetesen nem is reflektált reá. Az ilyen kedveskedések persze éppenséggel nem voltak alkalmasak arra, hogy a magyar embert kitérítsék a passzív rezisztencia sáncaiból és bizonyára nagyon megnehezítették azoknak a jóravaló ésjóakarattól áthatott férfiaknak a munkáját akik — miként előbbre elmondottam* — később a pacificatióra vállalkoztak. Azt modják az osztrák nem felejt és nem okul. Ennek a modásnak azonban csak a második tétele igaz. Mert felejteni, illetve elfelejtkezni nagyon is szokott azokról az eseményekről amikor a magyar nemzet karja mentette me* ereje tartotta fenn az ő roskadozó házalóját. Sőt megfelejtkezni is szokott magáról, a mi a fentebb idézett mondás azon igazságából származik, hogy nem okul. A hires Kolonics-féle alapelv, hogy Hungáriám faciam — mendicam et Captivam egyáltalán nem vált be s nem lehetett magyaror- szágot semmiféle sanyargatással osztrákká tenni, az összbirodalomba beolvasztani. Sőt ellenkezőleg! A nyomás alatt még anyagilag is erősödött. Mikor a magyar embernek nem volt szabad politizálni; vármegyén, országgyűlése pártoskodni, kénytelen kelletlen is a gazdaságával foglalkozott. Ezáltal jövedelmét fokozta, kiadásait, költekezéseit korlátozta; tehát gyarapodott. Tessék csak visszatekinteni arra az időre, midőn az alkotmány újra kiütött! Hányán mentek tönkre az őrült politikai versengés pazarlásai folytán? Olyan családok sokasága, mely nemcsak hazafiság és az intellectuális erőnél, hanem anyagi erejénél fogva is, gerincét képezte a nemzet organizmusának! Hányán? Sokan úgy, hogy még utódaik is az elzüllés semmijébevesznek Mert hiába! Ez a magyar erkölcs. Vörösmarty Mihály „Fülemüle“ cimü költeményének igazsága és morálja a politikai pörpatvarkodásra is áll. Sőt arra fokozott mértékben. Isten bizon! Jobban célt értek volna s Magyarországot könyebben tették volna koldussá és megejthetővé, ha jogot, módot és alkalmat adtak volna hazafiainak, hogy egy kis meg-meg ujuló és időnként visszatérő alkotmányos háborúskodásban, választási mozgalomban egymás fejét beverették, egymás pénzét elpocsékoltassák. Mindenesetre könnyebben mint azzal, hogy például az adót katonai megszállással exequálták. be. Mert a renitens magyar ember inkább tartotta azt a 40—60 vagy 80 katonát hétszámra, hónapszámra semhogy beadja a derekát. S inkább tűrte azt a mesterségesen kieszelt szekatúrát, amit az executióban levő osztrák katonák — kivált a curacér — előkeresett semhogy hazaárulónak minősíttesse magát. Mert ki lett mondva, hogy hazaáruló az, aki önként megfizeti az adóját. Máshol is Veszprémbe is. Érdekes, hogy az egyik ur, aki legjobban fenekedett azért titokban fizetett; a katona tartást meg megtérhették neki. Persze nem téritették meg a többinek. Nem téritették meg sem az anyagi kárt, és nem kárpótolták ezért a tortu rázásért, amit rajta elkövettek. A miről szemelnvyéeket érdemes lesz elmondani annak bizonyságáut, hogy amit Jókai Mór a szerelem bolondjaiban e tárgyról ir, az éppenséggel nem a költői fantázia szüleménye. Mondom ezzel nem tették koldussá a magyart.; megejthetővé annál kevésbbé; sőt az elkeseredés folytán még szivósabbá az ellenállásra. A katonai executióról majd egy másik számban mondok el egyetmást.
