Veszprémi Ellenőr, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-02-24 / 8. szám
II. évfolyam. Veszprém, 1907. február 24. 8. szám. VESZPRÉMI ELLENŐR TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASAG1 HETILAP Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor., Amerikába egy évre 16 kor. Jegyzőknek, tanítóknak és vidéki vendéglősöknek egy évre 8 korona. Felelős szerkesztő és laptulajdonos Hupka György. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veszprém, Virág-utca 98. a hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen levelek figyelembe nem vétetnek. Veszprém rendezett tanácsú városban két patika van; a város főterén van mind a kettő. Kétszáz lépésnyire egymástól. Régi és nagy baj ez. Mert, a város többi részének gyógyszerre szoruló lakossága sürgős esetekben, kivált télviz idején, akár mind meghalhatott volna, mire gyógyszerhez jut. Különösen a város nyugati része, az úgynevezett temetőhegy, mely úgy területre, valamint a lakosság számára nézve a legnagyobb s ahol a szegényebb sorsuak lakván, a küldözgetésekre alkalmas médiumok sem kínálkoznak olyan fölös számban, mint a vagyonos osztálynál. Ezen a bajon legutóbbi időkig hiába igyekeztek segiteni. A város — miért, miért nem ? azt most ne kutassuk — minden kérvényt elutasitott, mely egy harmadik patika felállítására irányult. A közegészségi kívánalmak égető volta végre változást ;dézett elő az intéző körök hangulatában s a város a saját részére kért egy patikajogot. Kérelmét a legilletékesebb, tekintélyes urak információi támogatták a belügyminiszter úrnál. Az Ígéretek kecsegtetők voltak. A reménység bizonyossággá fokozódott. És vajon mitörtént? A város kérelme mellőzve lett s a harmadik gyógyszertár A. Gy. tokaji gyógyszerésznek adományoztatott az említett temetőhegyre. A becsületbiráskodó Duczi grófnak ezen cselekedetében többrendbeli szarvashiba van. A törvénynyel, szabály- rendelettel, igazsággal és méltányossággal ellenkező. ^ Az 1876: XIV. t.-cz. 134. §-ának a) pontja szerint a község, b) pontja szerint valamely okleveles gyógyszerész folyamodhatik uj patika jogért. Veszprém város az idézett törvény a) pontja alapján folyamodott; A. Gy. tokaji gyógyszerész a b) pont alapján. A belügyminisztériumak 22.370/883. sz. a. kelt körrendeletéhez csatolt sza- bályrendelyet 3. §-a ugyan azt mondja, hogy ha valamely gyógyszertár felállításáért a község is, meg valamely gyógyszerész is folyamodik, a belügyminiszter esetről-esetre határoz afölött, hogy a 134. §. a) vagy b) pontja szerint legyen a további eljárásnak helye, aszerint, amint az ügynek kezdeményezésére a mozgalom egyik vagy másik irányban előbb indult meg. Ha ezt g-t igy magában tekintjük, úgy látszik, hogy a belügyminiszter ur eljárására azt lehet mondani amit A mellőzött város. Veszprém, 1907. február 23. A városunk nagy érdekét képező harmadik gyógyszertár kérdésében a város érzékeny sérelmet szenvedett. Mellőzték az ő kérelmét egy zempléni gyógyszerész miatt. Hogy a méltó megütközés milyen nagy a városban, mutatja az, hogy a kérdés a fővárosi lapokban is szellőztetve lett. Adjuk az ide vonatkozó közleményt szószerint: „Tisztelt Szerkesztő Ur! Az erkölcs- és becsületbiráskodó Duczi grófról írok meg valamit, aki Polonyit kiüldözte a miniszteri székből. Ezért ugyan nem kárhoztatom. Ellenkezőleg. Én még többet tettem volna: be sem vettem volna miniszter- társnak. Nem is erről van szó, hanem arról, hogy aki erkölcsbiráskodik, az olyan legyen, akiben bűn nem talátatik. Hogy azonban Duczi belügyér gróf ur sem mentes a fogyatékosságok alól, melyek őt a törvény és igazság megsértőre ösztönzik, habár gyengeségei, kvalitás és kvantitás tekintetében nem versenyezhetnek is néhai való Polónyi úréival, azt az elmondandó adat igazolja. Vármegyénk életéből. — Irta: Krix-Krax. — XXI. A megyei élet lüktetése azonban még az időben nem volt normális. Időleges, átmeneti állapotok voltak azok. De nem haszonnélküliek. A nemzeti öntudat soha ki nem aludt zsarátnoka újabb és újabb tápanyagot nyert, hogy időről-időre egy-egy fellobbanó lánggal világítson a hazafiak lelkületébe. S ha egyéb haszna nem volt is a lelkes hazafiak meg nem szűnő munkálkodásának, az mindenesetre meg volt, hogy az önbizalom nem veszett ki s a remény nem aludt ki senki szivéből. Persze, hogy ahhoz, amit most politikai actiónak nevezünk, úgy formára, valamint possi- bilitásra csak árnyék volt az azon idők mozgalma. A szónak és gondolatnak sem interpretáló médiuma sem szabadon bekalandozható mezeje nem kinálkozott. Az ellenőrzés szoros keretei s a megtorlás veszélye békót vetett mindegyikre. Ha tehát az eredményesség tekintetében a mai kor különböző tárgyú és irányú mozgalmai-é is az elsőség, amidőn mondani, Írni lehet büntetlenül a legképtelenebb dolgokat is, — az ezer akadállyal és ezer veszéllyel szemben is dolgozó férfiak érdeme viszont hatványozott mértékben áll fölötte a jelenkori ember veszéllyel nem járó agitátiójának. És különösen megemlítendő, az akkori magyar társadalomnak nemcsak mérsékelő, hanem valósággal assisimiláló ereje 1 Meiy a közéje vetődött idegent megtudta magának hóditani, sőt valósággal eltudta csábítani. Hogy többet ne mondjak, volt Veszprémben egy zsandárkapitány, Schrammeknak hivták. Zsandárkapitánynak Írtam, mert etimológiailag ugyan csendőrszázados ugyanannyit jelent, de történelempolitikai szempontból nem. A zsandár akkor a legnagyobb ur volt az országban. A pikás pléh-sisak félelmes látvány volt a haza minden polgára előtt. Nem volt az elől biztonságban a saját hajlékjában sem senki fia. Se éjjel, se nappal. Megjöttek, bejöttek oda, ahova és amikor akartak. Fegyvert, magyar bankót, forradalmi nyomtatványokat keresni, házkutatást tartani. És fogták, vitték azt, akit akartak. Nem volt más apellátorium-forum, csak a zsandárkapitány. Annak meg éppenséggel nem parancsolt senki. Körülbelül akkora ur volt, mint Tisza Kálmán idejében az adófelügyelő. Mert akkor annak se tudott senki se parancsolni. Ha valaki aztán a zsandárkapitánynál keresett igazságot, hát az ugyan pórul járt. Valamennyi kegyetlen ember volt. Az említett veszprémi kapitány, a Schrammel, pláne. Egy szó, egy betű, egy tekintet bűn volt előttük. Politikai szempontból. Egyébként az anyagi igazságot becsületesen osztották. Csakhogy — sajnos, — nem arra használták őket. És mondom; eme vasvesszővel uralkodó zsarnokok hónapok, évek múltán levetkőzték a kegyetlenségig fokozott szigor vaspáncélját; kezdtek simulni az ellenfél társadalmának tagjaihoz, akiket egyébként tisztelni és becsülni voltak kénytelenek; s mély összeségében intran- sigens és félelmet nem ismerő passiv resisten- tiájával imponált nekik. Schrammel veszprémi zsandárkapitány is engedett, assisimilálódott. Az ő olyatén dolgairól, hogy az előkelő vagyonos polgárok soraiból választott községi bírót megbotoztatta, a község egyik egyházának lelkészét disznóólba záratta volna, nem is tartalmaznak veszprém- megye levéltárának szekrényei adatokat. De tartalmaznak egy járási tisztviselőjéről, aki magyar földbirtokos ur volt. Mert az megint egy lélektani lehetetlenségnek látszó valóság s valósággal paradoxnak látszó dolog, hogy mig az elnyomatásunkra használt idegen nemzet szülöttei később pártfogóivá, sőt barátaivá lettek a mieinknek, addig az idegen hatalom szolgálatába szegődött honfitársaink kétszeres ellenségeink voltak. Ez a tényeken alapuló megfigyelés, azonban nem paradox s lélektanilag is megmagyarázható. Az az idegen, kötelességet teljesített. Tehát már ezért sem fogadta olyan aversióval a magyar társadalom. S midőn az az idegen meghódítva a magyar társadalom nemes és lovagias tulajdonságai által, a becsületes hazafiakat is kezdte tisztelni bennük, a kezébe adott vasvesszőt nem suhogtatta olyan kegyetlenséggel. Viszont a magyar ember megbecsülte, honorálta a kötelesség által ellene hivott becsületes ellenfelet. Tehát közelebb jutottak egymáshoz. Mig a honfiúi kötelességéről megfeledkezett magyar hivatalnok igazán tisztában lehetett azzal, hogy honfitársai erkölcsi bíráskodásánál számára irgalom, kegyelem nincs. Hogy ott elvesztett mindent, ami az emberre etikai szempontból értékes; tehát kárpótolni akarta magát az ő megbízóinak a kötelességteljesités túlzásaival kiérdemelhető kegyei által. Ügy is volt. Emezeket kirekesztették köreikből, amazok a magánéletben szívesen látott vendégeik voltak,
