Veszprémi Ellenőr, 1906 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1906-12-30 / 13. szám

IT. évfolyam.

Veszprém, 1007. november 2íl

íkííhr.

MEGJELELIK MILDEL SZOMBATOM DÉLI TÁL.

Előfizetési árak: Egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor., Amerikába egy évre 16 kor. Jegyzőknek, tanítóknak és vidéki vendéglősöknek egy évre 8 korona. — Egyes szám ára 24 fillér.

Nyilt-tér garmond sora 40 fillér.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos:

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veszprém, Virág-utca 98., a hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési és hirdetési dijak küldendők.

Hupka György.

Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen levelek figyelembe nem vétetnek.

Perspectiva.

Magyarország városai roskadoznak a tehertől. S ha okát vizsgáljuk, nem magyarázhatjuk meg e szomorú jelenséget mással, minthogy a modern állami élet a maga fokozódó terheinek nagy részét a városok nyakába hárította át; kötelességeket rótt rájuk, de nem gondoskodott e kötelességek teljesithetésé- nek anyagi eszközeiről. Pedig szép, meggyőző példák lebeghettek volna előtte. A közép- s újkori magyar városi élet tanulságul szolgálhatna korunknak is. Falvakból, a hajdani lovagvárakból a nemzeti erő a városokban pontosul össze. Okos kiváltságok ö az emberi társulásban rejlő nagy erő hatalmas vidéki központokat teremteti, melyek székhelyei lettek az ipari tudásnak, műveltségnek, ezek által a jólétnek, gazdagságnak, moly a nemzeti Géniusznak fenncsapkodó szárnya.

De változtak az idők. Kezdték a vidéki városok elhanyagolását. Mig más nemzeteknél bizonyos tekintetben lépést tartott a vidéki emporiumok fejlődése az ország szivével, minálunk azt cseleked- tük, amit a szenvedélyes játékos: egy blattra tettük fel mindenünket s ez a sokat Ígérő blatt az ország fővárosa. Gyönyörű, lélekemelő idea az, hogy gazdag nemzetnek pompás fővárosa legyen, büszkesége, dicsekvése ez egy

egész országnak, de nálunk fényes cifra paszománt, ragyogó aranygomb csak- kopott mentén. Az bizony e drága aranygombhoz sehogy sem illik az ország nyakában lógó koldustarisznya.

De ne beszéljünk metaforákban; tény, hogy fővárosunkra sokat költöttünk, sőt, hogy még ma is mindent ráköltünk. Ott van például, hogy egyebet ne említsünk, a Margitsziget megvétele. Életkérdés talán a fővárosra? Dehogy csak aféle szépségflastrom, amely mégis 12 milliójába kerül az államnak. 12 millióval 12 nagyobb várost tehettünk volna boldoggá, fejlődésképessé, á modern haladás útjára terelhettük volna őket, megerősíthettük volna kultúrájúkban, s ami a fő, magyarságukban.

Mert ne tessék azt hinni, hogy elég magyarul beszélni, írni; magyarul is kell tudni érezni, gondolkodni, cselekedni. Nemzetköziség, ledér életelvek, szokások; külföldi szemét, perverzitás irodalomban, ni űvészetbem %?- életbe-n-,- a-z- a hazám, ahol nagyobb kenyeret adnak“ elvek forrnak, kavarognak — természetesen összevegyülve sok nemesebb tartalommal is — abban a hatalmas üstben, amelynek neve: székesfőváros. Lehet ezért nagyon megharagudni, de el nem tagadhatja senki, hogy a valódi faji, nemzeti érzés, a magyar Géniusz bekötött szemmel hovatovább a vidékre menekül.

Nem gyengíteni, de erősíteni kell tehát ezt a szent érzést s megbecsülni az ezt féltékenyen ápoló helyeket, mint a rómaiak az oltárok örök tüzét, a görögök szent berkeiket.

Nincs tehát éppen a magyarság szempontjából semmire sem égetőbb szükség, mint egy a magyar faj szeretettől s nemzeti eszmétől áthatott jó városi vagy községi törvényre.

A városokat, községeket fel kell szabadítani a vállukra rakott óriási tehertől, hiszen ami funkciót végeznek, azok nagyrésze jóformán állami feladat. Kivetik, szedik az állam adóját, illetékét, fogyasztási adóját, anyakönyveznek, segédkeznek sorozásnál, övék a közegészségügy, rendfentartás, az őrködés vagyon- és' életbiztonság felett.

S mindezekért hol a rekompenzá- ció? A vármegyéket még csak segiti az állam. Törvényileg dotációt szavaz meg részükre, a városok segítsége azonban -kimeríti abban; ha akad jdfeikü- ■ pénz- ügyigazgató, aki pár száz koronával olcsóbban játsza kezükre a fogyasztási adó jövedelmét annál, mint amennyit talán egyesektől kaphatna az állam.

Szó van ugyan a közegészségügy s a rendőrség államosításáról, de az utóbbi még a távol jövő zenéje

Pedig a városok megmentésével sietni kell. Összeroppannak a pótadóte- hertől, stagnálnak, vergődnek. Helyes teTÁR C A._____

Valamikor én is . . .

Valamikor én is Éppen úgy mint mások,

Vártam a tavasztól Sok-sok boldogságot.

Elindultam érte Messze tájra bátran,

Tán vissza se néztem Tán vissza se vágytam.

Csak ha olykor-olykor A bánat ha tépett:

Elengedtem volna Minden üdvösséget . . .

Elengedtem volna Hej, de visszaszálltak,

Vágygyal, reménységgel Újra megkínáltak.

Újra hittem nekik Mint az imádságnak . . . Vége a tavasznak Vége van a nyárnak . . .

Szigethy Ferenc.

A selyemszál.

A „Veszprémi Ellenőr“ eredeti tárcája.

Irta : Szombath Ernő.

A kis Gyurica csodálkozva nézte, hogyan szövi a keresztes pók lugasuk túlsó kijárata közé hálóját. S alig hogy elkészült, már is egy légy akadt belé ; ekkor a pók odaszaladt s körül kötözte, úgy hogy moccanni sem tudott.

Gyurica, ki a lepkéket szerette fogdosni, kis eszével úgy okoskodott, hogy ha neki is volna olyan hálója, mint a póknak, hát ő is fogna abban csillogó lepkéket.

Megkérte azért édes apját, hogy készítsen egy hálót. Hasztalan mondta atyja, hogy bizony azzal nem fog semmit, Gyurica konokul ragaszkodott a hálóhoz.

— No jól van kis fiam, majd ebéd után lemegyünk a kertbe s ott a lugasban megfonjuk.

Az ebéd végeztével csakugyan lementek a kertbe s a lúgos túlsó kijárata között, amelyeu nem szoktak ki s bejárni, megfonták a hálót, alig látható vékony selyemszálakból.

Ép indulni akart a férj, amikor felesége közeledett arra.

A kis fiú vigan szaladt mamája elé s gyermeki örömmel mutogatta a kész hálót.

A férj elbúcsúzott tőlük. De távozóban még visszaszólt, hogy ha az idő engedi, vacsorára a lugasban terítsenek.

*

Horéniusz Ede, a fiatal férj, a gazdag- bányatulajdonos az alig félórányira levő bányához ment ki, hogy maga is dolgozzék az irodában.

Szorgalmasan irt s alig vette észre, hogy a nap már hanyatlóban van. Sugarai ép az asztalára estek s egy pillanatra feltekintett írása mellől. Majd az ablakhoz lépett s kitárta annak mindkét szárnyát. Üde, hűs levegő csapta meg forró homlokát. Az ablak alatt néhány virággal teleszórt akácfa árasztotta bóditó illatát; az egész levegő oly üde, oly kellemes illattal teliteíí volt, hogy a férfi, kifáradva a munkától, teli tüdővel szívta azt magába.

E kellemes, szép alkonyaiban képzelete haza, az ő kicsi feleségéhez szállt, aki már bizonyosan ott van a lugasban. Képzeletben ott látja kis fiát is, aki türelmetlenül várja már. Pedig nem mehet még, mert némi elintézni valója van még s azt még ma akarja elvégezui. Pedig de szeretne már ott lenni az ö kis felesége mellett, aki oly nagyon levert, oly nagyon szomorú lesz, ha ő még nem jöhet ...

Majd eszébe jutott fiatalsága, a vidám élet, a barátok, akikkel oly sok polémiát folytatott a nők miatt. Mind pálcát törtek a nők erénye, de különösen azok hűsége fölött. Hasztalan hoztak föl számos példát, esetet úgy pro mint contra, közös határozatra nem tudtak jönni.

— A nők — kedvező alkalom folytán — többé-kevésbé mind hűtlenné válnak, aszerint, amint azt az adott körülmények engedik és befolyásolják! Ez volt barátainak egyhangú válasza minden ellenvetésére. Hiába is hozott fel számos, megtörtént példát, amikkel azok állás-