Veszprémi Ellenőr, 1906 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1906-12-30 / 13. szám

2. oldal (47. szánu) VESZPRÉMI ELLENŐR 1907. november 23. hát az az indítvány, hogy az állam ha már a jelen nyomasztó körülményei kö­zött másként nem teheti, legalább olcsó j kölcsönnyújtással siessen a városok se- | gitségére. Igenis, ne a jobbára spekulá- ; cióra alapított fővárosi s más vidéki hi­telszövetkezeteknek megmentésére paza­rolja az állam az ország millióit, de a vidéki városok felsegitésére. A főváros kultuszából elég volt. Éb­redjünk mi vidéki nagyobb városok! Kérjünk, sürgessünk, sőt követeljünk. A nemzeti kormánynak éppen az a sürgős feladata, hogy azt erősítse, amiben nem­zeti, államfentartó erő rejlik. Egy mes­terségesen emelt és a nagy jómódtói le- dérségre hajió főváros elveszhet, de a nemzet nagysága, jövője az okos, cél­szerű magyar politikával nagygyá tett vidéki emporiuirtokban van. Veszprém, Halpiac. WELLNER GYULA fogász = ajánlja magát a legjobb és legszebb műfogak, egész fogsorok készítésére, a legújabb amerikai mód szerint, rugók és kapcsok nélkül oly módon, hogy azok a természetes fogakhoz hasonlóan, minden cél­nak megfelelnek. Kívánatra egy műfog néhány óra alatt, egy fogsor 24 óra alatt készül e! és a foggyökér eltávolítása nélkül, minden fájdalom elkerülésével illesztetik a szájba. Javítások díjmentesen eszközöltetnek. Minden a fogászat körébe vágó műveletek. Veszprém, Halpiac. Handlé, mi van eladó? Van-e még valami ebben a nyomorult, erkölcsileg és anyagilag elzüllött országban, ami nem volna eladó s amit még el nem ad­tak volna? Becsület? Jellem? Meggyőződés? Hiú ábrándképek ma, melyek valamikor, hajdanában talán léteztek. Hazaszeretet? Ki beszél ma ilyen ostobaságról ? Egyáltalán ki beszél ma szere­lemről ? Csak a Homo sexualisok! Az ősök ke­gyelete, vagy szent hagyományaink tisztelete ? Smarrn, spongyát rá! Azaz nem ! Mert ezt még el lehet gseftelni. — Ép most gseftelnek nagy Rákóczi emlékével, a nemzetnek a nagy fejede­lem iránt őrzött és táplált szent kegyeletével! Rossz magyarsággal, rongy cafat papiro­son, minden alirás nélkül, gépírásos nyomtat­ványt kaptunk, s nyilvánvaló, hogy országszerte százezer és millió számra osztogatják és küldö­zik szét. Rákóczi lovas-szoborról beszél a seklám- cédula. Felemlíti gróf Andrássy, Hadik Endre, és valami Szalay László főispán nevét, mint akik a Rákóczi-nevet meg fognák örökíteni az­által, hogy a nagy fejedelem lovasszobrának felállítása érdekében tárgysorsjátékot rendeznek. Tehát újból handlé! Újból mi van eladó! Újból hazárd, szerencsejáték?! Szégyeljék magukat! És szégyelje magát mindenki ebben a nyomorult sipista országban, hogy itt semmit sem lehet tisztességes, becsü­letes utón, munkával, vagy önzetlenséggel léte­síteni! Csak handlé, mi van eladó? Hol a ge- seft, hol a sáp ? Szégyeljék magukat a kibicek, kik egy nemzet bőrének fruktifikálásán keresik meg ron­gyos garasaikat. Szégyeljék magukat, ha még tudják, azok a főtolvajok, akik őseik nevét, emlékét már pálinkás, boros s egyébb üvegekre reklámkép eladták, s most utolsó váltópénz gyanánt, nem­zetük legdrágább ideáljaival üzérkednek. De szégyeliék magukat leginkább azért, hogy egy saheroló bandának megengedik a nemzet drága emlékével üzérkedni. Rákóczinak szobrot? Majd állít a hálás utókor! Az, amely méltó lesz önmagához, s felismeri valódi értékét a nagy nemzeti hősnek, ideálnak ? Majd állít egy másik, erős, lelkében is korrekt és nemes nemzedék szobrot, a legna­gyobb, legönzetlenebb, s legfenköltebb lelkületű nemzeti hősnek! Avagy állítson hát a mai, léha fajzat szobrot, vagy mauzóleumot, de ne kártyán, ló- i versenyen, lutrin, vagy mit tudom én minő szerencsejátékban összelopott, zsarolt, össze­kockázott pénzen ! Hát állítsanak azok, akik a nagy fejede­lem millióit elharársolták, s ma is élvezik! — Vagy állítson a hű, szegény, de becsületes nép az ő nyomorult filléreiből, de semmiesetre ha­zárd- vagy szerencsejátékon összeharácsolt pénzen. Ám játszék, lutrizzon ez a nép! Legyen Török szerencséje örök, vagy Benkő sorsjegye bankó, de Rákóczi-szoborra létesített sorsjáték­ban ne vegyen részt senki. Vigécek, kufárok, handlék költöztek be ennek a szerencsétlen nemzetnek panteonjába ! Ám üzérkedjenek a főtolvajok, de Rákó­czival, az ő nevével és emlékével ne merészel­jen senki gseftelni! Dobjuk ki a gazembereket nemzetünk leg­szentebb templomából, s ne engedjük meg, hogy szentségeinkkel gsefteljenek. Igaz! A fővárosi Bazilikikát tiltott, sze­rencsejátékon összenyert pénzen építették újra! Szégyen és gyalázat. De Rákóczi emlékét, kegyeletünk és esz­ményképünk megtestesítő, s látható jelképét ne engedjük kibicek, sipisták, lutrizók és kártyá­sok céljaira felhasználni! Egyszóval: Rákóczi- szobor sorsjegyet ne vegyünk. A vármegyeházáról. A belügyminiszter helybenhagyta Vesz- prémvármegye októberi közgyűlésének azon ha­tározatát, mellyel a megyei tisztviselők részére Veszprémben a II. lakbérosztályt állapította meg. — A zirczi főszolgabírói állásra hir­detett pályázat december 3-án lejár. Ezideig csak egy pályázati kérvény érkezett be a vár­megyéhez, Huszár Gyula zirczi szolgabiró, tb. főszolgabíró kérvénye. A Huszár Gyula esetle­ges kinevezése által megüresedő szolgabirói állásra szintén csak egy pályázó van, dr. Sült Lajos közig, gyakornok, tiszteletbeli aljegyző. — A zirczi utbiztosi állásra főispánunk Doliszta Kálmán déghi lakost, okleveles utmes- tert nevezte ki december 1 -töl számítandó fi­zetéssel. — Személyi hírek. Hunkár Dénes fő­ispán ő méltósága szerdán székelyére érkezett s huzamosabb időt fog itt tölteni. — Koller Sándor alispán Budapestre utazott, hol az or­szágos tisztviselők egyesületében úgy a választ­mányi, mint a közgyűlésen, mini Veszprémvár- megye kiküldöttje részt vett. Mindkét gyűlésen fontos ügyek tárgyaltattak, melyekről jövő lap­számunkban be fogunk számolni. — Dr. Vég- helyi Kálmán, vármegyénk főjegyzője négy napi szabadságáról Budapestről hazaérkezett, s hiva­talos teendőinek ellátását megkezdette. — Eljegyzés. Ifjú Molnár Antal küngösi földbirtokos, kedden tartotta eljegyzését Fritse Erzsikével, néhai Fritse József, a Khuen-Hédervári urodalom volt jószágigazgatójának leányával. pontját akarta megdönteni, azok abból egy j jottát sem engedtek ! Azutám megházasodott. Szép, fiatal a fe­lesége, akivel nagyon bolgog. Már egy kis fia is van, s boldogságából mi sem hiányzik. Büsz­kén is szokta mondogatni barátainak, ha néha találkozott velük: — Látjátok, boldog vagyok! Az én fele­ségem is hű ! Barátai hallgatag mosolylyal gratuláltak a kiváló szerencséhez. Álmodozásából unokaöcscse belépte rázta fel. Csinos fiatal ember volt Pál, kit bátyja magához vett s ott foglalkoztatta az irodában, különben mindig a nők lábanyomát taposta volna. Az igaz, azok is szívesen fogadták kö­rükbe a szellemes fiatal embert. — Már végeztél Pali ? — Igen. És te ? Nem jössz még haza ? — Még nem. Egy darabig még itt mara­dok, hogy munkám befejezhessem. Éppen ez okból ma nem is vacsorázhatok veletek. Kü­lönben várjunk csak! Te most úgy is haza mégysz, kérlek tehát, mondd meg a feleségem­nek, hogy valamivel későbben téríttessen a lu­gasban. Úgy egy óra múlva otthon leszek ló lesz igy ? — Jó. — lehat légy szives, kérd erre a felesé­gemet. Hanem még egyre figyelmeztetlek. A 1 fiammal ma délután a lugas másik kijárata közé eg} lv.ii u fontunk; ne járjatok ott, nehogy el­rontsátok a fiú játékszerét. Ugyan nem szók- ! tunk azon járni, de mindamellett mégis felhi- í vom erre a figyelmedet. Most tehát siess, hogy még idején értesithesd a feleségemet. Pál elment, Horéniusz pedig folytatta Írá­sát. Lázas sietséggel haladt előre, úgy hogy sokkal hamarább elkészült vele, mintsem gon­dolta. Alig egy fél órára rá, hogy Pali elment, fogta kalapját s egy egészen más, de rövidebb utón igyekezett haza. Nemsokára a kertben volt s egyenesen a lugasnak tartott. Már közvetlen közelébe ért, s ekkor el­fojtott női hang hallatszott onnan ki. Lábujjhegyen közeledett a lugashoz. Már előre örvendett annak, hogy miként fogja fele­ségét meglepni. Csak egy jázminbokor válasz­totta már el s ép kettéhajlitotta, hogy azon ki­lépjen, mikor egy száraz ág törött ketté lába alatt. A következő pillanatban egy halk sikolyt hallott s a lugas túlsó felén, ép ott, ahol a háló volt, egy női alakot látott kisurranni az esti szürkületben. Előtte pedig megsemmisülten állott öcscse, Pál. Horéniusz alig fojthatta el kacagását, hogy oly váratlanul megzavarta a légyottot, Oly ko- mikus volt az, hogy oly némán, zavartan áll előtte öcscse, a nők kedvence, a hős dandy ! ; Tehát felesége helyett egy szerelmes pár tur- békolását lepte meg! S bár torkát a nevetés fojtogatta, azért mégis kellő komolysággal iparkodott beszélni. Kedves Pali, máskor jobb lesz alkal- I masabb helyet választanod pásztoróráid élve­zésére, mert azt már igazán nem szerettem , volna, ha történetesen nem én, hanem felesé- ! gém talált volna itt. Ugy-e, ezt magad is be­látod ? Majd észre vette a szétrombolt hálót s némi nehezteléssel folytatta : — Látod, még kis fiam lepkehálóját is szétrombolta szerelmes párod, holott ép ma figyelmeztettelek reá. Mit szól majd a kis fiam ? Horéniusz nem akarta hallgatag öcscsét tovább is zaklatni, azért magára hagyta. A házban kis fia szaladt elébe. Ede fel­kapta, megcsókolta s a mama után tudako­zódott. Ott találta az ebédlőben, láztól kipirult arccal. Ede nem vette észre s hangos kacagással mondta el a lugasban történteket, bogy mint rebbentette szét a szerelmeseket, s mily komi­kus volt a Pali helyzete, az a néma szótalan- sága, zavartsága. Felesége azonban néma maradt; hol el­sápadt, hol meg lázas pir futotta el arcát. A férj aggódó tekintettel nézett ekkor ne­jére s most látta csak, hogy mily egészen más színe van; a keze hideg, a feje meg forró. — Az Istenért édes, bajod van? Oly kü­lönös színed van, mintha csak beteg lennél. Szólj, rosszul érzed magad? Felesége alig hallhatóan felelt: — Igen, szeretnék lefeküdni. A férj szerelmesen ölelte magához az asz- szonyt s felkapta, hogy a hálószobába vigye — s ekkor . . . ekkor a lámpa fénye mellett megcsillant1 felesége hajában a selyemszál . . .

Next

/
Oldalképek
Tartalom