Veszprémi Ellenőr, 1902 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1902-04-06 / 14. szám
2. oldal. VESZPRÉMI ELLENŐR. 1902. április 6. hanem olyan aktusnak, melylyel egymásnak minden körülmények között tartozunk és ezért szives örömmel előz meg ebben bárkit is, ha tudja, hogy a neki szánt köszöntést előzi meg. Vannak, akik a/, előbbi ismeretséget feledni tettetik és újra ismeretlenek gyanánt szerepelnek régi ismerőseikkel szemben. Ez az eljárás azonban annyira illetlen és nem müveit emberhez illő, hogy alig van kemény kifejezés, melylyel érdeme szerint megróni lehetne. Szerencse, hogy az ilyen jelenség csak szórványos s az illetők önmagukat száműzik eljárásukkal a művelt emberek társaságából. Vannak viszont, akik indokolatlan gőgből vagy tettetett szórakozottságból a társadalom alsóbb rétegeit nem akarják „észrevenni“, pedig az igazi művelt ember, akinek szivbeli és lelki műveltsége is van, az nagyon jól tudja, hogy mindenki, aki tisztességes munkakörét becsülettel tölti be, a társadalomnak számottevő, sőt hasznos tagja és méltó arra, hogy mint ilyent legalább is „észrevegyük“. Egyik nagy baja vidéki városaink társadalmának a szeparisztikus hajlam, az osztályok szerint való merev tömörülés. Ez öli meg a vidéki városok társadalmi életét, ez okozza, hogy városaink legtöbbje „unalmas“, mint mondani szokás. A velünk született nagyzás és rangkórság, párosulva jó adag szeretetienséggel és újkeletű műveltségünk demokratikus irányának teljes hiányával, eszközli, hogy száműzzük körünkből a művelt polgári elemet. Nyugat nagy nemzetei minden demokratikus alapon fejlődtek és fejlődnek ma is, ez tömöríti erejüket bámulatos nagygyá. Miattunk változhat e tekintetben a világnézet, alakulhatnak uj demokratikus alapon hatalmas társadalmak, mi mégis százados eiavult társadalmi formák között mozgunk és a legnagyobb kíméletlenséggel és szeretetlenséggel adjuk tudtára direkte vagy indirekte (sőt névtelen levélben is s ez a legjellemzőbb!) az alacsonyabb származású, de társadalmi műveltség terén velünk egy színvonalon állónak és hozzátartozóinak, hogy köztünk nincs mit keresniük. Ez és hasonló jelenségek igazi kóros tünetei a magyar vidéki városok társadalmának; gyengítik az összetartást, sivárrá, kietlenné teszik az életet és ami általános nemzeti szempontból legsajnálatra méltóbb, nyilvánvalóvá teszik, hogy menynyire szeretetlen és a nemzeteket nagygyá tevő demokratikus irányú műveltségtől még mennyira messze vaa a magyar társadalom. Az ügyvédek. f Állandó és talán jogosult is a panasz, hogy az ügyvédek keresete naponként szükebb lesz s az ügyvédség ma már igen kevésnek ad diplomás emberhez méltó jólétet. Pedig a kereskedelem, ipar, földmivelés fejlődése a népesedés progressziója, az adásvétel, a megrendelés, a szolgáltatás, a hitel a családi állapot változásai, sőt a közigazgatás maga is nagyban szaporítják azokat a jogviszonyokat, melyek rendbehozása részben az ügyvéd dolga. Mindennek daczára az ügyvédek nagy része nagyon is szerény kereset mellett éldegél, nélkülözve a jelenben, aggódva a jövő miatt. Szinte érthetlennek látszik, hogy az ügyvédi munka szaporodás mellett, illetve annak daczára is ilyen az ügyvédek helyzete. Azt kellene hinni, hogy az emberek lettek nagyon okosak s inkább lemondanak jogaikról, hogysem azok érvényesítését az ügyvédre bíznák; az üzletember csupa előzékenység, ki inkább vészit, vagy elengedi nyereségét, hogysem ügyvédhez fordulna; az atyafiak telve vannak szeretettel s inkább le: mondanak osztályról, örökségről, nehogy ügyvédet kelljen vallaniok; a hitelezőknek pedig igazi gyönyörűség, hogy adósaikat futni, menekülni hagyhatják, mert irtóznak az ügyvédtől. Bármilyen furcsa is ez, mégis csak úgy van, hogy az ügyvédeknek kevés dolguk, vagy inkább szűkös keresetük van, minek azonban Az előkelő vendég erre a forgópisztoly csövét homlokának irányította. Egy gyenge nyomás és a katasztrófa bekövetkezik. — Az istenre kérem ne tegye ezt — kö- nyörgött a szállodás. — Nem elég, hogy számlám marad kiegyenlítetlen, még szállodám hírnevét is tönkre akarja tenni 1 f — De hát mic tegyek. En igy tovább nem élhetek. Ha mindenáron meg akar halni, az ellen nem lehet kifogásom, de válasszon magának e czélra más helyet. Számláját ezennel kiegyenlítettnek jelentem ki, csak távozzék minél gyorsabban. — De hová menjek? Csak nem lőhetem magam főbe az utczán, mint valami jött-ment csavargó. Egész életemet fényben és pompában töltöttem el, meghalni is csak a szalon parketjén vagyok képes. Tessék más szállodába menni. Itt van mindjárt a szomszédban a „Fekete sas“ szálloda. Nagyon melegen ajánlom önnek. Ugyanolyan komfortot talál benne, mint nálam. Ott is nagyon szépen főbe lőheti magát. — Ezt szívesen megtenném, de nekem egyetlen fillérem sincsen és ha most egy idegen szállodában hajtom végre szándékomat és zsebeimet üresen találják, jogosan fognak valami szédelnem az az oka, hogy a közönség idegenkednék az ügyvédek szolgálatának igénybevételétől. Az igaz ok egész másban keresendő. Egyrészt az, hogy Magyarországon évtizedeken át nagyon elszaporodtak az ügyvédek • egy intelligens fiatal ember nagyon kevés életpálya közt válogathatott s a diplomás pályák közt mégis a legtágabb tért a megélhetésre a jogi pálya nyújtotta. A hivatalok legnagyobb részébe jogi képzettséggel lehetett bejutni, mégis a közhivatalok a diplomás jogászoknak csak kicsiny százalékát foglalták le; rendszerint azokat, kik tanulmán37aikat csak a hivatali kvali- fikáczió megszerzéséig folytatták: teljesen végzett, diplomás jogász rendszerint ügyvéd lett. A nagy konkurrenczia tehát egyik oka az ügyvédek bajainak. Talán éppen ebből a konkurencziáből folyik hogy az ügyvédek közt mind több találkozott ki vétett a kar dekóruma ellen s a közönség panaszai is sűrűbben merültek fel az ügyvédekkel szemben, minélfogva a törvényhozás arra gondolt, hogy az ügyvédi kereset megszorításával képes lesz a kart selejtesebb 'elemeitől megtisztogatni. Ez azonban nem sikerült; hanem a megszorítások általában sújtották az ügyvédeket s azokból a jogkereső közönségnek se lett haszna. Az igazságszolgáltatás reformtörvényeinek alapeszméje szinte kivétel nélkül az, hogy az adós sorsa megkönyebbitessék. A törvényhozás iránya kétségtelenül népszerűségre tarthat számot, mert ez mindenkinek tetszik, kinek nincs a bíróság előtt keresnivalója. Ámde ezzel az ügyvédi költségek és munkadijak nagyobb- része az adósról áthárult az ügyvéd segélyét igénybevevő hitelezőre, minek az lett a következménye, hogy az ügyvédnek vagy le kellett mondania munkadija nagy részéről, vagy elveszítette klienseit. A perenkivüli ügyekben az ügyvédek keresetéből oroszlánrészt vonnak el a közjeg37zők. a községi jegyTzők s a zugirászkodó hivatalnokok; s daczára annak, hogy az utóbbiak munkájából gyakran esik kára a közönségnek, a törvényhozás mégse mondotta ki ily ügyekben a kötelező ügyvédi képviseletet. Bűnügyekben az esküdtszék előtt való szereplés inkább erkölcsi, mint anyagi hasznot hozott az ügyvédi karnak. Az esküdtszékek illetékességi körébe utalt bűnügyekben a terheltek rendszerint szegény7 emberek, kik az ügyvéd fáradtságát honorálni nem képesek ; a vagyonos, vagy éppen gazdag emberek bűnei, minők a hamisítás, csalás, hamis bukás és a többi, ma is a rendes bíróság elé tartoznak és ezekben a védelem nem is annyira a jogi tudományon és az ügyvédi képességen, mint a kereskedői fur- fangon sarkallik; az ily bűnügyek védelme nem megrendelés feledékenységbe és a vendég ilyenkor könnyen zsarolásnak tekinti az ilyen költségek felszámítását. Azért régi bevett szokás nálam, hogy legkésőbb 14 nap elteltével minden számlát prezentálok. :— Nagyon helyes. Magam is szeretem a rendet, — válaszolt az előkelő vendég. — Erről meg vagyok győződve. — Hanem annál kellemetlenebb rám nézve hogy várt pénzküldeményeim be nem érkezése folytán, ez egyszer elveimhez hűtlenné kellett válnom és annyi ideig késtem .... — Mit sem tesz, a pénz sohasem jő későn — Sajnálatomra a várt pénz mégsem érkezett meg. Sőt egy ma étkezett távirat remélnem sem engedi többé, hogy pénzeimet megkapjam. A sors súlyos csapást mért rám és nekem nem maradt más hátra .... A szállodás megdöbbenve hátrált pár lépést, miközben az előkelő vendég kezében egy forgó- pisztoly fényes csöve villant meg. — Uram! mit akar tenni ? ordított fel a szállodás. — Ne féljen semmitsem. A golyó melyet e cső tartalmaz csak önmagámnak van szánva. Engem súlyos csapás ért, amit elviselni képtelen vagyok. Kérem ne gondolja, hogy aljas ember vagyok, engem legfeljebb csak szánni lehet . . . gőnek tartani. Csak nem kívánhatja, hogy ilyen gyalázatot vigyek magammal a sírba. A szállodás tárczájába nyúlt és egy nagyobb bankjegyet nyújtott át az öngyilkos aspiránsnak. E mellett azt számitgatta, hogy ez busásán kamatozó befektetés lesz; mert ha az idegen a konkurens szállodába röpít golyót agyába, az legalább egyidőre elriasztja onnan majd a vendégeket és természetesen az ő szállodájába tereli őket. A szállodás könnyebben lélegzete fel midőn végre kellemetlen vendégét a kapun átlépni látta és álmatlan nyugtalanságba töltötte el az egész éjszakát, türelmetlenül várva a reggeli lapot, melyből a város szenzácziós eseményét, de egyben a konkurens vállalat érzékeny csapását is vélte kiolvashatni. A reggeli lap végre mégis érkezett. De az idegenről, katasztrófáról, városi szenzáczióról sehol egy betű sem. Bizonyára késő éjjel, talán már a reggeli órákban folyt le az esemény és igy az amúgy is rosszul értesült helyi lapocska, már nem vehetett erről tudomást. Erről biztos meggyőződést kellett szerezni. És a szállodás csakhamar megtudta a szomorú, lesújtó, kétségbeejtő valót. A „Fekete sas* szállodában hírét sem hallották az idegennek. Nyoma veszett, eltűnt, hogy ügyes mesterségét más városba folytassa. Vértesi. -
