Veszprémi Ellenőr, 1901 (4. évfolyam, 28-51. szám)
1901-08-25 / 34. szám
IT. évfolyam. Veszprém, 1901 augusztus 25 34-ik számú Előfizetési ár: Egész évre . 12 K (6‘—) Fél évre . .. 6 J (3’—) Negyed évre . 3 „ (1-50) Egyes szám ára 24 fillér. VESZPRÉMI ELLENŐR FÜGGETLEN ÚJSÁG. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetéseket és hirdetéseket kizárólag a kiadóhivatal: Virág-utcza 103. szám fogad @1. Felelős szerkesztő: VÁRKONYI DEZSŐ. Hirdetések egyezség szerint. Nyilt-tér garmond sora 30 fillér Bérmeníetlen leveleket csak ismert kézből fogadunk el. Nyíljanak fel a szemek!... Veszprém, 1901. aug. Hogy ebben a kerületben a mozgalom vége és eredménye mi leend, — azt csak azok nem tudják, a kik vaksággal vannak megverve. Elhisszük, hogy rosszul esik a változás azoknak, a kik szintén alkatrészei valának az elátkozott, romlott erkölcsű múltban működött gonosz gépezetnek. Hiszen semmi sem jellemzőbb, mint az, hogy a közönségnek bizalmatlansága és haragja teljes súlyával nehezedik rá azokra a köz- igazgatási tisztviselőkre (igaz, hogy csak igen kevesen vannak) akik a Szabó Imre féle szindikátushoz nyilvánosan tartoznak. Csak rájuk nézve kisebbítés, hogy oda tartoznak. Mert látniok kellene, hogy itt a békétlenségnek egyedüli okozója csak Szabó Imre személye volt; és látniok kellene azt is, hogy mind azokban, akik őt még a mai becsületes korszakban is képesek lennének követni, mind azokban megbízhatatlan embereket lát a közönség és csak is azt hiszi felölök, hogy félnek az uj korszaknak tisztító erejétől, azért ragaszkodnak görcsösen a romlott múltnak romlott relikváihoz. Ezeket az urakat az isten csakugyan vaksággal verte meg. Nem látják, hogy a hatalom párfogásával hivalkodó Szabó Imréjüktől a becsületes közönség tisztítja meg városunkat és közügyeinket! Nem látják, hogy ennek a bukott embernek a sorsa már reménytelen. Nem látják, hogy erőtlen kísérletezésükre majd nekik is a nagy közönség fogja megadni a méltó feleletet, — a vármegye házában, a restaurációkor! Nem látják, hogy a miként a nagyközönség az ilyen Szabó Imre féle ember ellen talált nekünk való embert, épugy találhat nekünk való embert a nagy közönség akkor is, a mikor a megyei tisztviselőknek mandátuma járandoiLJe. a legtekintélyesebb közigazgatási állások várnak betöltésre megint! Nem látják, hogy a Bánffy korszak, az erőszak saisonja lejárt! Nem látják, hogy azok az idők, a mikor szuronyok szavaztak polgárik helyett, im már elmúltak és most már nem csak a képviselőválasztásnak kell a törvény és tisztesség követelményei szerint végbe mennie, hanem a megyei tisztujitásnak is a törvény s tisztesség parancsai szerint keilend megtörténnie. Nem látják, hogy a közönség akarata ellenére és a népet felháborító módon agi- tálniok és pártaskodniok még akkor sem szabadna, ha a törvényes renddel nem ellenkeznék is: a közigazgatásnak erejét vinni be a kortesküzdelembe. Nem látják, hogy a közönségtől időhöz kötötten nyert állásukkal és hatalmukkal miként élni: nemcsak az eszélyesség kérdése, — hanem egyúttal visszaélés is a nagyközönség bizodalmával, ugyanazon közönségnek akarata, izdése és érdekei ellen élni a hatalommal, vagy legalább a hatalomnak látszatával, a melyik közönségnek állásukat köszönhetik ! Talán egyelőre presszió alatt érzik magukat némelyek, — mert Szabó Imre ágensei jobbról-balról hazudozzák, hogy Széli Kálmán követeli Szabó Imrének megválasztatását ? . . . De hol van ennek a hazug állításnak a bizonyítéka ? E felett is tessék elmélkedni, nem pedig vak eszközként szolgálni Szabó ImreA „Veszprémi Ellenőr“ tárczája. A O9EMPÉ60. Irta: Tissot Viktor. Perzselően tűz le a nyári nap a Comó-tó sima tükrére. Hajónk lassan siklik tova a me- naggiói villák és szállók, Bellano és Rezzonico előtt, melynek a 13. századból maradt erődje ma óriás romhalmaz. Vasárnap van. Ilyenkor a tó környékét elözönlő angolok nem utaznak. A hajó első osztálya egészen üres, mig a második osztályt sűrűn ellepik az ünneplő ruhába öltözött parasztok és parasztnők. Nagy vigasság van köztük; nevetnek, dalolnak, élénk taglejtések közt beszélgetnek. örülnek az életnek, az ünnepi semmittevésnek. Csupán egy vén asszony ül félrehuzódva, komoly, mogorva arczczal. Mozdulatlan, mint egy szobor 1 szemei megátalkodottan egy kis hegycsúcs kiálló fokára vannak szögezve. A felső födélzeten sétálva, kíváncsian nézem •ezt az asszonyt, kinek éppen nem közönséges az arcza s e mellett hatalmas fülönfüggői s ezüsttallérból összeállított nyakékje különösen kihívja figyelmemet. A vén asszony végre észrevette, hogy ékszerei felkeltették érdeklődésemet s ez hízelegni, látszott neki, úgy, hogy mikor hozzájuk átmenve, előtte elhaladtam; olaszul így szólt hozzám:- — Nagyon régiek, ügy-e bár Signor ? — Es nagyon szépek . . . különösen a fülönfüggők. Kivette az egyiket füléből s a kezembe adta.-Vegye csak; két Napoleon arany van benne. Száz frankot ígértek érte, nem fogadtam el. Az anyám, meg a nagyanyám is ezt viselte. Családi ereklyéket nem ad el az ember, ha csak nagy szükség nem kényszeríti rá, — tette hozzá haragot eláruló tompa hangon, miközben újra a hegyfokra szegezte a tekintetét. — Valaki várja talán ottan? — kérdeztem tőle kíváncsian. — Oh nem! — felelte élénken. — Minő csapás lenme, ha ott volna! El volna fogva. — Talán menekül valaki elől, a ki ott magát érdekli? — Igen; á férjem az. — A férje? Hát mit tett? — Semmit . . . Csempész. Pillanatra elhallgatott, majd folytatta: . — Hát nem tudja az ur, hogy üldözik a csempészeket, mint a tolvajokat? És egész hangosan kezdett lármázni, hogy az igazi tolvaj a kormány, mely évről-évre emeli a vámot meg az adót; hogy Svájezban minden olcsóbb és akiknek jó lábuk van, hogy átmenjenek a hegyeken egész szabadon, á határon túl szerézhetik be szükségleteiket. Az olasz asszony szavai nagyban felkeltették érdeklődésemet; valamely megható történetet szimatoltam meg nála, mellé telepedtem s kértem, beszélje el a férjével történt kalandot. Ah, signor, mondta, milyen csapás? Három nappal ezelőtt. -Nagyboldogasszony előtt' való este, az emberem szokása szerint haza jött, hogy jelen legyen a nagymísén, mert hát jó keresztény. Az éj sötétjében dohányt hozott Lu- ganóból. Ki jelentette fel? Ki látta meg? Ké- I sőbb majd megtudjuk. Nem találkozott sem csendőrrel, sem vámőrrel; a kutyája egyetlen egyszer sem ugatott, pedig száz lépésről megérzi ezeket az embereket és haragszik rájok a sok puskalövésért, melyet rája tettek. Szegény Turco! Most már nem fog semmit mondani! Egy olyan I hű állat és bátor, mint az oroszlán. A zsiványok elpusztították! . . . Egy könycsepp jjergett végigaz anyóka rán- czos arczán. Letörölte a kezefejével s aztán foly- I tatta: Férjem a konyha egyik zugá'ba dobta a batyuját, megette a polentáját és lefeküdt. Csakhamar mély álomba merült, hisz tizenöt mért- földnyi utat tett meg. Éjjeli négy óra tájban a kutya morgására éb* redtem fel. A falu mély álomba látszott temetve; künn semmi zaj nem hallatszott, egy pár kakaskukorékolást kivéve. Csendesen felkeltem, kezembe fogtam | fa- czipőmet és lementem a konyhába, a hol | Turcot hagytuk. Farkát, füleit feltartva, orrát az ajtó felé nyújtva, tompán mormogott, mintha valami gyanúsat érzett volna a ház körül ólálkodni. — Csitt, Turco, csitt! — mondtam, a fal i mentében óvatosan az ablakig lopódzva és egy I szögre akasztott ócska köpenyeg mögé rejtőztem, I jobb kezemmel visszatartván a kutyát. § bál kéelismert szolid kivitelben és legolcsóbb áron csak WEISZ LIPÓT bútor-raktárában kapható,
