Veszprémi Ellenőr, 1901 (4. évfolyam, 28-51. szám)
1901-07-28 / 30. szám
-r IV. évfolyam. Veszprém, 1901 jnlius 28. 80-ik szám... Egész évié . 12 K (C‘—) Fél évre . . 6 „ (3‘—) Kegyed évre . 3 » (1*50) Egyes szám ára 24 fillér. VESZPRÉMI ELLENŐR FÜGGETLEN ÚJSÁG. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Megjefeaik minden vasárnap Előfizetéseket és hirdetéseket kizárólag a kiadóhivatal: Virág-utcza 103. szám fogad el. Felelős szerkesztő: VÁRKONYI DEZSŐ. Hirdetések egyezség szerint. Nyilt-tér garmond sora 30 fillér Bérmentetlen leveleket csak ismert kézből fogadunk el. Egy furcsa hálanyilatkozft. Veszprém, 1901. jul. A Budapesten megjelenő „Vállalkozók Lapja“, mely czimirása szerint „Az épitő- szállitó-, műszaki és iparügyek üzletforgalmának Jélhivatalos közlönye“, legutóbbi számának vezető czikkelyében a veszprémi postaház építésével foglalkozik. A „hála- nyilatkozat“ czimet viselő czikk egész terjedelmében a következőleg hangzik: „Nem én hálálkodom, de még csak nyilatkozni sem akarok. A hála és a nyilatkozat Veszprém város polgármesterétől ered és bckwahl Henrik kitűnő, építőművészünknek szól, a ki e meleg kézszoritás- , hoz egy ingyen-terv elkészítése révén jutott. Nem lehet panaszunk, az ingyen-munkának bőséges tere van minálunk. S vannak, akiknek ambiczióját nem csúfolja meg az ingyen-tervük, amennyiben a „megrendelő“ eléggé kegyes, hogy a terveket a megvalósításnál felhasználja. De Schmachl Henriknek határozottan pechje volt: nemcsak, hogy ingyen dolgozott, de még csak fel sem építik a tervét. Dicséretére mondom Veszprém városának, hogy nem szeret érzékenységet sérteni és hogy Schmahl Henrik ambiczióján . csorba ne essék, hát tátongó sebére ráragasztja a város a flastromot: a hálanyilat- kozatot. Hogy a dolgot az elején kezdjem, a város postapalotát építtetett, mint hallom, igen rósz helyre s ugyancsak mint hallom, nagyon — hogy is mondjam — közepes tervek alapján. A tervezést közönségünk amolyan mellékes munkának tartja, amolyan kis firkának, a mit elvégezhet minden ember fia, aki valamely hivatal létszámát gyarapítja. Nem is szoktak épen azért messzibbre menni, mint a legislegközelebbi ismerőshöz, akit mérnök néven szólít a köztisztelet. Egy közhatóság, egy város önönmaga iránt való kötelességből csakis igazán elismert nevű és képességű építészhez forduljon, vagy pedig — ami a legkorrektebb — hirdessen tervpályázatot Veszprém város egyikét sem tette, hanem a közeli hivatal mérnöki tisztviselősé- gét vette igénybe. A terv elkészült s ekkor egy városatya 'figyelmeztetett a projektum hibáira s az elhelyezés roszaságára. Természetes, hogy feladata magaslatán álló építész keze alól hibás terv nem kerülhet ki s ha a hely rósz, minden bizonynyal erre nézve is tanácscsal szolgál. Sajnos, a veszprémi épületnek csaknem teljesen fel kellett épülnie, hogy az épitőbizottság e hibák tudatára ébredjen s ekkor elhatározta, hogy nem kisebb embert kér fel jó tanács megadására, javaslat előterjesztésére, mint Schmahl Henriket. Schmahl ugyan kijelentette, hogy az elkövetett hibákat most már nem lehet egészen jóvátenni, de mégis teljesítette a kérelmet, készített szép tervet, amely mindenkinek fölötte tetszett. A megvalósításnak állítólag egyetlen akadálya egy emeleti lakás volt, a melyet Schmahl lebontani javasolt, de a melyet a bizottság többsége az évi 700 korona bértöbbletre való tekintettel meg akart tartani. így hát kértek tanácsot, de a tanács megismerése után ismét a laikus öntudat kerekedett felül, hogy a városnak nem épen javára, az bizonyos. De meg kell adni, ha már építésügyet vezetni nem is, de hálanyilatkozatot Írni igen szépen tud Veszprém városa; nem is fosztjuk meg olvasóinkat a teljes szöveg közlésétől. íme; Nagyságos Schmahl Henrik műépítész urnák Budapest. Nagyságod szives volt a veszprémi posta épület átalakítása czéljából tervet és költségvetést készíteni s azokat díjtalanul a város rendelkezésére bocsájtani. Az építési bizottság a tervet egyszerűnek, szépnek találta s mivel annak kivitele folytán a A „Veszprémi Ellenőr“ tárczája. Heia tor magasipa « . • Nem von magasba vágyam szárnya, Szédít a fény . . a csillogás. Virágos réten, — völgy ölében Százszorta szebb az álmodás . . . A völgyben nyíló kis virágot Nem éri el vihar szele, — Az égbe nyúló bérez fenyőjét Hányszor vad villám sújtja le ?! . . Keresse más a nagyvilágban A hirt... babért... fényes nevet, — Nekem cserébe adja sorsom Égő . . . örök szerelmedet ! . . . S egy csendes fészket. . . édes otthont, A hol a lélek megpihen, — Honnét a dal magasba szárnyal S az égig ér fel röptiben! . . . Járja más a virágos utat, — Lábam vérezze meg tövis, Ha téged tudlak ott a czélnál Elérek hozzád ut’lan is . . . S nem bánt soha, ha más nyomában Hírnév . . . babér . . . virág fakad: — S ha látom arezodon virulni A boldogság virágait, — A lelkemben szirtié erősbbül A törhetetlen tiszta hit . . . S a mig hitem világa lángol, S imába lelkem elmerül . . . A boldogságnak glóriája Az arezomon is felderül ! S a gondolatra, hogy közelgetsz, — Reményem fája újra nő . . . Jövel . . . jövel! . . . szeretve várlak Te álmodott ... te várt jövő: S ha fájna is az élet gondja: Te véled együtt hordozom; Te véled együtt én szerelmem, Én édes drága Angyalom ! Csajághy Károly. A g y • r © ke.-T- Jean Richepin. — i A háború idejében volt. Egy, a poroszoktól elhagyott faluba vonultunk be. Mindenütt pusztulás. A házak előtt a bútorok kiszórva, itt-ott égve egy-egy boglya, a szobákban a félig üres, törött üvegek, felfordult ágyak. Az egész faluban senki sem volt. A parasztok még a katonák elől elmenekültek s most a katonák is eltávoztak. Egyszer csak egyikünk, egy nagy szakállas, öreg katona hangját hallottuk. Egy kis tizenkét- tizenhárom éves fiút vigasztalgatott, aki szivet ha- sogatólag zokogott. — ígérem, hogy utolérjük őket. Ne sirj. Majd adok neked egyet megölni. Nem értettük. De most, hogy a hadnagy egy lámpát gyújtott meg a setét istállóban, mindent láttunk. A jászol mellett, egy szögletben két holttest feküdt. Fent a falon pedig két vér és velőfolt, A hullák egymás kezét fogták. — Apám! Anyám — sirt a kis fiú, nem hallgatva vigasztalásunkra. Végre is elcsendesedett s elbeszélte a történ* teket. A parasztok már három nappal előbb elmenekültek a faluból az ulánusok közeledtének hírére s csak az apja, meg az anyja maradtak ott; a poroszok eljöttek és mindent elpusztítottak; mikor elmentek, az apa nem tudta megállani, hogy ne szidja őket össze. A tiszt felpofozta a parasztott, ez rávetette magát, hogy megfojtsa; a tiszt a parasztot feleségével együtt az istálóba vitte s főbelőtte revolverével. Oh, monda a fiú — majd megismerem én azt, a gazembert s őket is megölöm! És hirtelen a hadnagy felé fordulva hamar azt kérdezte : — Bevesz katonának? A hadnagy megértette, hogy nem keserítheti el végleg a szegény kicsit, s még mindig lesz elég idő arra, hogy megmondja, hogy nem szokás ilyen gyereket bevenni. Be, mondá. Hát akkor adjatok egy puskát s megyek poroszt ölni. Csak te maradj az én világom, Egész világom, . . . te, . . . magad! BÚTOR elismert szolid kivitelben és legolcsóbb áron csak WEISZ L1PÓT bútor-raktárában kapható, =
