Veszprémi Ellenőr, 1901 (4. évfolyam, 28-51. szám)
1901-07-28 / 30. szám
VESZPRÉMI ELLENŐR 2. oldal. posta-épület környéke is szépészeti tekintetben sokat nyert volna, a tervet megvalósítani igen . óhajtotta. Minthogy azonban a bizottság a posta épitésre megszavazott költség keretén belül in- • tézkedhetik és . az átalakítás költségtöbbletet okozott volna és mivel az építkezésre felvett kölcsön törlesztésénél a kisebbik emeleti lakás •évi bére is fedezetül fog szolgálni, a tető styl- ' szerű leszállítása következtében pedig ezen lakásnak elmaradni kellett volna, sajnos, hogy csupán pénzügyi okokból, a város szegény anyagi körülményeire való tekintetből Nagyságod kitűnő terve nem vitethetett keresztül. Midőn az építési bizottság Nagyságod terhét tárgyalta, Nagyságodnak a város iránti ro konszenvből készített szép művészi tervéért hálás köszönetét jegyzőkönyvében kifejezte s megbízott engemet, hogy ezt Nagyságodnak hozzam becses tudomására. Szerencsés vagyok, hogy Nagyságodnak a bizottság hálás köszönetét s egyúttal a város közönségének elismerését tolmácsolhatom. Fogadja tehát Nagyságod a terv és költségvetés készítése körül önzetlenül teljesített kegyes fáradtságáért, úgy az építési bizottságnak, mint a város közönségének mély köszönetét. Teljes tisztelettel stb. polgármester. Ezt a kinailag udvarias levelet ugyan megtakaríthatta volna a polgármester magának, de meg — Schmahlnak is. Ezréy.“ Semmiképen sem bírjuk e czikkből jnegérteni, hogy mi fáj olyan nagyon a czikkirónak ? Az-e, hogy a postaházat a Schmahl ur terve szerint át nem alakították, avagy az, hogy Schmahl ur a tervéért nem kapott honoráriumot. Ezeknek egyike sem elegendő ok arra. hogy a czikkiró Veszprém város közönségével ilyen hangon diskuráljon. A polgármester kifogástalan hangú leveléből nyilvánvaló, hogy Schmahl ur díjtalanul volt szives tervét a város rendelkezésére bocsátani. Nyilvánvaló az is, hogy a terv pénz1901,. Julius^ 2§.; ügyi okokból kivihető nem volt s igy a polgármester csak úri emberhez illő kötelességet teljesített, mikor az épitő-bizottság nevében udvariam levelében megkös^ünfe a „díjtalanul* rendelkezésre bocsátott tervet és egyben bizalmas körülményességgel, közli az ókokat is, melyek a terv kivitelét gátolják. Ellenben kevésbbé kifogástalan Schmahl urnák az eljárása, a ki előttünk teljesen ismeretlen és megmagyarázhatatlan indokból a hozzá intézett levelet az idézett lap szerkesztőségéhez juttatta s igy alkalmat adott a fentebbi indokolatlanul sértő hangú czikk megírására. lemre, védelemre mindig kész jellemünk, nem tartanók magunkat sem érdemeseknek arra, hogy az ország törvényhozása bajainkban segítségünkre legyen. A hivatalunkkal összekötött nyilvános teendőink napról-napra_ halmozódnak s a közérdekben kifejtett és sokszor egészségünk rontásával járó tevékenységünkért járó jövedelem nincs arányban vele, de nincs arányban a fegyveres erőhöz tartozó, szintén köztisztviselő társaink jövedelmével sem. Ha mindennek daczára is a jórészt csekély fizetésű hivatalnokok kezébe letett állami érdekek biztos kezekben voltak, ez is csak azt bizonyítja, hogy azok kötelességtudása és jelleme külömb volt, mint a fizetése. A veszprémi állami tisztviselők memoranduma. A veszprémi állami tisztviselők a következő felterjesztést intézik a képviselőházhoz : Veszprém vármegye székhelyén működő, a korona és kormányzó hatalom által közvetlen az állam szolgálatára alkalmazott hivatalnokok f. évi junius hó 29-én tartott értekezletünkön egyhangúlag elismertük, hogy a tordai és szegedi társaink nyilatkozataiban foglalt kívánságok a mi óhajtásaink is s az általuk megindított országos mozgalomhoz csatlakozni kötelességünk. Mi, a kik az államhatalom kezelői s az állam munkájának a közérdek szempontjából hűséges végrehajtói vagyunk, elképzelhetetlennek tartjuk azt, hogy mozgalmunkat bárki sztrájkszerü szövetkezésnek tartsa, vagy annak politikai hátterét keresse, avagy azért, mert az úgyis közismeretes helyzetünknek képét leírjuk, reánk fölöttes hatóságaink bizalmatlansággal tekintsenek. Magasan jár az illusiónk, de elérhetetlen után még sem törekszünk ; küzdünk az élet sokféle megalkuvása ellen s van erős bizalmunk, mely fölemel. Ha nem volna az ellenállásra, küzdeNagyságos Képviselő. Ur! Arra kérjük, hogy a hivatalnoki kar szenvedéseinek és jogos érdekeinek a törvényhozó testület előtt szószólója legyen! Az általános és országos mozgalom nyilván arra vall, hogy megélhetésünkre, a társasági állás szempontjából, a mostani javadalmazásunk elégtelen. Hisszük, hogy komoly akarat, buzgó, határozott törekvés meg van a kormány részéről is árrá, hogy a fizetés-rendezés előkészíttessék, — hasson oda Nagyságod, hogy ez a cselekvés lehető gyors is legyen. A kivitel módozatainak megállapítását, a tárgyalandó kérdések összegezését, vagy elkülönített pontokba foglalását mi is egy országos tisztviselői kongresszus tevékenységi és hatáskörébe tartozónak tartjuk és a Budapesten megtartandó országos kongresszusra megbizottainkat el fogjuk küldeni. Ennyiben szegedi társainkhoz csatlakoztunk, mert egyesülésben lévén a törekvések ereje, azt kívánjuk, hogy az itt-ott ellentétes felfogások és követelmények elsimításával ez a kongresszus hozzon egységes határozatokat. A kivitel módozatainak megállapításánál küldötteink által mégis annyit kinyilatkoztatunk, hogy a társadalmi segély útjára lépni az állás méltóságával összeférhetetlen; a bár kamattalan kölcsönről pedig azt tartjuk, hogy ez sok időre leköti a fizetést s — Nincs most puskám, kis barátom. — Jer velünk | városba. Ott majd meglátjuk. Kissé megvigasztalódva ez ígéret folytán, bejött a házba a fiú, mig mi jól-rosszul elföldeltük szülőit. Másnap velünk jött. S minthogy már nemsokára elfáradt, egyikünk felültette a bornyujára s igy haladt tovább a menet. gi Másnap és harmadnap a gyerek velünk maradt, senkinek sem volt bátorsága megmondani neki, hogy fiatal még katonának. Napról-napra hevesebben követelt fegyvert s dühösködött, hogy még nincs felöltöztetve. — Ha holnap elutaznak, nem lesz kész s nem visznek magukkal. A nap épen karácsony volt. Elhatároztuk, hogy megvárjuk az éjfélt s vacsorát rendeltünk. A gyereket korább lefektettük i megígértük, hogy felköltjük. Ezt én vállaltam magamra. Tizenegy és fél órakor elmentem utána, hogy felköltsem. Az emeleti kis szobában hideg volt, a gyertya fénye nem költötte fel a fáradt gyermeket- A‘ régi szokáshoz híven két kis czipőjét oda tette a tüzetlen kandalló elé, gyermekies bizodalmában. Az ártatlan nem tudta, hogy apja, anyja halálával a kis Jézus is meghalt s csendesen pi- hegve várta a boldog ébredést. S milyen csalódás fogná érni reggel. Mennyivel árvábbnak fogja magát érezni. Hirtelen egy gondolatom jött. Lelopóztam a lépcsőn. Meghagytam, hogy ne költsék fel, a mig vissza nem jövök s elsiettem egy fegyvergyároshoz, a kinél még nyitva volt a bolt. Éjfél előtt pár perczczel már újra ott voltam. Mindenki várt rám. — No, mit jelent ez ? kérdé az a nagy sza- kállu katona. — Majd meglátod. A gyerek oluszik még, ugy-e ? — Persze ! Fellopőztam hozzá anélkül, hogy megmondtam volna, mit akarok. — Most már hívjátok le, mondám visszatérve, de csak innen. Kopogtunk, kiáltoztunk s majdnem azonnal láttuk megjelenni a fiút, egy ingben, katona sapkával a fején, tölténytartó vetve a vállára s a kezében kis lovaskarabélylyal. Karácsony ! kiáltá. A kis Jézus puskát hozott. III. Másnap elutazunk. Négy nap múlva a poroszokra bukkantunk. Reggel volt, egy csalitos helyen. A bokrokra tapadt köd foszlányokra szakadt a puskák villámaitól. Alig lehetett látni. Hirtelen nagyot kiált a gyerek; — Ott van, ott, látom, a megett a nagy fa megett. S egy magános fát mutatott a tisztáson, a mely mögött valóban egy lovag látszék mozogni. Felismerte az ulánus tisztet. Oda akart rohanni. A mint felugrott, fedezetlen maradt, s hanyatt esett egy golyóval mellében. A tiszt lőtte le revolverével. — Gyáva, kiált egy katona s biztos kézzel lassan ráfogta a puskát. í A tiszt lovának egyik lábát eltörte a golyó s estében maga alá szorította gazdáját. — Előre ! Boszuljuk meg a kicsit! s futva rohantunk át I tisztáson. A poroszok, vezetőjüket a földön heverve látva, megfutottak. Az a katona elsőnek érkezett a tiszthez s egy golyó elvitte a sapkáját, a mi úgy elrepült, mint egy madár. — Csak tovább jó ember ! mondá megmarkolva csuklóját aczél kezével. A revolver többi lövése a légbe sült el, a katona kiragadva foglyát a ló alól, térdét mellére tette. — Hozzátok ide a kicsit— kiálta. Az már hörögni kezdett. — Nem lehet, — mondák — haldoklik. Menydörgettét — kiálta az öreg, az mégsem lehet, hogy elégedetlenül távozzék el. S felkapva a tisztet hóna alá, odavitte a gyerek mellé. A gyermek mosolygott s az élet visszatért belé. — Gyáva — mormolta. Egy fának támasztották s a katona térdre nyomta előtte a tisztet. — Öld meg, kicsikém, öld meg! tudod, hogy megigértem. A gyermek görcsösen forgatgatta a földön fekvő karabélyt. Hirtelen, gyors mozdulattal összeszedve minden erejét, a mi még csak volt, az agyat sebesült kebléhez szorította s a csövet a német arczának irányozta s elhúzta a ravaszt. A tiszt feje szét volt zúzva, s a gyermek halott.
