Veszprémi Ellenőr, 1901 (4. évfolyam, 28-51. szám)
1901-07-13 / 28. szám
Előfizetési ár: Egész évre 12 kor. (6 frt — kr.) Fél évre . • 6 kor. (3 frt — kr.) Negyed évre . 3 kor. (l frt 50 kr.) IV. évfolyam Egyes szám ára 24 fillér. Veszprém, 1901 jiüius 13. VESZPRÉMI ELLENŐR FÜGGETLEN ÚJSÁG. 28-ik szám. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Megjelenik minden szombaton. Előfizetéseket és hirdetéseket kizárólag a kiadóhivatal: Virág-utcza 103. szám fogad el. Felelős szerkesztő: VÁRKONYI DEZSŐ. Hirdetések egyezség szerint. Nyilt-tér garmond sora 30 fillér. Bérmentetlen levelek csak ismert kézből fogadtatnak el. ! fl forma és a nyomda változott. .. Veszprém, 1901. jul. Tisztelt előfizetőink e mai számmal meg- változott formában kapj ák kézhez a „Veszprémi Ellenőr“-! De nemcsak a forma változott, hanem változott a nyomdai műhely is, a mely- ! bői több mint három éve e lap a közönség kezébe került. Normalis körülmények között egy újság életében úgy az olvasó közönségre, mint a lap szerkesztőségére nézvést teljesen érdektelen és lényegtelen kérdés az, hogy melyik nyomdaintézet szedőszemélyzete és nyomógépe adja meg a szerkesztőség szellemi működésének sajtótermék-jellegét és kinek jutna eszébe törődni azzal, hogy változik-e ez a nyomdai technikai közeg, avagy nem? . . . A mi nyomdaváltoztatásunknak azonban jelentősége és története van, a melylyel jövő számunkban részletesen beszámolunk t. olvasó közönségünknek. Egyelőre most csak annyit jelzünk, hogy ez a hirtelen nyomdaváltozás a veszprémi közéleti lesipuskások ocsmány manőverének következménye, a mihez eszközül odaadta magát Paur Ödön a „Vesz I prémvármegye“ szerkesztője. Jutalma nem marad el. Bennünket, persze, várakozásuk ellenére I csak pusztán kényelmi szempontból zavart meg I ez a változás, mely t. előfizetőinket is csak í annyiban érinti, hogy ezentúl helyben vasárnap délelőtt, vidéken pedig hétfőn kapják i kézhez a lapot. A hirtelen változással járt százféle elfoglaltság közepette — fentiek előrebocsátása után — még csak annak a kijelentésére szó ritkozunk, hogy a forma és a nyomda változott, de a lap szelleme, kitartása és czélja nem. A „Veszprémi Ellenőr“ szerkesztősége. Egy czikk, a mely ide szól. Veszprém, 1901. jul. A „Budapesti Hírlap“ e heti — keddi — számának vezető czikkelyében a vármegyék állapotával foglalkozván, a czikk egy részében a vármegyei tisztviselőkről olyan képet fest, mely azt a benyomást teszi reánk, mintha egyenesen Veszprémben fotografálták volna. A czikk említett része a következő- képen hangzik : „A Tisza-féle kormányzati iskola, a mely behozta a parlamentbe a kompatibilitás védelmét, ugyanezt honosította meg a vármegyékben is. Neki kapóra jótt a kis fizetés, mert ez kényszeritette a vármegyei tisztikart a vármegyei inkompatibilitásokra. Mert azt a vármegyei életnek minden ismerője tudja, hogy az inkompatibilitásoknak egész raja van a vidéki közigazgatás kebelén. A tisztviselők tekintélyes része ügynöke privilegizált biztositó vállalatoknak, a hol a közvagyont s az árvák vagyonát biztosítani kell; vezetői a vidéki takarékpénztáraknak, ezeknek az uzsora-telepeknek, a hová belekerül a gazdag árváknak pénze, a miért egész harcz szokott folyni a bankok között; Protektorat kiváltságos vállalatoknak, a melyek főleg az utmunkákra pályáznak, s építik is hatra-vakra a drága és rossz utakat, a melyeket mindegyre elvisz az árvíz, vagy csak egy nagy eső is, s a melyek soha nincsenek készen. Hallatlan az a rendszer, hogy a megyei építészeti hivatalok tisztviselői, a kik a legfontosabb anyagi érdekeknél pártatlan szakértőkként szerepelnek, hihetetlenül silányan vannak fizetve, úgy hogy egyenesen rá vannak utalva arra, hogy napidijaikat félretegyék és hogy rendszerint a vállalkozók ellátását vegyék igénybe hivatalos kiszállásaik alkalmával. Az államkormány ezt igen jól tudta, valamint tudta azt is, hogy a körjegyzők az adóelszámolással mily sok visszaélést űznek. De hallgatva nézte. Mert az anyagilag gyönge és tört cserepekkel biró tisztviselő a legbiztosabb kortes-eszköz s vakon engedelmeskedő, a kit minden törvénytelenségre föl lehet használni. Voltak tisztviselők, a kik hosszú bűn- lajstromukkal évtizedekig fönntudták magukat tartani s a vármegye legjobbjai A „Veszprémi Ellenőr“ íárczája. Üzenet a legény után. Nem amolyan szemenszedett legények a borzaváriak. Egy kicsit véznák, egy kicsit satnyák, nem tudja őket kihizlalni az egészséges bakonyi levegő sem. Más vidéken mutatóba való szépszál emberek ugarolnak, itt törpe fajzat ballag nagy szomorúan az ösztöke után. Vékonyan is ereszt itt a termés, azt is hamar fölélik; porczió fizetésre is alig jut valamicske, miből aztán önként következik, hogy Borzavárott mindétig jócskán akad dolga a végrehajtónak; kinek a mestersége — köztünk essék a szó — csúnya mesterség és nem igen akaródzik bevenni a magyar ember természete. De mint a bokrok között találunk néha sudárba szökkenő fát is, elvétve ebben a hepehupás faluban is akad katonai mérték alá való anyag. Olyan, aki megbirkózik testet aszaló meleggel, fogat vaczogtató hideggel s ha kell és ha van miből, iszik egész a padhajlásig, Az ilyenre aztán büszkék a falubeliek s. nem engedik, hogy rossz szó érje. Nagy esemény volt az, mikor Balta Jóska pántlikás kalappal jött haza a városból, a sorozó bizottság elől. Végig is kurjantgatta az egész utczát, — hagyták; egyenesre verte a „félékeny“ botos görbe hátát, — emiatt se akasztottak keresetet a nyakába. Mert a Balta Jóskának ezután már minden szabad: — ő a király embere, aki ha bérük • kol az armadiába, száz szobás kaszárnya ablakából sóhajthat el haza, Borzavár felé, ha ugyan elsóhajt. Mert ha már katonának vedlik át a legény, kisebb gondja is nagyobb annál, hogy ott pihentesse meg gondolatainak fehér galambját a falusi templom pléfedelü tornyán . . . Csak az érzékenyebb szivüek cselekszik meg ezt, az olyan fajta leányos természetűek, kiknek mindig sirhatné- kuk van. Balta Jóskát nem ebből az anyagból gyúrta össze a teremtő. Volt is neki mit aprítania a tejbe, mert ha a Gergő bátyja, a ki magtalan, meghal, hát az egész birtok rája hámzik. Ennek tudatában hát Balta Jóska szivét ha valami keserűség hervasztja, bepönög a nagykorcsmába, leül a keresztlábu asztal mellé, erős, csontos öklével odasulykol az asztal közepére s csak annyit mond a korcsmárosnak: — Iszok! Az ital aztán rózsás kedvbe ringatja, mint hogy minden jótermészetü embert rózsás kedvbe ringat az ital. Az élet útjait ekként némi könyebbséggel lehet megjárni s duplán jól esik az a tudat, hogy az otthonvalósiaknak még élénk emlékezetében van az ember; — mint teszem, Balta Jóska is. A röjtöki uraságtól jöttek a borzavári birka- nyiró asszonyok és leányok. Jó kereset a birkanyirás igy nyár elején. Hét krajczárt fizetnek egy birka gyapjúnak a lehántá- sáárt; aztán szaporán lehet bánni az ollóval, ha van valamelyes kis fürgeség a testben 1 Nagy csapatba verődtek össze az asszonyok és leányok. Akadt köztük hatvan esztendős, összetöpörödött anyóka, úgy a harminczas felé hajló tűzkő természetű menyecske, meg amolyan tizenhat tavaszt látott almavirág képű leányzó. Rossz kedvűek voltak, mert még nem fö- löstökömöztek. Hanem ahogy bevágták a karaj kenyeret, meg az érett túrót, menten megoldódott a nyelvük. A fiatalabbja itt-ott pedzette a nótaszót s az énekükkel később majd fölvették a vasúti kupétát. De mindig csak egy nótaszöveg motoszkált a fejükben. Körülbelül ez lehetett: Gyönge a nád, lehajlik a földre, Sir egy kis lány, elhallik messzire; Elhallik a győri kaszárnyába, Megláthatlak rózsám nemsokára. Hallgatva a nótát, elibém képzeltem a bakát,
