Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1883 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1883-04-08 / 14. szám

Tekintetes szerkesztő űr!

Szeged, 1883, ápr. 2.

Bármelyik festőművész hivatott ecsetjére érdemes az a szép kép, melyet ma városunk nyújtott a szemlélőnek- A nappal hatalmas és dicső királya vigadva jött fel keletről s aranysugarakat szórt az ünnepi díszbe öltözött derék magyar városra Az imposans épületeken lengő nemzeti színű lobogók, a testületek és társulatok lázas tevékenysége, a nőegyletek és társulatok működése, a tiszai kőpart, mint középpont felé sietve tóduló ember sokaság arczain szemlélhető örömmosoly, s a part egész hosszú vonalát sűrűn ellepő, várakozó népcsoportoknak festői látványt nyújtó tarka vegyülete, — mindmegannyi kiegészítő részei az örömmel látott gyönyörű képnek. Ünnepe volt e nap varosunknak, oly ünnep, melyet a naptárakban hiába keresünk, oly ünnep, mely nemzetünk életében is csak századok után fordúl elő, de melyet Clió fényes betűkkel vés fel a történet márvány tábláira. Ma érkeztek úgyanis bukovinai magyar testvéreink városunkba, — ezeknek fogadása, üdvözlése és meg- vendégelése végett gyűlt össze a Tisza partján a lelkes polgárság s várta türelmetlenül a hajókat, melyek édes közauyánktól elszakadt testvéreinket hozták. Én is szaporítottam egygyel a néző és várakozó közönség óriási nagy számát s egy csepp voltam ón is a hullámzó nagy néptengerben. Nézve a napról napra folyton emelkedő haragos folyam rohanó árját, bámulva a bámulatos szakértelemmel tervezett és a teljes befejezéshez közelálló nagyszerű tiszai vasiadnak a folyó medre fölött épülő vasíve- zetén rendkívüli ügyességgel és gyorsasággal dolgozó munkásokat, gyönyörködtem a művészet szépségében és egyúttal csodáltam az emberi elmének és szilárd akaratnak hatalmas erejét. Az emberi elme által alkotott műremekek fölött gondolkodva, feltá- rúltak lelki szemeim előtt azon letűnt nagyságok is, kik sokat gondolva, sokat érezve, érzelemgazdag költeményekben adtak kifejezést a haza és nemzet iránt való szeretetöknek s a szónak villámként gyújtó ereje által iparkodtak hatni, alkotni és gyönyörködtetni. Halhatatlan költőkirályunknak egy szép allegóriája is eszembe jutott s azon gondolata fölött elmélkedtem, midőn a szörnyű magányban lekötötten ülő, árva édes anya gyermekeiért eped ve így szól:

„Oh jertek ölembe.

iázép gyermekeim;

Áldásra emelten

Várnak kezeim.

Oh jertek, oh jertek az édes anyához !*

Eljöttek, itthon vannak, lelkesedett örömmel Qdvözlik a felvídúlt édes anyát!

Láttam őket, szóbaálltam velők, megszólítottam embert és asszonyt, gyermeket és leányt, öreget és fiatalt s mindjárt felismertem rajtok az eredeti magyar typust, örömmel hallottam tiszta magyar beszédjüket ; de fájt a lelkem a resignatió hangján előadott szenvedések és nyomorúságok, az átélt sanyarú körülmények hallásakor Jöjjenek haza mindnyájan ; övéké is e\ a föld, nekik is itt kell élni és meghalni'....

De majdnem elmélkedésbe merülök ; hiszen én csak az ünnepélyes fogadtatásról Akartam rövid tudósítást küldeni becses lapja számára. A hajóból kiszállott bukovinai magyarok fogadtatása és megven- dégelése amily szívélyes, ép oly nagyszerű volt, méltó az alföldi városok legmagyarabb városának jó hírnevéhez és vendégszeretetéhez. A perczekig tartó »Éljen“ és .Isten hozta* kiáltások lecsíllapúltával Nagy György jószágigazgató intézett egy igazán szép és hazafias szellemű beszédet a bevándorlók fáradhatatlan vezetőjéhez, Odescalchy herczeghez, kinek válasza után, melyben személyes tapasztalatai alapján vázolta a nem magyar területen lakó testvérek szomorú állapotát , Szluha főkapitány üdvözölte őket a város nevében s meghívta a vendégség színhelyére, a kaszinó termeibe. Miután Csobota testvérek egyike, egy értelmes és gazdag andrásfalvi polgár, ezen beszédre a csángók nevében igen talpraesetten válaszolt, megindultak, s a fellobogózott diadalkapunját zeneszó és az ujjongó polgárság kisérete mellett a közeleső kaszinónak Ízlésesen feldíszített s meleg és hideg

ételekkel dúsan megrakott termeibe vonultak. Az út fáradalmai által megviselt magyar testvérek alig fogtak hozzá az ételek és italok elköltéséhez, már is megindúltak a sikerült toasztok, nekihevííltek a bukovinai testvérek is s a viszontlátás fölött érzett öröm tolmácsolása mellett szívből fakadt köszönetét mondottak a testvériesség ily megkapó nyilvá- nűlásáért. — Egy csinos csángó menyecske is, névszerint Szőcs Cziczelle, felköszöntőtte Odescal- chyt mint megszabaditót; egy másik, névszerint Pap Mari, a nőegyleti hölgyeket élteté. Fűszerezték a mulatságot a nagy érzéssel elénekelt csángó dalok, melyben honvágyuknak, átszenvedett, kínos gyötrelmeiknek, az oly rég óhajtott Ígéret — föld meglátása fölött való örömüknek adtak kifejezést; mindegyikben mély érzelem, magyar zamat és szép őszinteség nyilvánúl. Énekeltek még a „Megy a gőzös Kanizsára“ czimű népdal melódiájára önmaguk által készített dalokat is. Amint a jó étel és tinóm ital elfáradt tagjaikba erőt öntött, a jó czi- gányzene varázsa alatt tánczra perdültek és a tűzről pattant csángó menyecskék és legények ugyancsak járták a csárdást oly hévvel és tűzzel, mint a tősgyökeres alföldi nép deli termetű fiatalai. Azonban nem részletezem a meghatóbbnál meghatóbb jeleneteket; elhallgatom a királyi biztos megjelenését ; azt sem említem fel, hogy egy polgár két csángó embert miként csalt el magához, csakhogy őket kedve szerint megvendégelhesse és felöltöztethesse a saját házában; arról a csángó menyecskéről sem szólok, ki a csecsemőt megszoptatván jó kedvében vörös borral kínálta meg, — mert komolyan tartok attól, hogy akkor levelem a nagyobb terjedelem miatt széles körben ismeretes lapjának közlésre váró, jeles czikkei által leszorittatik azon helyről, melyet jelen tudósításom számára kiváló tiszteletem kijelentése mellett kérek. Itt csak azon szépről és a szépnek azon néhány nyilvánúlásaíról emlékezem még meg kevés szóval, melyet én a fenntebb ecsetelt ünnepély képének hátterén észrevettem.

A fényes fogadtatás és dús megvendégelés mellett szép volt ez ünnepélyben az, mi annak eszközlője, előidézője, szülő anyja volt, — a szeretet és érdeklődés, melylyel e nemes város lelkes és áldozatkész polgárai keblükre ölelték a kedves vérrokonokat ; mert ezen tény ünnepélyes tiltakozás és hatalmas czáfolat volt a fölszínre került megyekérdés alkalmából rosszakaratúlag világgá bocsátott azon koholmány ellen, mintha e nagyjövőjű város polgárai bizonyos apathikus állapotban sinlődnének. Azöröm- könyek csillogása a szemekben, a lelkesedés pírja az arczokon, a megrakott kosarak a kezekben egészen mást bizonyítottak.

Beigazolva láttam azon mondás igazságát, hogy „a ha^a hiányát semmi sem pótolja ki.* Az éden- kert is kopár sivatag annak, kinek könyei idegen főidre hullanak.

Láttam tündökölni a jótékonyságot, fényleni a honfiúi erényt, ragyogni a lángoló honszerelmet, ünnepelni a testvériességet.

* *

Azzal fejezem be tudósításomat, hogy találjanak kárpótlást sokat tűrt és szenvedett magyar testvéreink igazi hazájckban s legyenek derék és hű fiai, ápolói és segítői az édes közanyáuak, hogy ők is egy szívvel és lélekkel hatva, alkotva és gyarapítva előmozdítsák a mindnyájunk legfőbb óhajtását képező nemzeti fényt. Syvaratkó Kálmán.

Közigazgatási bizottság ülése.

— April 2.

Az alispáni hivatal ügyforgalma 1989 darabot tüntet fel. A megyei pénzforgalom volt : javadalmazás 6400 írt — kr.

közmunkaváltság r. 1056 frt 35 kr.

betegápolás 98 frt 05 kr.

téritmény 575 frt 07 kr.

katonabeszállásolás 1650 frt 30 l/t

győri árvizkárosok 228 frt 59 kr.

tiroli „ 33 frt 65 kr.

Arany szoborra 46 frt 08 kr.

csak fekete hajzata és a bánat, mely arczán ült, volt sötétebb. Egy ifjú karján kisérte a gyászmenetet a temetőbe és midőn már az utolsó marok föld is a koporsó fölött volt, az ifjúhoz for dúlva megszólalt.

— Nézd fiam — mondá az uj sirra mutatva — itt nyugszik az, ki gazán szerette anyádat.

E szavak hallatára az ifjú arczán valami megmagyarázhatatlan fájdalom kilejezése ült, ajkai vonaglottak, neíelejts szemeiben pedig könycseppek rezegtek. Sem az ifjút, sem pedig a nőt sem ismertem, de a valót, mit később tőlük megtudtam, már sejteni kezdettem, a nő Katinka, az ifjú pedig ennek fia, Elemér volt. Vagy 2 napig tartózkodtak A . • . falván, mely rövid idő alatt sem volt nehéz velők megismerkednem. Ismeretségünk később a legbensőbb barátsággá fejlődött. Lakásuk a közeleső városkában volt, hol én is később állandóan letelepedtem.

Minden napos látogató lettem Elemér barátomnál. Ilyenkor csak ki szoktunk ülni a kerti lúgosba, hol Elemér édes anyjával oly sokat beszélgetettük szegény István bácsiról. Oly jól esett beszélgetni szegényről.

Szerencsétlen Katinka! mennyi sóhaj szállott fel ilyenkor az ő kebléből ... Az a titkos bánat, mely e sóhajokat szülte, ezután már nem sokáig rágódott a boldogtalan nő szivében . . . Ősz lett és az elfonyadt lombok sírjára hullottak.

Szerettem Elemért, oh de hisz ő is oly őszintén ragaszkodott hozzám. Aki őt úgy ismerte, mint én, annak lehetetlen volt őt szívből nem szeretni. Castor és Pollux barátsága nem volt őszintébb, nem bensőbb és szorosabb, mint a mienk. Elbeszélte anyja élettörténetét is, a mint azt már István bácsitól hallottam.

— Bárcsak — szóla — azt tudnám, hogy apám is elesett á csatában; hidd el barátom, akkor

még büszke is tudnék lenni szerencsétlen származásomra; de igy ez a kétség ... ki tudja — foly- tatá indulatosan — nem lett-e belőle is valami török basa; ki tudja, hol és merre jár; ki tudja hányán jutottak általa sorsüldözte anyámnak keserű körülményei közé?

Vigasztalni akarám ; még azt is el akartam vele hitetni, hogy István bácsi után tudom, miszerint az ő apja is ellesett Branyicskónál. De hiába, ő csak nem tudott megnyugodni. Beszélgetésünket az ajtón kívülről hallatszó kopogtatás szakitá félbe.

— Szabad! kiáltottunk mindketten egyszerre.

Az ajtó megnyílt és belépett egy agg férfiú.

Kopott ruhája hosszú utazást, kiaszott arcza

és görnyedt alakja kimondhatlan szenvedéseket tolmácsoltak,

— Kit keres? kérdé Elemér.

— N . ... Katinka fiát; — volt az agg férfiú válasza. Cudálkozva néztünk az ismeretlenre.

— N .... Katinka fia én vagyok; — szólt Elemér.

— Oh és én N . . . Katinka fiának atyja vagyok — viszonzá az idegen Elemér keblére borulva.

Vájjon ki tudná megmondani, hogy miért sirtunk e pillanatban mind a hárman? Távozni akartam.

— Ne, oh ne menj el jó barátom — kiáltá Elemér — hisz még apám sem közölhet velem oly titkot, hogy te azt ne hallhatnád.

Ezután több mint félórai néma csend volt, melyet az agg szakított meg.

— Tudom, hogy nem sokáig élek — mondá — de azt a rövid időt a mi még hátra van halálom órájáig, azt fel akarom használni, hogy felfedezzem előtted sorsomat egyetlen gyermekem, hogy ne átkozd egykor szerencsétlen apád emlékét. Ifjú voltam még, midőn megismerkedtem anyáddal . . . .

— Apám — szólt közbe feszült kíváncsisággal Elemér — ne fáraszsza magát és ne kezdje a

különféle 187 frt 99 kr.

veres-kereszt-egylet 46 frt — kr.

csángóknak 20 frt — kr.

összesen 15342 írt 08 '/2kr.

és 5 drb arany.

A közegészségi állapot valamivel volt kedvezőbb, mint februárban. A hasznos házi állatok egészségi állapota kedvező volt.

A megyei kir. tanfelügyelő jelentéae szerint volt az 1881/2-ben a megyében a 2 rendezett tanácsú városban, 184 községben és 112 népesebb pusztán 300 tanintézet, ezek között 20 pusztai. A tankötelesek száma 37031-re rúgott. Az összes tankötelesek megyénk lakosságának 17‘70/0 teszik. Az iskolába járók főösszege volt 34637. A 300 iskolánál volt 337 okleveles tanító, nem okleveles 74 ; ezek közt 367 férfi és 44 nő. A tanítók közöl 40 éven túl 42 szolgált. Az igen érdekes jelentés ismertetését folytatjuk.

Y eszprémmegyében

fennálló i\r. iskolák tisztelt tanítói, illetve tisztelt tanítónőihez /*)

A népoktatás előmozdításában a tanító nem mint utolsó tényező szerepel. Nehéz de magasztos hivatásának csak úgy bír tökéletesen megfelelni, ha a kor szellemét megértve, minden kínálkozó alkalmat megragad, mely föladatának sikeres megoldá- dását elősegítheti és biztosítja. Ezen czél elérésére már több, mint egy eszköz áll a tanító rendelkezésére, de egyik sem vezet a kívánt eredményhez, ha a továbbképzés szükségességének érzete hatalmasan nem sarkalja munkálkodásában. Az önképzés szolgálatában pedig áll leginkább a ,tanitó egyesület.* Ez adja meg az alkalmat mindegyiknek, hogy tehetségét és őszinte törekvését érvényesíthesse, ismereteit gyarapíthassa és az iskola négy falai közt tett tapasztalatok felől elmélkedvén a nevelés-oktatási ügyet előmozdítani segítse.

De a tanítók között vidékenként történő egyesülésnek az önképzés fontos feladatán kívül még sokkal magasabb és a tanügy emelésére nagyon is kiható és hazánk érdekében is fekvő föladata van. A tanító hivatásánál fogva egy általános, a nép szellemi és erkölcsi művelésére ezélzó, hazafiui és nemes föladat betöltésében láradozik, melynek sikerét koczkáztatja, ha nem iparkodik hozzájárulni, hogy a népoktatásügy országosan egységessé és egyöntetűvé váljék. Ezt pedig nem is lehet máskép elérni, mint a tanítók egyesülése által. A nevelés- oktatás szempontjából tehát elkerülhetetlenül szükséges, hogy a tanító valamely tanítói egyesületnek tagja legyen és ennek tevékeny működésében részt vegyen.

A tanító saját érdeke is megkívánja ezt! Az iskola és a tanító személye oly szoros viszonyban vannak egymással, mint ok és okozat. Egyiknek haladása vagy hanyatlása nem maradhat befolyás nélkül a másik részre, és ha tanítói érdekről van szó, akkor az bizonyos értelemben az iskola érdeke is. Saját érdekeit pedig hathatósabban óvhatja meg és szükség esetében védheti meg valaki akkor, ha valamelyik testület tagja, mintha külön áll magára hagyatva.

Ha meggondoljuk, hogy az egyes tanító társadalmi állása is azon arányban emelkedhetik, a mely szerint az illető tanítótestület a kor követeléseinek megfelelve, a közvélemény becsülését érdemli ki magának: akkor mindegyik hivatásáért búzgólkodó tanító, nemkülönben az iskola minden barátja nem fog idegenkedni a tanítók egyesülésétől, sőt szívesen megragadják a kínálkozó alkalmat, hogy tauitóegyesületet létrehozni segítsenek.

Veszprémmegye ezen tekintetben ugyan nem maradt hátra, mert van az egész megye területén 10 tauitóegylet, és pedig: 1. Pápa város és vidéke általános, — 2. Pápa esperesi kerület róm. kath, — 3. Cseszneki esperesi kerület róm. kath. tanitó- egylet, — 4. Nagy-Somlyó vidéki róm. kath., —

5. Veszprém vidéki kath. néptanítók önképző- és segély., — 6. Veszprém helv. hitvall. egyházmegyei,

*) Múlt számunkból térhiány miatt kimaradt. Szork.

dolgot elejéről; kinszenvedett anyám után ismerem az ön élettörténetét a szabadságharcz kitöréséig, beszélje el, hogy mi történt azután?

— Igenis gyermekem, a szabadságharcz kitörésekor hagytam el otthonomat, hogy megvédjem hazámat és elhagytam kedvesemet, hogy ne kelljen szülnie rabhazában rab gyermeket. Kápolnánál egy fáradt golyó mellembe fúródott, de mivel sebem lényegtelennek látszott — bár orvosaim akkor kijelentették, hogy e golyó hozhatja meg halálomat — pár hét múlva ismét a csatatéren voltam. Érzem, oh érzem — mondá az agg férfiú nehezen véve lélegzetet, hogy orvossaiinnak igazuk volt .,. Világosnál kapituláltunk — folytatá erőt véve magán — és innen muszka fogságba kerültem, honnan csak nehány hó előtt sikerült szabadulnom. Hosz- szas fáradalmak és nélkülözések után elérkeztem ifjúkori boldogságom helyére, hogy kedvesemnek férje, gyermekemnek pedig apja legyek. Itt hallottam meg a lesújtó hírt, hogy későn jöttem.

Mialatt az agg férfiú ezeket mondá, látszott rajta, hogy a hosszas beszéd nagyon is elárasztotta. Légzete időnkint elállt egy pillanatra és többszörösen kellett neki megpihenni.

— Most ismered fiam apádnak mostoha sorsát; mondd meg, oh őszintén mondd meg, megbocsátasz-e nekem? kérdé az öreg könyezve.

— Apám, egyetlen drága jó apám, ez a perez a legboldogabb az én életemben; most már ón is fölemelt fővel járhatok az emberek között, hisz az én apám is becsületes férfiú volt.

Apa és fiú könyei összefolytak, én pedig meghatva álltam mellettök.

— Mégbocsát gyermekem — mondá halkan Elemér atyja — akkor . . . akkor megbocsát anyád és megbocsát az isten is. Most már meghalhatok.

Ezen izgalmas jelenet után az agg férfiú körünkben maradt, míg orvosa szomorú jövendölése

— 7. Pápa helv. hitvall. egyházmegyei, — 8. So- lyomvidéki evang. tanitóegylet. — 9. Bakony vidéki evang. — és 10. Mezőföldi helv. hitvall. egyházmegyében.

Egyesültek már minden felekezet tanítói, — egyedül mi izr. tanítók, csatlakoztunk majd az egyik, majg a másikhoz, vagy pedig az „országos izr. tanítóegyesületének vagyunk tagjai. Pedig vannak oly viszonyaink és oly helyi érdekünk is, melyeknek említett egyesületek kebelében nem szerezhetünk érvényt, vagy talán vannak olyan izr. tanítók is megyénkben, kik egyik egyesülethez sem tartoznak. A tétlenség és csendes szemlélkedés kora már lejárt és talán nincs távol azon idő sem, a midőn felsőhatóságílag kötelességévé fogják tenni mindegyik tanitónak, hogy környékén lévő valamelyik egyesülethez csatlakozzék. Ezen kényszerűség bekövetkezhetőségének a magas közoktatásügy minisztérium moralice már adott kifejezést tanügyünkben korszakot alkotó rendelésével, mely szerint két évenként egyszer összehívja Budapestre „országos tanitó-testületi képviseleti közgyűlést.“ Ne várjunk tehát, míg a haladásnak feltartóztathatatlan kereke bennünket is belesodor, inkább előzzük meg és bizonyítsuk így be, hogy mi sem maradunk tétlenül föladatunk megoldásánál. Egyesüljünk!

A veszprémi izr. tanítótestület csak kötelességét vélte teljesíteni, midőn a jó ügy érdekébeu fölhívást bocsátott szét a Veszprémmegye izr. iskoláiban működő ügytársakhoz, hogy egy „Tfes;;- prémmegyeí i\r. tanító ■egyesület" életbe léptetését megpendítse. Kezdeményezésünk nem maradt pusztán elhangzó szó, amennyiben t, ügytársaink jól felfogott érdekükben az eszmét felkarolták, az alakuló gyűlést akkor itt helyben megtartottuk és létra jött a tervezett tanitó-egyesíilet, melynek alapszabályai a magas ministerium részéről jóváhagyva már vissza is érkeztek. Egyesületünk ily- formáu törvényes nevet nyervén várja, hogy erőteljes életet adjunk neki. A t. ügytársaktól, kik első fölhívásunkra is készségesen és áldozattal siettek az eszme mepvalósításához hozzájárulni, föltehető, hogy hasonló búzgalommal és munkássággal fognak iparkodni fiatal egyesületünk életét fönntartani. Midőn ez alkalommal az egyesület által kitűzött pálya- kérdéseket közzé teszszük és a megye területén izr. iskolákban működő, de egyesületünkhöz még eddig netán nem csatlakozott ügy társainkat a maguk érdekében az egyesületbe való belépésre tiszteletteljesen fölszólítjuk, hiszszük, hogy a t. ügyfeleink őszinte törekvéseinkben támogatni fognak.

A „Veszprémmegyei izr. tanitó-egyesület“ következő pályakérdéseket tűzött ki:

I. „Miképen tanittassék az alkotmánytan a népiskola felső osztályaiban, hogy e tantárgy oktatása által a növendékek a törvény iránti tiszteletre és honszeretetre serkentessenek ?* A legjobb dolgozat jutalma öt frt értékű tetszés szerint válaszható irodalmi mü, (Krausz József úr ajándéka) és két frt (tek. Dr. Sándorfy Miksa úr adománya.) — II. Állapíttassanak meg a héber nyelv tanításánál követendő főbb elvek s azoknak alkalmazása gyakorlati mintaleczkében bemutatandó. A legjobb ip-űka jutalma egy arany pályadíjjal jutalmaztatik. 7 j A dolgozatok f. évi junius 1-éig a szerző nevét rejtő oly levéllel együtt, melyben úgyanazon jelige foglaltassák, mely a pályamű homlokán áll, a fVeszprémmegyei i\r. tanitó-egyesület* elnökségéhez küldendők.

S^ép Lipót, Baum Fülöp,

ideiglenes titkár. egyes, elnök.

Arany János szobrára.

A veszprémi kath. nagygyinnauium ifjúsága Arany Jánus szobrára saját kebelében ezen gyűjtést rendezte.

I. osztály: Kindl Béla 50 kr, Lamberger Márkus 50, Kenessey Aladár 40, Strinovics Jenő 20, Bauer Gyula 20, Zalaváry Andor 20, Plosszer Ferencz 10, Müller Béla 10, Pálinkás Endre 10, Steinecker József 10, Steindl János lo, Huszár László 10, Bossányi Gyula 10, fíóthauser Dezső 10, Anczenperger Antal 10, Lambert Vilmos 10, Balogh István 10, Király Gáspár 10, Végh Rezső

be nem teljesült. A golyó, mely Kápolnánál mellébe fúródott, lasanként lejebb szállt, mig végre tüdejéhez jutott. Elemér minden lehetőt elkövetett, hogy meghosszabbítsa atyja életét, de hiába. Azt a csapást, melyet ellenünk a halál intéz az ő kaszájával : elparirozni nem lehet.

Elemér atyja halála óta egészen megváltozott; kevesebbet beszélt, visszavonulva a társaságoktól, saját gondolataiba volt mélyedve mindig. Vájjon miről gondolkodhatott és mi változtathatta át annyira kedélyállapotát ? Én megtudtam azt is. Nem sok idő múlva apja halála után hire futamodott, hogy a minden oroszok czárja előzönlötte beláthatatlan hadseregével a Balkán félszigetet. Egy napon hozzám jött Elemér. Szokatlan izgatottságáról és valami megmagyarázhatatlan örömet kifejező arczárói mindjárt láttam, hogy rendkívüli dolognak kellett történni.

— Búcsúzni jöttem egyetlen barátom; — igy szólt — soká, igen soká, talán soha többé nem látjuk egymást.

— Az istenért mi történt ? kérdém.

— Vágyam teljesedésének küszöbén állok?

— Vágyad — Igen, most látom az időt elérkezettnek véghetetlen boszum kitöltésére. Egy nemzet, egy ország fogja érezni iszonyú boszumat; az a nemzet, mely apám és anyám boldogságát sárba taposta, az most el fog veszni, mint az avarok elvesztek; az a város, hol e szolganép tyrannusa gyakorolja ördögi hatalmát, az a város most romba fog dűlni, mint romba dűltek egykor Jerikó falai. Azutániba viszontlátjuk egymást, boldog leszek.

Mialatt ezeket mondá, arczai kipirultak, szemei lázasan ragyogtak és türelmetlenül járt fel és alá a szobában. Most már tudtam, hogy miért vonult vissza a világtól. Egy nagyszerű boszuterv forralása tette őt oly magábazárkozottá. Szenvedélyes heves természetűnek ismertem Elemért mindig, de