Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1882 (8. évfolyam, 1-54. szám)
1882-03-12 / 12. szám
dig kilónkint 86 írttal, minélfogva egy tíz krajczá- ros pénzdarabra mintegy 3 5, egy 20 krajczárosra pedig 7 krajczár esik, ami 65% veszteséget jelent. Mástel évig a Balaton fenekén. — Még 1880. november 22-én történt, hogy Schönfeld Károly Keszthely ősz jegyzője nyomtalanul eltűnt. Köröztették mindenfelé, de nyomára nem akadtak. E hó 5-én egy balaton-szent-györgyi halász a fenéki hid közelében csukára lesett szigonynyal, de hal helyett rémületére egy emberi hullát hozott a viz felszínére a szigony. A hullának ruhával fedve nem volt lágy részeit a halak már rég lepusztították s igy csak közvetve a hullán talált ruhák, ezek zsebeiben fellelt tárgyak után lehetett megállapítani, hogy az Schöuleld Károlyé volt. Másnap azután eltemették. Sorozás. — Városunkban teguap kezdődött meg a sorozás, a veszprémi járásban szerdán veszi kezdetét és tart márcz. 26-ig, akkor utazik a sorozó bizottság Deveeserbe. Ducliek bécsi egyetemi belgyógyászat nagyhírű tanára e hét folytán Bécsben hirtelen elhalt. A balaton-füredi fürdőparkot már javában tisztogatják. A fenyvesre nagy gondot fordít a buzgó igazgató s az idén már kellemes sétákra lesz alkalmas. A parkok virágtelepei ez idén valóban gyönyörű látványt fognak nyújtani. A kerti munkák nagy buzgalommal folynak. A selyemtenyésztés előmozdítására nézve a közmunka- és közlekedésügyi minisztérium országszerte elrendelte, hogy az államépítészeti hivatalok a közigazgatási bizottság közvetítésével oda hassanak, miszerint az államutak az ország minden részeiben szederfákkal ültettesseuek be, s ez által a községek lakóinak figyelme a faültetvények hasznosságára felhivatváu, a selyemtenyésztés minden irányban előmozdíttassék. A vallás- és közoktatásügyi ni. kir. minisztertől. — Magyarországi illetőségű egyének részére a birodalmi tanácsban képviselt országokban vagy külföldön köttetni szándékolt házasság czéljából kizárólag ezen minisztérium által jogérvényesen kiállítható bizonyítványok az illetékszabás 21. tételének .a) aa) pontja értelmében 1 frtos bélyeggel lévén ellátandók: ezentúl ily bizonyítvány kiadatására czélzó mindeu folyamodványhoz, vagy az 1 frtos bélyeg vagy az annak megfelelő érték készpénzben lesz annyival inkább csatolandó, minthogy annak hiányában a folyamodványok kiegészítés végett vissza fognak küldetni. Az irgalmas-rend érdekében. — A magyarországi betegápoló irgalmas-rend, tudvalevőleg vallás és állásra való különbség nélkül teljesíti ki tűnőén berendezett kórházaiban, emberbaráti nemes feladatát. Hogy ezt tehesse, több mint száz év óta a korona által adományozott szabadalmánál fogva, országszerte könyöradomáuyok gyűjtésére küldi ki tagjait. Ez emberbaráti szempontból oly áldásosán működő szerzetnek tagjait a könyöradományok gyűjtésében, a közigazgatósági hatóságok, az e részben fennálló rendeleteknek hibás értelmezése folytán, újabb időben több ízben megakadályozták. Most a szerzet tartományi főnökének és az ország herczeg- primásáuak megkérésére, a belügyminiszter rendeletet adott ki, hogy a nevezett szerzet tagjai a legfelsőbb elhatározással engedélyezett és évszázadon át zavartalanul gyakorolt könyöradomány-gyiij- tésbeu jövőre akadályozva ne legyenek. Pályázati hirdetmény. — A veszprémi járás szolgabirája részéről közhírré tétetik, hogy a leköszönés folytán üresedésbe jött vámosi körjegyzői állomásra a szabályszerű pályázat megnyittatik. A választás megejtésére időhatárul 1882. ápril 12-ik napjának reggeli 9 órája Vámosra a község házához ezennel kitüzetvén, a pályázók folyamodványaiknak a fenkiirt idő határra alulirt szbiróhoz leendő benyújtására felhivatnak. A vámosi körjegyzőség, melyhez Fáész, K.- és N.-Hidegkut községek tartoznak, a következő évi javadalmazással kapcsolatos: 1., Vámos fizet készpénzt ......................... 400 írt 2 szoba, 1 konyha, 1 kamara, padlás és istállóból álló szabad lakás..........................................80 írt Iro dai átalány.......................................................25 frt 2., F áész község fizet készpénzt .... 120 frt Irodai átalány.........................................................5 frt 8., N.-Hidegkut község fizet..............................65 frt Iro dai átalány...................................................5 frt üti átaláuy.......................................................15 frt 4., K.-Hidegkut község fizet...............................35 frt Irodai átalány.............................. . • 4 frt Ös szesen . . . . 754 frt Pályázatra csak oly folyamodók bocsátatnak, kik a veszprémi jegyzői szigorló bizottság által a jegyzői hivatal viselésére képesítetnek nyilváníttattak. Veszprém, 1881. márcz. hó 21-én. Klec\ár Ferenci, szolgabiró. Erdöügy. — A umlgű vallás- és közoktatási m. k. minisztérium 3987. sz. a. kelt rendeletének meghagyásából a csőszi, dabronyi, puszta-szentmi- hályi, puszta-lovasi, padragi, p.-menyeki, vőrősbe- rényi és márnái közalapítványi erdőbirtokok kezelése iránt 1873. óta fennálló újabban a mellékhasználati tervezetekkel kiegészített üzem-tervek az azokhoz tartozó térképek 2—2 példányával azon megjegyzéssel küldettek meg a megyének, miszerint ezen üzemtervek 1884-ik évben kerülnek az első szabályszerű átvizsgálás alá, mely alkalommal a szükséghez képest módosíttatni, illetőleg kiegészíttetni fognak. A mór megtette kötelességét, a mór mehet. -*■ A nyughatatlan vérü szerecseu, akit magas ambicziói a világ deszkáira szólítottak, megint visszakerült városunkba. Az élet viszontagságteljes pályáinak melyikét fogja megint feketeségével boldogítani, még eddig nem sikerült megtudnunk. Az alsó-városi temetőt — kerítik, a Plosz- szer-sétánynak a kálvária felé nyúló része már majdnem egészen kész. Gyönyörű szép sétahely lesz ott. Vasut-ügy. — A magyar nyugati vasút jan. havi üzleteredményének kimutatása. — Szállított személyek: 421115, gyors- és teheráruk: 32242 tonna bevétel személy és poggyász után 32857 frt. gyors- és teherárukért 90076 írt. Zirczen az ujonczozás f. hó 9-én befejeztetett.,— Kivettetett ujoucz-jutalék fejében az egész járásra 136, ehez hozzá adatván hátralék és pótlások fejében 44, összesen 180; — ebből levonandó a leszámítható mindennemű többletek fejében 4. maradt állítandó: 176. — Az I-ső korosztályból felvéve lett 432. egyén, — Il-ik korosztályból: 300 egyén — a Ill-ik korosztályból 262 egyén. Előállíttatott és megvizsgáltattatott mind a három korosztályból összesen994 egyén. — Alkalmas lett I-ső kofosz- tálybeli: 39. — Il-ik korosztálybeli: 19. — Ill-ik korosztálybeli: 11. öszesen 71, — ezt levonván az állítandó 176-ból maradt hátralék: 105. — Szomorú jele az időknek! A rendőrség figyelmébe. — Ács Kudolf, megyei levéltárnok, úr, nagy gonddal és áldozattal iparkodik a tüzoltó-őrtanya előtt jobbra felhuzódó hegyrészt befásítaui és rendezni. Hogy nemes buzgalmát a kívánt siker koronázhassa, kell, hogy azt a helyet úgy rendőrségünk őrködő figyelmébe, mint közönségünk szives pártfogásába ajánljuk, nehogy pajkos gyermekek a facsemetéket megrongálják, vagy egyébként a hely tisztasága ellen vétsenek. „Széchényi-társaság.“ — Szatmár-németi- ben mozgalom indult meg, melynek czélja „Széchényi- társaság“-ot alkotni. E végett felhívást bocsátottak ki a szatmármegyei hazafiakhoz. A társaság jelszava és czélja: Legyen magyar társadalom, magyar közszellem a magyar hazában. Az ipartörvény revíziója tárgyában — az összes fővárosi ipartársulatok kérvényt intéznek a közgazdasági miniszterhez, melyben a következő indokokat hozzák fel: Tekintetbe véve, hogy az iparosság évek óta már annyiszor kifejezte a revízió iránti óhaját, tekintetbe véve, hogy a tavalyi iparügyi enquéte is ezt sürgette, s végül tekintetbe véve, hogy több nyugoti államban analog törekvések már érvényesültek is: az 1872. ipartörvéuyek a hazai iparosok közóhaja értelmében leendő módosítását foganatba venni és erre vonatkozó bölcs javaslatait mielőbb a törvényhozás elé terjeszteni kegyeskedjék. Rendőri hírek. — Tirnovay Gyula jelenleg Aradon tartózkodó színész hatóság elleni kihágás miatt (179. XL. t. ez. 46. §.) 25 frt pénzbírságban, behajthatlanság esetén 3 napi elzárásban itéletileg elmarasztaltatott. — Balog Alajos jelenleg R.-Komáromban tartózkodó színigazgató közrend elleni kihágás miatt (1879. XL. t. ez. 77. §.) 30 frt Pénzbírság- behajthatatlanság esetén 3 napi elzárásban itéletileg elmarasztaltatott. Felebbeztek.— Kéjber Juli helynélküli csavargás miatt, 1 hónapos gyermekével, kocsin Eöcsre, — Bajádi József koldulás miatt N.-Szokolyba, — Cemiuski József koldulás miatt Erzsébetvárosba, — Steinecker János koldulás miatt Radafalvára tolonczoltatott. — Kreu- czer Antal rendéglős boruyuja ellopatott, a tolvajt a rendőrség akkor csípte el, midőn a vasúton Deveeserbe utazandó jegyet váltott. — Zuschman János helybeli kocsmárosnoz Nagy János czipészsegéd 4 sonkát vitt eladás végett, a rendőrségnél feljelentetvén, nála a 4 sonkán kívül 14 pár gyapot- keztyü találtatott. Ezen tárgyak Nagyvázsonyból lopattak. A kir. járásbírósághoz áttétetett. — Rosenberger M. helybeli bőrkereskedőhöz egy vidéki, magát Rauch Józsefnek nevező egyén egy tarisznyában 2 db tehénbőrt vitt eladás végett, midőn azonban a kereskedő kijelentette, hogy városhajdut hivat, az idegen a bőr hátrahagyásával megugrott — Streit Sámuel takonykóros lova lebunkóztatott. Az Üstökös“ élczlapot, melynek legutóbbi száma is igen változatos tartalommal jelent meg, az új negyed közeledtével ajánljuk tisztelt olvasóink figyelmébe. Előfizetési árak negyedévre 2 frt félévre 4 frt, egész évre 8 frt. Az előfizetések Budapest, József körút 48, sz. alá küldendők. Halálozás. Huugler Viktor, 2 és egy negyed éves, gyermekaszályban Özv. Mautner Johanna 89 éves, végelgyengülésben. Rostási Gyula, 5 éves, agyhártya- lobban. Özv. Kalmár Ka tálin 85 éves végelgyengülés. Greschner Mária, 7 hetes, veleszületett gyengeség. Endrédi Anna, 2 éves hökhurut. Manhart István, 14 hetes, gyermekaszály. Horváth Géza, 19 éves, tüdősorvadás. Seregélyes Margit, 7 hónapos, heveny béllob. Segesdi János, 67 éves, végelgyengülésben. Somosi Ilonka, 10 hónapos, ránggörcs. Rados István, 1 és fél éves, fogzási görcs. Mautner József 1 és egy negyed éves fogzási görcs. Szabó Imre, 2 és fél éves, álhártyás gégelob. Barát Sándor, 5 napos, veleszületett gyengeség. Dr. Fischer Béla, városi orvos. A „Magyar Király“ vendéglőben múlt héten szállva voltak: Kovács József Siófok. Szenes László Pest. Böszörményi József Enying. A „Koronában“: Wertheim Elek földbirtokos Enying. Kuhn György földbirtokos Szilas-balliás. Belak István ügyved Enying. Tóth Ede földbirtokos Balaton-Kajár. Vinter Adolf utazó Bécs. Antal Gábor tanár Pápa. Szilágyi L. földbirtokos Pápa. Herman N. földbirtokos Pápa. Szalay Sándor földbirtokos Körmend. Noszlopi M. földbirtokos Noszlop. Tóth Lajos ügyvéd Pápa. Bartós Gábor tanár jl’ápa. Bibó K. földbirtokos Szúnyog. Gyurkovics N. földbirtokos Vásárhely. Miklós Pista ügyvéd Kaposvár. Oblat József kereskedő Kaposvár. Svastics Kálmán N.-Kauizsa. Anton Besser utazó Bécs. Velter J. Anker biztosító ügynök Győr. Szerveczki N. építőmester Győr. Sárkány Bandi kereskedő Pest. Fekete Manó biztosító társasági ügynök Budapest. Bogácsi László szalámi gyáros Eszék. Juhos János miniszteri fogalmazó Budapest. Frisch Leopold utazó Bécs. Büchier Markus utazó Bécs. Jónás Heinrich utazó Budapest. Sichermann Mihály, a m.-franczia bizt. társ. rendezője. Szabályrendelet az 1879: XXXVII. t.-cz. alapján kivethető katonabeszállásolási pótadó hovaforditásáról kivetése- és kezeléséről. 1. §■ A közös hadsereg (hadi tengerészet) és a honvédség beszállásolásából keletkező teher árányosabb megosztása czéljából, a megyék által kivethető pótadóról szóló XXXVII. t. ez. alapján, Veszprém vármegyében az összes egyenes államadók után pótadó vettetik ki. 2. §• E\en pótadó szolgál: a) a megye területén állomásozó négy lovasszázad részére férhelyekül kijelölt községek lakosainak az 1879; XXXVII. t. ez. 2. §-ban érintett kártalanítására; b) a megye területén időnként átvonuló katonaságnak szállásiadé községek lakosainak kártalanítására. 3. j}. A Veszprémmegye területén állomásozó, valamint az átvonuló katonaság részére elszállásolásul kijelölt községek, illetőleg magánosok kártalanítására, a törvényhatóság által a jelen szabályrendelet alapján szedett pótadó terhére kifizetendő díjak, az 1879 : XXXVI t.-cz. 31. §-ban érintett s a katonai kincstár által fizetett napi megtérítések beszámításával naponkint: a) egy katona után — altisztektől lefelé — 12 krban; b) egy lóért külön 6 krban állapíttatnak meg. 4- §• A jelen szabályrendelettel érdekelt pótadó mennyisége a törvényhatóság által évenkint a kővetkező évre előre a deczemberhavi közgyűlésen ál- lapíttatik meg. 5. §. A kivetési kulcs, az egyenes államadók arányában, a következően állapíttatik meg. 1. a házbéradót terheli a kivetendő pótadó 2. a házosztályadót „ , , , 3. az I. osztályú kereseti adót 4. a II. r 99 5. a III. p 99 6 a IV. * p , 7. a tőke- és kamat-adót 8. a nyilv. számadásra kötelezett vállalatok adóját 9. a bányaadót 10. a szállítási adót 11. a földadót 12. a fegyveradót 6. §. A pótadókivetést a megyei számvevőség teljesíti oly módon, hogy a községek által beszállítható pótadomennyiséget az azon évre megállapított államadók arányában, a mely évre a kivetés történik, az 5. §-ban meghatározott kulcs szerint az egyes adónemekre elkülönítve kiszámítja, — ezen munkálatot a pótadó mennyiségének megállapítása, illetőleg jóváhagyása után két hét leforgása alatt befejezi s szolgabirói járásonként egybeállítva az alispánhoz bemutatja. 7- §• Az alispán a megyei számvevőség által készített adókivetést, a járási szolgabirói hivatalok utján, a községekkel, illetőleg a r. t. városokkal késedelem nélkül közli. 8. §■ A községek, az alispántól, illetőleg a járási szolgabirói hivataltól hozzájuk érkezett községenként való kivetés alapján, az egyénenként való kivetést 10 nap alatt elkészíteni, a kivetési tervet a község házánál 8 napon át közszemlére kitenni, — a közszemlére kitételt a községben, valamint a községhez csatolt pusztákon kihirdetni s arról a községen kívül lakó, de a község birtokos adózókat is értesíteni kötelesek. 9. §. Az egyenként való kivetés, a megyei számvevőség által készített községenként és adónemenként való kivetés alapján, a községi pótadó kivetésénél irányadó elvek és eljárás szerint történik. 10. §. Az egyénenként való kivetés elleni felszólamlások, — a kivetési tervek közszemlére lett kitételétől számítandó 8 nap alatt, — a községi képviselőtestülethez intézendők. 11. §■ A községi képviselőtestület, az egyénenkénti kivetési tervnek közszemlére való kitételére megállapított 8 napi határidő lejárta után közgyűlést tart, — az egyénenként való kivetés ellen beadott felszólamlások érdemében első fokulag határoz s a kivetést vagy helyben hagyja, vagy azt, a felszólamlások tárgyában hozott határozatokhoz képest, átalakítja. 12. §. A községi képviselőtestületnek a felszólamlások tárgyában hozott határozatai ellen, azok kézbesítésétől, esetleg, ha a felszólamló fél jelen van, kihirdetésétől számítandó 8 nap alatt, a megyei közigazgatási bizottsághoz felfolyamodásnak van helye. A felfolyamodások, illetőleg a felszólamlások tárgyában a megyei közigazgatási bizottság végérvényesen határoz. A képviselőtestületi határozatok ellen beadot- felfolyamodás azonban- a pótadó behajtására felfügt gesztő hatálylyal nem bir. U. §• A megyei péuztárnok s számvevő a pótadóról, a hivatalos pénzek kezelése iránt alkotott megyei szabályrendelet 9., illetőleg 10. §-a szerint főkönyvet vezetni, — ezon főkönyvben minden község részére külön lapot nyitni s arra a községre kivetett pótadó mennyiségét, valamint a történt befizetéseket pontosan följegyezni köteles. 14. §. A községi elöljáróság az egyénenként való kivetésről és a történt befizetésekről az I. alatti minta szerint szintén főkönyvet vezetni köteles, lő. §. A pótadó évi mennyiségének a törvényhatóság által lett megállapítása, illetőleg annak a kir. kormány által lett helybenhagyása után a törvényha12% 20% 5% 15% 14.2% 0.6% 10% 2% 0.1% 0.2% 20.5% 0.4% tóság, a kivetendő pótadót, a megyei pénztárba, a péuztárnok felelős kezelése alá egy összegben beutalványozza. Az alispán pedig a pótadókivetésnek a megyei számvevőség által történt elkészítése után a községenként való kivetést a m pénztári hivatallal is közleni köteles. 10 §. A megyei pénztári hivatal ezen adatoknak vele történt közlési után a pénztári kezelést berendezni s a főkönyvet elkészíteni köteles. 17. §. A jelen szabályrendelet alapján a kivetett pótadó beszedését, a községi pótadó beszedésénél irányadó elvek szerint, mindenesetre azonban decz. hó 31-ig a r. t. városok polgármesterei, illetőleg a községek elöljárói, s ez utóbbiak a járási szolgabirák felügyelete alatt és szükség esetén segédkezése mellett teljesítik. 18. §. A községek,— illetőleg r. t. városok a jelen szabályrendelet alapján beszedett pótadót, a pénzkezelésről alkotott megyei szabályrendelet határoz- mányai szerint közvetlenül a megyei pénztárba szállítani kötelesek. 19. §. A jelen szabályrendelet alapján kivetett pótadó rendes behajtásáért és a megyei pénztárba való beszállításáért a r. t. városok polgármesterei és községek elöljárói első sorban, — a községeket illetőleg pedig másod sorban a járási szolgabirák teljes felelőséggel tartoznak; ha tehát az utóbbiak azt tapasztalnák, hogy egyes községek részéről a pótadó behajtása körül mulasztások követtetnek el — a végrehajtás elrendelése iránt, külön utasítás nélkül is, intézkedni kötelesek. 20. §. Ha a községek elöljárói és a r. t. városok polgármesterei, vagy a járási szolgabirák a pótadó behajtása, illetőleg a végrehajtás elrendelése és foganatosítása körül mulasztást követnének el — a megye alispánja köteles a végrehajtást a mulasztó tisztviselő költségére hivatalból kirendelendő közeg által foganatosíttatni. 21. §. A községek elöljárói és a r. t. városok az év folyamán behajthatlauná vált pótadótartozásokról, a közadóknál irányadó elvek szerint és alakban, minden év végével és a következő év január havának végéig — a megyei alispáni hivatalhoz, — a járási szolgabiró által is láttamozott kimutatást kötelesek beküldeni. Ha a községek vagy a r. t. városok ezen kimutatást aunak idején elkészíteni és bemutatni elmulasztják, a hátralékért teljes vagyoni felelőséggel tartoznak. 22. §. A behajthatlauná vált pótadó-tartozások leírása iránt a törvényhatósági bizottság határoz. 23. §. A megyei pénztári hivatal a pótadóalap bevételeiről és kiadásairól minden év végével rendszeres számadást készít s ezt, a megyei számvevőség közbenjötte mellett községenként elkülönítve szerkesztendő hátralék! kimutatás kíséretében, évenkint márcziushó végéig a megyei alispánjához bemutatja. 24. §. A számadás helybenhagyása és a pénztárnok fölmentése iránt a törvényhatósági bizottság végérvényesen határoz. 25. §. A jelen szabályrendelet alapján kivetett pótadó a 2. § a) és b) pontja értelmében az állandóan elhelyezett valamint a csak átvonuló katonaság részére elszállásolásul kijelölt községek illetőleg magánosok kártalanítására is lévén fordítandó, ez okból a községek az állandóan elhelyezett katonaság létszámáról minden hó végével, a csak átvonuló katonaságéról pedig annak elvonulása után azonnal, a szállástadó egyesek nevének is kitüntetése mellett, a megyei alispáni hivatalhoz, az illető katonai parancsnok által ellenjegyzett és a járási szolgabiró, illetőleg r. t. városi polgármester által is láttamozott kimutatást is kötelesek beküldeni. Ezen kimutatás a II. alatti minta szerint két példánybau állítandó ki. 26. §. Ezen kimutatás alapján és miután a kártalanításul kifizetendő összeg mennyisége a megyei számvevőség által megállapíttatott, a megye alispánja a kártalanítási összeget a megyei pénztárból utalványozza s egyúttal annak a községet, illetőleg jogosult egyesek kezeihez leendő kifizetése iránt, a 25. §-bau érintett kimutatás egy példányának is visszaküldése mellett, a járási szolgabiró, illetőleg r. t. városi polgármesteri hivatalok utján intézkedik. Az utalványozó végzés a számvevőséggel minden esetben közlendő. 27. §. A községek elöljárói a kártalanítási összegnek a jogosultak kezeihez való kifizetéséért teljes felelőséggel tartoznak s hogy a kifizetés megtörtént, — azt a kártalanítási összeg kíséretében hozzájuk visszaérkezett s minden egyes, pénz fölvételére jogosult, valamint a községi elöljáróság által is aláírandó kimutatásnak a járási szolgabiró utján a megye alispánjához való visszaküldésével igazolni kötelesek. Ezen visszaérkezett kimutatások a pótadóról vezetett évi számadás mellékletét képezik. Jóváhagyatott a m. k. belügyminisztérium 1881. novemberhó 2-án 53589 sz. a. kelt intézvényével. IRODALMUNK. Világhírű utalások könyvtára. E czíin alatt megjelenő jeles és közhasznú vállalat keretén belül egy újabb munkát bocsátanak közre a kiadók, mely nemcsak hogy méltán sorakozhatik előde, a .Gróf Széchenyi Béla keleti utazása* mellé, de azt érdekességre s megkapó, közvetlen leírási modorra nézve még felül is múlja. Stanley H. M. a világhírű utazó